Mesterházy: Káosz, rombolás és megfélemlítés az oktatásban

2013. október 03. 20:00

A szocialisták elnöke szerint a Fidesz oktatási rendszere fenntarthatatlan, az MSZP viszont tandíjmentessé tenné a felsőoktatást. Az Európa megújul című szegedi konferencián felszólalt Mesterházy Attilán kívül Hannes Swoboda, az EP szocialista frakciójának vezetője, Botka László szegedi polgármester, valamint Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő is.

2013. október 03. 20:00

Az Európai Parlament szocialista frakciójának elnöke szerint az oktatás segítségével lehet kilábalni a válságból. Hannes Swoboda erről csütörtökön, Szegeden, az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták képviselőcsoportjának Európa megújul című konferenciája előtt beszélt a sajtó képviselőinek.

Hannes Swoboda hangsúlyozta: az európai szociáldemokraták azért küzdenek, hogy az unió még több forrást biztosítson a fiatalok képzési lehetőségeinek, a felsőoktatásba való bekapcsolódási lehetőségeinek javítására. Erre példa az Ifjúsági Garancia Program, ami garantálja számukra azt, hogy munkalehetőséghez jussanak. „Meggyőződésünk, hogy az oktatás egy kitörési pont, azt továbbfejlesztve lehetne a válságból kilábalni” – fogalmazott a frakcióvezető.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerint a magyar fiataloknál talán a legnagyobb probléma a munkahely, az oktatás és a családalapítás kérdése. A felmérések szerint mintegy 30 százalékuk munkanélküliként kezdi pályáját. A politikus ezért tartja fontosnak az Ifjúsági Garanciáról szóló európai irányelvet, mely szerint minden 25 és 30 év közötti fiatal számára az államnak biztosítania kell átképzést, gyakorlatot vagy minőségi munkahelyet.

A másik problémát az oktatásban látja: „Ma Magyarországon káosz, rombolás és megfélemlítés jellemzi az oktatást (…) a Fidesz által kiépített rendszer működésképtelen, ráadásul óriási forrásokat vontak ki az elmúlt három évben”. A szocialisták szerint ezért az oktatásba több pénzt kell tenni, hiszen az egy befektetés. Így 2014 szeptemberétől a felsőoktatásban tandíjmentesség bevezetését szeretnék.

A harmadik kulcskérdés a családalapítás a fiatalok életében. Mint mondta, erre hatással van az oktatás, és a munkavállalás. Ha ezek megoldódnak, akkor nem vágynak külföldre a fiatalok, ahol ma már mintegy 500 ezren dolgoznak. Őket mindenképpen haza kell vonzani, a többieknek pedig jó körülményeket kell biztosítani, hogy itthon is megéljenek – hangsúlyozta Mesterházy Attila.

Botka László, az MSZP országos választmányi elnöke, Szeged polgármestere a különböző országok válságra adott válaszairól beszélt. Eszerint az egyik csoport megemelte az oktatási költségvetést, csökkentette a tandíjat, átjárhatóbbá tette a továbbtanulási lehetőségeket, és végül sikeresen kezelte a válságot. A másik csoportnál – melybe szerinte Magyarország is tartozik – forráskivonás történt az oktatásból. Ezek között Magyarország éllovas, hiszen a magyar közoktatási rendszeréből „brutális forráskivonás” történt. Az, hogy egyharmadával csökkentette a Fidesz a felsőoktatás költségvetését, már nemcsak az oktatás minőségét, hanem az intézmények működését is veszélyezteti. „Az hogy, olyan Európa lesz-e a jövő évi választások után, amely támogatja és politikailag kiáll az oktatási rendszer fejlesztése mellett, Szegednek alapvető érdeke, hiszen a város akkor tud fejlődni, ha oktatásában fejlődik. Ha az oktatási rendszer pusztul, az a város fejlődési lehetőségeit is alapvetően korlátozza” – fogalmazott Botka László.

Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az egyetlen uniós tagállam vagyunk, ahol nemcsak a felsőoktatásra fordítható összeg csökkent, de kevesebben vannak a felsőoktatásban tanulók is. Emellett az utóbbi évtizedekben az oktatási esélyegyenlőség tragikusan megromlott. Ezért az MSZP számára az esélyteremtés kulcsfontosságú. „De nemcsak a párt számára, hiszen minden elveszett tehetséggel az ország, a nemzeti közösség is szegényebbé válik. Ezért egyetlen esélye az országnak, hogy versenyképes legyen a világban, az oktatás, a tudomány, a kutatás-fejlesztés” – hangsúlyozta a politikus.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
justiceforhungary
2013. október 04. 11:52
Figyelj Attila, Ha az adónkból 100 milliárd forint többlet kerül a bérek emelésére az oktatásban, akkor ne hazudozz ! !
Speer
2013. október 04. 10:35
Mekkorákat tud mondani ez a szánalmas málészájú pojáca meseházi... :)
Soma
2013. október 04. 10:14
Meseházy! Olvass bele egy ötödikes "irodalom" könyvbe!
kjkj945
2013. október 04. 10:05
Mesterházy a Káosz!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!