Az ügyészség szerint nem jogsértő a cigány holokauszt tagadása

2015. március 24. 09:34

Hiába jelentették fel Németh György szociológus-közgazdászt, miután egy konferencián azt mondta, hogy nem volt cigány holokauszt; az ügyészség szerint ezzel a kijelentésével nem sértette meg a a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek tagadásának tiltásáról szóló törvényt.

2015. március 24. 09:34

Németh György szociológus-közgazdászt azután jelentette fel holokauszttagadás miatt a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, miután egy konferencián azt mondta: „Magyarországon nem volt cigány holokauszt, elég sok országban volt. Voltak cigányokkal szembeni atrocitások, de nem volt”.

A Roma Sajtóközpont közlése szerint ugyanakkor a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség nem találta jogsértőnek a kijelentés. Szerintük Németh „a sérelmezett mondatot akként értette, hogy a cigány nemzetiséghez tartozókkal szemben elkövetett bűncselekmények a zsidó hitelveket vallókkal szemben elkövetett bűncselekményekkel nem azonosak, ne próbáljuk összehasonlítani”.

A Btk. szerint aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 

Az ügyészség szerint viszont Németh nem követte el sem a tények tagadását, sem a kétségbe vonását, sem a jelentéktelen színben való feltüntetését – írja az Index.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
berzsian56
2015. március 24. 15:25
Kérnék további utasításokat a gondolatrendőrségtől, arra vonatkozóan mit szabad gondolnom ezekután az örmény holokausztról, az ukrán holodomorról, meg a többi népírtásról. Értelmezésem szerint a holokauszt megnevezést a zsidók kisajátították maguknak, így az más vonatkozásban nem használható. De, hol van ez lefektetve? És, miért?
Csigorin
2015. március 24. 13:13
Ahhoz hogy a cigok is reszesulhessenek a hollokosztipar termekeinek beveteleibol, tessek szepen kiperkalni a jogdijat a szabadalommal biro zsidoknak. Mer kulonben jon a gestapo, akarommondani artisjus.
Bokros Birka
2015. március 24. 12:39
Akkor a héber holokauszt tagadása, miért jogsértő? Persze, megint a kötelező hit a szabad vélemény nyilvánítás oltárán. Már saját kedvük szerint hamisítják a történelmet, egy dalfesztiválon már a tényeket sem szabad bemutatni. Tessék tudomásul venni 5 hónapos palesztin terrorista kislányt öltek meg tudatosan. Asszonyokat, gyermekeket ölnek elrettentés céljából, nehogy eszükbe jusson a lázadás csírája. Kérem az nem palesztin holokauszt?
neuhistoriker
2015. március 24. 12:16
Már csak egy kis lépés és a zsidó holokacsa is a helyére kerül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!