Székesfehérváron is stadion épül

2014. június 26. 16:30

A tervek szerint év végére készen lesznek a székesfehérvári Sóstói Stadion építésére, bővítésére vonatkozó kiviteli tervek és jövő tavasszal megkezdődhet az építkezés, ami azt is jelenti, hogy a Videoton FC labdarúgócsapata a 2014/15-ös szezon tavaszi mérkőzéseit várhatóan már Felcsúton, a Pancho Arénában játssza.

2014. június 26. 16:30

A klub honlapja szerint ősszel még mindenképpen Sóstón játssza meccseit a Videoton. A csapat új arénája 2016 második felére készülhet el. A stadionrekonstrukciós tervekkel kapcsolatban Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy a kormány 9 milliárd forint állami támogatást nyújt hozzá. A stadion bővítésének beruházója az önkormányzat, a lebonyolító a BMSK Zrt. lesz, a Videoton FC pedig szakmai partnerként vesz részt a programban.

Az építkezés során a főépületet megtartva a jelenlegi földlelátót elbontják és egy négyoldalú, fedett, 14 ezer fő befogadóképességű, a kor igényeinek megfelelő stadiont alakítanak ki. Várhatóan június végén szerződést kötnek a tervezővel, akinek feladata lesz a stadion megtervezése mellett a létesítmény megközelíthetőségének, a környék közlekedésének és a parkolási lehetőségeknek a javítása is – olvasható a honlapon.

Balogh Attila, a futballklub ügyvezetője közölte: UEFA 4-es besorolású stadion épül, azaz a lehető legjobb szolgáltatást nyújtja majd a szurkolóknak az alapvetően környezetbarát, megújuló energiát használó komplexum. A lelátók nem csak fedettek lesznek, hanem közelebb is kerülnek a játéktérhez.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2014. június 27. 10:43
És lassan-lassan össze is áll a dolog: http://atlatszo.hu/2014/01/28/nagy-gyorgy-es-garancsi-istvan-is-reszesulnek-a-gazbizniszbol/
liberálzöld.
2014. június 27. 10:37
"Ezek után megvált Szauerwein a csapattól, s Garancsi István nagyvállalkozó vásárolta meg a csapatot."
liberálzöld.
2014. június 27. 10:23
Imádom!!!! Nem tudja valaki, hogy ki a tulajdonosa a Videoton FC.-nek? Mert ez az állami pénz bizony-bizony a Videoton FC. vagyonát gyarapítja. És ha a sportklub netán véletlenül mégis csak néhány magánember tulajdonában van, akkor bizony ennek a néhány magánembernek a zsebébe vándorol az állam bácsi pénzecskéje. Pár év múlva el is adhatja a sportklubot a tulaja. Gondolom jó ára lesz! Egy zsír új stadionnal? Nanáááá!
liberálzöld.
2014. június 27. 10:16
Gyere le, Isten, mondd, mit akarsz Már ezer éve folyik a harc Mire vársz, új STADION épül Megfestett arcod nekem örül Mögötte semmi, fekete űr Mire vársz, új STADION épül
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!