Kortárs kereszténydemokrácia Európában és Magyarországon

2014. január 07. 13:23

Külsőségekben és viselkedésben egy kereszténydemokratának véleményem szerint „pulóveres politizálást” kell folytatnia, szemben az elitista és a távoli intézményekben elembertelenedett politikával.

2014. január 07. 13:23
Rétvári Bence
Rétvári Bence

„Fontos leszögezni, hogy nem minden keresztény kereszténydemokrata, és nem minden kereszténydemokrata keresztény, még ha ez elsőre megdöbbentőnek és provokatívnak hangzik is, pedig igaz. (...)

Külsőségekben és viselkedésben egy kereszténydemokratának véleményem szerint »pulóveres politizálást« kell folytatnia, szemben az elitista és a távoli intézményekben elembertelenedett politikával. Egy kereszténydemokrata politikusból áradnia kell az együttérzésnek, minden esetben szolidárisnak kell lennie az elesettekkel. Cégképviselet helyett valódi népképviseletre van szükség, úgy is mondhatnánk, plebejus politikára. A Rerum Novarum nyomdokain haladva pedig kiemelten fontos a társadalmi szolidaritás, és soha nem lehetünk érzéketlenek a szegények-nélkülözők és leszakadók helyzetével szemben.

Én azt gondolom, hogy a kereszténységnek ki kell alakítania a lelkiismeret és felelősség kultúráját a közéletben.

Az egyház nem akar politikai hatalmat gyakorolni. A politikailag aktív hívő emberekben találkozik az állam és az egyház. A keresztény egyházak ezen túl kiveszik a részüket a közszolgáltatásokból (egészségügy, oktatás, kultúra) és társadalmi szintéren együttműködik az állam és az egyház. Természetesen fontos, hogy az állam és az egyház kölcsönösen tiszteletben tartsa egymást.

Európában fennáll annak a veszélye, hogy olyan új politikai és gazdasági struktúrák kerülnek kialakításra, amelyek a személyes felelősséget nem ismerik vagy nem viselik el.  Ezzel szemben ki kell alakítani a lelkiismeret kultúráját, amelyre az egyház hivatott, s erre − rajta kívül − egyetlen szervezet vagy intézet sem képes.Fontos a közélet lelkiismereti szerepe: A demokratikus intézmények csak kijelölik a politikai cselekvés határait, de végső soron a politikus – és minden ember – önmaga bírája: a lelkiismeret nem helyettesíthető egyetlen intézménnyel sem.

Vegyük például a tolerancia kifejezését, melyet bizonyos baloldali, szociálliberális körök kifordítottak eredeti jelentéséből. Eredeti, keresztény értelemben véve toleránsnak lenni annyit tesz, mint elfogadni, tiszteletben tartani az emberi különbözőséget. De a másság elfogadása nem jelenti annak tiszteletét. Tisztelni valakit a tetteiért kell, azért, amit letesz az asztalra. Amit szeretteiért, hazájáért, boldogulásáért jobbító szándékkal tesz.

Az értékpluralizmus kívánatos, de nem vezethet értékrelativizmushoz, mely a nihilizmus magasiskolája.”

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2014. január 07. 17:37
"a lelkiismeret nem helyettesíthető egyetlen intézménnyel sem" - csak az a baj, a politikusok - és mások- főleg a mások lelkét vélik ismerni, és abban rengeteg rosszat képesek felismerni
kukagyerek
2014. január 07. 17:23
"Kortárs kereszténydemokrácia ..." Úgy vagy te keresztény, ahogy én budhista!
Zokni
2014. január 07. 15:40
"Fontos leszögezni, hogy nem minden keresztény kereszténydemokrata, és nem minden kereszténydemokrata keresztény" - írja. Ez derék. De egy kereszténydemokrata lehetőleg ne legyen politikus. Mert a politikában a dogmáknak nincs helye. Viszont a kompromisszumoknak nagyon is van. "A keresztény egyházak ezen túl kiveszik a részüket a közszolgáltatásokból (egészségügy, oktatás, kultúra) és társadalmi szintéren együttműködik az állam és az egyház." - írja még. Ne vegyék ki. Ha lehet. Semmi sem indokolja ezt. És az állam NE működjön együtt az egyházzal. Minek? Járjon templomba az állam? Melyikbe? Bérmáljon? Lépjen be a kórusba is? "... De a másság elfogadása nem jelenti annak tiszteletét..." Most kódol? A "másság" a bunkóbb keresztény jelbeszédben a "buziságot" jelenti. De "más" véleményt, más hitet, más gondolatokat, más problémákat, más életet is jelenthet. Minden mást. Amit olykor még egy keresztény sem ér fel ésszel. Akkor legalább tisztelje.
tatka46
2014. január 07. 15:01
Ha a pápa megtudná ,hogy ilyen emberek a szájukra veszik a keresztény , vallásos szót, rögtön kiátkozná őket.Megélhetési keresztények.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!