A Parlamentben éjszakáznak Gyurcsányék

2013. október 08. 18:34

A keddi, október 8-ai parlamenti napirend lezárása után az ülésteremben töltik az éjszakát a Demokratikus Koalíció képviselői, így tiltakozva az iskolarendszer átalakítása ellen. A Fidesz szerint viszont a pedagógusokért nem éjszakázni, hanem dolgozni kell.

2013. október 08. 18:34

A közoktatás átalakítása elleni tiltakozásként éjszakáznak a parlamenti ülésteremben Gyurcsány Ferencék. A DK képviselői így kívánnak kiállni a túlórázó pedagógusok és a délután négyig az iskolában tartott általános iskolások mellett is. Akciójukat, mint Gyurcsány Ferenc elmondta, ironikusan a nemzeti benntartózkodás napjának hívják. Meggyőződésük, hogy akciójuk nem sérti a házszabályt, a parlament méltóságát, ezért a házvezetésnek nincs joga eltávolítani őket, és „jobb, ha meg sem próbálják” – közölte, megjegyezve, hogy erre is fel vannak készülve. „Túlórázni fogunk ugyanúgy, ahogy túlórára kötelezték a tanárokat, túlórapótlék megfizetése nélkül” – fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc nemzeti tragédiának nevezte azt, ami a közoktatásban történik: az iskolaállamosítást, az igazgatói kinevezések központosítását, a kötelező hit- és erkölcstanoktatás bevezetését.

A korábbi miniszterelnök elmondta: a DK öt képviselője – rajta kívül Kolber István, Szűcs Erika, Vadai Ágnes és Varju László – szerda reggel 8 óráig a parlamenti ülésteremben marad, és telefonjukon, Facebook-oldalukon keresztül szülőkkel, pedagógusokkal beszélgetnek majd, illetve önmaguk szórakoztatására „szemelvényeket olvasnak fel a hit- és erkölcstankönyvekből”.

Közölte: a DK visszaadná az iskolákat a helyi közösségeknek, rájuk bíznák az igazgató kinevezését, megszüntetné a pedagóguskart, a kötelező hit- és erkölcstanoktatást, és visszaállítaná a 18 éves korig tartó tankötelezettséget. Oktatási programjuk emellett két tannyelvűvé tenné a közoktatást: 2020-tól az általános iskola első osztályától kezdve bizonyos tantárgyakat angolul tanítanának.

A Fidesz ugyanakkor úgy látja, nem éjszakázással és Facebookozással kell segíteni a pedagógusokat, hanem kormányzati munkával. Hoppál Péter Fidesz-szóvivő szerint a „Gyurcsány-Bajnai-szövetség” kormányzása alatt létbizonytalanságba taszította a pedagógusokat. A parlamenti ülésteremben, „ahová Gyurcsány Ferenc éjszakázni jár”, a Fidesz két hét múlva megkezdi a jövő évi költségvetés tárgyalását, amelyben már a pedagógus-béremelés következő, jövő évi üteméhez szükséges pénzügyi fedezet is rendelkezésre áll – hangsúlyozza a szóvivő.

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2013. október 09. 09:03
Nem lehetne rajuk huzni az uj szabalyt a kozterulet eletvitelszeru hasznalatarol?
Selamat
2013. október 09. 08:15
Ti nem túlóráztatok baszod alássan francli, csak elvertétek az időtöket. Teljesen feleslegesen. Ezen a baromságon megint felhördül majd az összesen 1436 vénasszonyotok, a valahogy hozzájuk ragadt 532 vénemberrel együtt, és máris letudta az ország az éjszakai hereverőtöket. A többi millió meg ismét megerősitést kapott abból, hogy kit és mit, és főleg miért NEM.
nick89
2013. október 09. 07:39
Jobb lenne, ha a szegedi Csillagban éjszakáznának.
IgazságosIzomViktor.
2013. október 08. 23:12
Ez a Hoppál akkora Isten barma már,hogy létra kell hozzá esküszöm...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!