Vona békét és rendszerváltást akar

2015. január 31. 18:11

A Jobbik elnöke szerint le kell váltani az elmúlt 25 évet, és olyan rendszerre van szükség, amit az emberek sajátjuknak érezhetnek. Vona Gábor a párt budapesti évértékelő rendezvényén szombaton úgy fogalmazott: Magyarország bajban van, az embereknek pedig békére, nyugalomra van szükségük.

2015. január 31. 18:11

Vona Gábor a párt budapesti évértékelő rendezvényén szombaton több mint egyórás beszédében úgy fogalmazott: Magyarország bajban van, az embereknek pedig békére, nyugalomra van szükségük. Értékelése szerint a drámai nemzetközi változások közepette fontos lenne a jó erőnlét, de Magyarország politikailag és társadalmilag is elfáradt. Hozzátette: a Fidesz és az MSZP évek óta hideg polgárháborúba kényszerítette a társadalmat, s olyanok, „mint a róka meg a holló (…), azon a sajton is képesek összeveszni, amit egyikük sem szeret”.

A pártelnök a nemzetközi folyamatokat értékelve a legdurvábbnak a közel-keleti és az ukrán válságot ítélte, jelezve: összeköti őket, hogy az Egyesült Államok egypólusú világuralmáról szólnak. Az ukrán konfliktust nevezte a vészjóslóbbnak, kijelentve, hogy az nem polgárháború, hanem amerikai-orosz háború, aminek Ukrajna a színterét adja. Európának és Magyarországnak ebben nem kell szerepet vállalnia, saját amerikai és orosz politikát kell alakítania - hangoztatta, kiemelve: a kárpátaljai magyarok biztonságában érdekeltek, s egyértelművé kell tenni, hogy Magyarország kimarad a háborúból NATO-tagsága ellenére is.

Az elnök-frakcióvezető szerint a Fidesz ősszel megrogyott, az ellenzéki tüntetések pedig ellaposodtak, nem voltak reális vízióik, vezetőik. „Ma már egyértelmű, hogy ezen önjelölt aktivistáknak a független civil szervezetekhez annyi közük volt, mint az afrikai Boko Haramnak az éjféli miséhez” - vélekedett. Vona Gábor szavai szerint nemcsak a Fideszt kell leváltani, hanem az egész 25 évet, ugyanis az egész rendszer megbukott. Önmagát mérsékelt demokratának titulálva azt mondta: a liberális demokrácia nem működő rendszer, „olyan rossz importárú, aminek csak folyamatos kínálata van, de kereslete, és pláne hatékonysága nincs”. Kitért arra is, hogy nem tartja alternatívának a demokratikus kerekasztalt sem, s a tömörülés rövidítésére utalva azt mondta: az a benyomása, hogy ott „dekára mérik a sok értelmet”

Az elnök-frakcióvezető bejelentette, hogy februárban országos aláírásgyűjtésbe kezdenek, amely a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségéről, bizonyos sávszélességű ingyenes internet-hozzáférésről, a bevándorlásról és Magyarország - ukrán válságot illető – katonai semlegességéről szól.

Felvetette, ha Brüsszel folytatja a „gyarmatosító ámokfutását”, akkor Magyarországon népszavazást kell tartani, hogy kérünk-e belőle vagy sem. Ha Európát sikerül megújítani, abban helyet kérnek, a keleti után a nyugati nyitásra is nyitottak.
Az ellenzéki pártvezető szólt a bevándorlásról is, rémisztőnek nevezte a probléma növekedését. Kijelentette: minden nagy kultúrát, vallást tisztel, de azokat saját hazájukban akarja csodálni. „Magyarország a magyaroké, Magyarország egy keresztény ország, s amíg én élek, ezért fogok küzdeni” - hangsúlyozta Vona Gábor, aki azt is jelezte: érdemelvű társadalomban gondolkodik, s nem a bőrszín és a vallás, hanem az építő és a romboló szándék közötti különbségtételben.

A pártelnök ismét megfogalmazta az erős középosztály kialakításának szükségességét és a korrupció elleni harcra hívta a résztvevőket. Vona Gábor 2015-re meghirdette az önkéntesség évét, amelyben minden országgyűlési képviselőjüknek kötelező havi szinten önkéntes munkát vállalni és tiszteletdíjuk 10 százalékát jótékony célra ajánlani.

A Dürer rendezvényközpontban tartott évértékelőn mintegy 500 meghívott vett részt, köztük a pártvezetés, jobbikos EP- és országgyűlési képviselők, polgármesterek, valamint diplomaták. A rendezvényen vette át a Jobbik és pártalapítványa, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány által alapított Pongrátz Gergely Érdemkeresztet Ángyán József egyetemi tanár, volt országgyűlési képviselő. Az egykori államtitkár rövid beszédében tisztességes néppárti, keresztényszocialista, nemzeti elkötelezettségű politikát sürgetett, kijelentve: az államot belakta a tőke, ami törvényeket diktál, az életet szabályoztatja a politikával. Vissza kell venni a törvényhozást, intézményeket, költségvetést, „le kell választani az államot arról a maffiahálózatról, amely az életünket igazgatja a háttérben, az oligarcháinkról, az államot újra a közjó szolgálatába kell, hogy állítsuk” – fejtette ki.

Összesen 265 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2015. február 01. 20:51
Ne kerteljünk: a zsidók nagyon nem szeretnék a nemzeti JOBBIKot hatalomként. MINDENT meg fognak tenni, hogy a JOBBIK ne kormányozhasson. Itt is a zsidók és bérenceik irkálnak Vona ellen, - leleplezve magukat. Ezek szerint felmerül a kérdés: akarja-e a magyar nemzet, hogy (továbbra is) zsidók irányítsák ezt az országot? Válaszoljatok!
drkovax
2015. február 01. 11:30
Ángyán, mint a leendő Jobbik-LMP (=MSZP-SZDSZ) koalíció idolja ...
USsange
2015. február 01. 11:11
"Vona békét és rendszerváltást akar" Hát persze... :) Szerencselovag jobbikos politikusokkal. A kilenc miniszternek valót nem tudnák kinevezni. Igazából egy politikusuk nincs, aki ért valamihez. Volt a Gaudi-Nagy, de azt már elhajtották. Az legalább a jog világában otthon volt. Így maradnak az olyan parádék, mint a bajnai féle, aki 1Ft-ért vállalta a miniszterelnöki pozíciót: "Vona Gábor 2015-re meghirdette az önkéntesség évét, amelyben minden országgyűlési képviselőjüknek kötelező havi szinten önkéntes munkát vállalni és tiszteletdíjuk 10 százalékát jótékony célra ajánlani." 10% jövedelem a hatalomért. Kevés lesz.
thymian
2015. február 01. 10:59
"Ebben a fideszes és a szocialista pénzembereknek álcázott gengszterek vannak benne. Soha ne gondolja senki, hogy 2002-től kezdve egyszer csak elkezdenek lopni a szocialisták. A Fidesz holdudvarának vállalkozói ugyanolyan érdekeltek ebben, mint a szocialisták holdudvarának vállalkozói. Ez a rendszer úgy működik, hogy tudatosan lehessen belőle megcsapolni a jövedelmet, ezáltal egy olyan vákuumot keletkeztetnek, amit a költségvetésből, az adóbevételből kell pótolni, mert az elsikkasztott pénzt a bankárok behajtják, akár adóemeléssel is. Azt mondhatom tehát, nekem mindegy, hogy melyik banda lop, mert egygyökerű a két csapat. Teljesen mindegy, hogy kit említünk, Kövér Szilárdot, Varga Mihályt, Simicska Lajost, a szocialista vagy az SZDSZ-es vállalkozói köröket, Budai Gyuriékat például, akik benne voltak a Tocsik-ügyben is. Egy bizonyos, ez az egy tőről fakadó csapat ellenőrzi a pénzkivételeket a nagy elosztó rendszerekben is, tehát az egészségbiztosításnál, a bankoknál, az államháztartás nagy alegységeinél, valamint a brókercégeknél is. Tehát ezek a hatalmas sikkasztások az autópálya-építéstől kezdve mindenütt megjelennek, majd a pénzt beteszik a magas kamatozású cégekhez, amelyek aztán magas jövedelmet ígérnek." Na ezt az egy tőről fakadó csapatot kell a picsába elzavarni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!