A Jobbiknak is van egy Tasnádi Lászlója: ő III/III-as volt

2014. július 03. 10:15

A Jobbik komlói elnöke nyolc évig szolgálta az állambiztonságot III/III-as ügynökként, ezért ki is zárták a pártból. A volt III/II-es rendészeti államtitkárhoz hasonlóan őt is Tasnádi Lászlónak hívják.

2014. július 03. 10:15

Egyre több az állambiztonsági múlttal rendelkező Tasnádi László a magyar közéletben. A volt III/II-es rendészeti államtitkár után névrokonáról, a Jobbik komlói elnökéről derült ki, hogy III/III-as ügynök volt. A Magyar Nemzet írta meg, hogy a komlói Tasnádi László, aki önkormányzati képviselő és helyi pártelnök, nyolc évig volt titkos megbízott ügynök Csongrád megyében. Tasnádit sorkatonai szolgálata alatt szervezték be 1977-ben, majd szegedi egyetemi évei alatt, és ezt követően 1985-ig jelentett – írja a lap a hódmezővásárhelyi Emlékpont honlapjára hivatkozva, ahol az ÁBTL-ből összegyűjtött adatokat tettek közzé.

A jobbikos Tasnádi a Magyar Nemzetnek tagadta állambiztonsági múltját, Novák Előd viszont azt mondta: összevetették Tasnádi adatait a levéltáriakkal és ez alapján meggyőzőnek tűnik az információ. A Jobbik alelnöke elmondta: kezdeményezik, hogy etikai eljárás útján zárják ki a pártból Tasnádit, a Jobbik alapszabálya alapján ugyanis nem lehet párttag, aki III/III-as ügynök volt. Novák arra is rámutatott: „saját Tasnádi Lászlójukat” nem hordják a tenyerükön és nem ültetik államtitkári székbe, hanem gyorsan intézkednek a kizárásáról.

Frissítés:

Novák Előd csütörtök délelőtt sajtótájékoztatón közölte, hogy kizárták a Jobbikból Tasnádi Lászlót. Novák azt mondta: felhívta Tasnádit, aki eleinte tagadta ügynökmúltját, ám néhány keresztkérdés után beismerte azt.

A Jobbik alelnöke kitért arra is: noha a komlói politikus nem töltött be olyan magas tisztséget, mint az azonos nevű rendészeti államtitkár, a legalacsonyabb szinten is elutasítják az ügynökmúltat. Novák kifogásolta, hogy nem tudták volt tagjuk múltját ellenőrizni és csak történészi kutatások során került elő a hatos kartonja, az általa készített jelentéseket pedig nem lehet megismerni. Ismét azt javasolta, hogy tegyék nyilvánossá az állambiztonsági múlt 2060-ig titkosított aktáit.

 

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. július 04. 01:28
Van ott több is.
1120
2014. július 04. 00:00
"A Jobbiknak is van egy Tasnádi Lászlója: ő III/III-as volt" Van még egy különbség: ahogy megtudták a dolgot, kirúgták a francba. Ezért aztán 2018-ban tényleg csak a Jobbik marad azoknak az embereknek, akik számára a tisztesség, meg a becsület még jelent valamit egyáltalán...
realista
2014. július 03. 21:42
Nagy különbség a két Tasnádi között, hogy míg a Jobbik kirúgta, a Fidesz pedig felelős beosztással jutalmazta Tasnádiját. Arról nem beszélve, hogy egy kormányon lévő pártnál az erkölcsi mércét magasabbra kell(ene) emelni, mint más pártoknál, mert ez közvetlenül kihat az országra.
Felebarát
2014. július 03. 15:28
nem mondtam még ilyet, de példát vehetne most a fidesz és a többi ügynök párt a jobbiktól
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!