Folytatódik a növekedési hitelprogram

2013. szeptember 11. 16:13

A monetáris tanács szerint sikeres volt a jegybank nyári növekedési hitelprogramja, ezért annak folytatása mellett döntöttek. Az októberben induló második szakaszban már kétezer milliárd forintos hitelkeretet biztosítanak a bankoknak.

2013. szeptember 11. 16:13

Kétezer milliárd forintos hitelkerettel folytatódik a növekedési hitelprogram (NHP) – jelentette be Matolcsy György szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A jegybankelnök elmondta: a monetáris tanács értékelte a 2013. június eleje, augusztus vége között működő program tapasztalatait, és valamennyi értékelési kritérium szerint nagyon sikeresnek ítélte, ezért döntött a folytatásáról. 

A programban 2014. december 31-ig, döntően változatlan feltételekkel 2000 milliárd forintos hitelkeret áll rendelkezésre az első szakaszban jóváhagyott 750 milliárd forinton felül. A keret nem léphető túl. 

A program második szakasza október 1-jétől 500 milliárd forinttal nyílik meg. A jegybank továbbra is nulla százalékon nyújtja a forrást a bankoknak, amelyek maximum 2,5 százalékot számolhatnak fel az ügyfeleknek. A futamidő továbbra is 10 év, s változatlanul három pillér működik – ismertette Matolcsy György.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IgazságosIzomViktor.
2013. szeptember 12. 08:44
Hát ez a hitelprogram egyébként nem rossz dolog,ha élénkíti valóban a gazdaságot.Reménykedjünk hogy fogja.
OmegaMale
2013. szeptember 12. 08:29
"Folytatódik a növekedési hitelprogram" Ennek pár évvel ezelőtt lett volna értelme, csakház Simor más urakat szolgál(t?). A vége az lesz, hogy úgyis elintéznek minket azok, akiknek nem érdeke, hogy önrendelkező, saját munkánk gyümölcséből tisztességel élő nemzet legyünk. El fogják intézni, hogy nem növekedési hitelprogram, hanem hitelnövekedési program legyen belőle. Aki megteheti, ÉLJEN ezzel a lehetőséggel, mert egy másik kormánynak szándéka, a ennek a kormánynak lehetősége nem lesz még egyszer erre 2014-től.
szalámis hegedű
2013. szeptember 12. 06:32
Ahogy sir Raftenbourgh Drewmont mondta Liver Cottage felé menet félúton: Ami szar, az szar. Hát ez szar!
dé208
2013. szeptember 11. 19:34
De hogy lehet hozzájutni ? Mert ajánlat az nincs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!