Bajnai: A lelepleződések nyara a mostani

2013. július 11. 20:42

Bajnai Gordon szerint a lelepleződések nyara a mostani, a Fidesz-KDNP három éves kormányzása után. Az Együtt-PM vezetője csütörtökön Szigetváron, sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ez az a nyár, amikor milliók számára válik nyilvánvalóvá, hogy „át lettek verve”.

2013. július 11. 20:42

„Milliók számára válik nyilvánvalóvá, hogy a kormány az országot rosszul kormányozza, a polgárait lenyúlja, és mindezt korlátlan ideig szeretné folytatni” – fogalmazott. Bajnai Gordon a baranyai városban úgy vélte: kiderült, hogy a rezsicsökkentés valójában egy rezsiátverés, mert a kormány három év alatt átlagosan 16 százalékkal drágította a megélhetés költségét, és ebből a rezsicsökkentéssel csak 10 százalékot adott vissza.

Mire a lakosság kezdte beleélni magát, hogy a választások közeledtével talán egy kicsit jobb lesz, jött a Varga-csomag a rezsiadóval, amely azt jelenti, hogy egy átlagos család 5500 forintos rezsi-megtakarításával szemben 6100 forinttal lett drágább a megélhetés” – tette hozzá. A volt miniszterelnök szerint lelepleződött a napokban egy régóta tartó hitegetés, a pedagógus-életpályamodellnek nevezett „pedagógus-átverés” is. „Amikor a Bajnai-kormány átadta a kormányzást, 133 ezer forint volt egy pedagógus nettó fizetése, most pedig 128 ezer, miközben eltelt három év” – jegyezte meg.

Hozzáfűzte, ha a kormány a pedagógusok bérét csak inflációs szinten tartotta volna, a tanároknak ma átlagosan 153 ezer forint nettót kellene keresniük. „Erre jön a kormány és azt mondja, hogy 34 százalékos béremelést csinál, de ez is csak egy átverés, mert nem csinál mást, mint azt, hogy amit túlóraként kifizetett, most beteszi az alapbérbe, de cserébe megemeli az óraszámot, így a tanárok ugyanannyi munkáért ugyanannyi bért kapnak” – mondta. Bajnai Gordon úgy vélte: a legnagyobb lelepleződés a „trafikmutyi, a földmutyi és most a takarékszövetkezetek ellopása”.

Hozzátette: gazdákat tesznek földönfutóvá, 40 ezer trafikból élő polgártól veszik el a megélhetést azért, hogy néhány ezer hűséges Fidesz-szimpatizánsnak extra profitot juttassanak, és több mint százezer takarékszövetkezeti tulajdonos vagyonát értékelik le a töredékére, „hogy egy maffiabankot hozzon létre magának a maffiakormányzás”. A volt kormányfő szerint abban az országban, ahol a miniszterelnök maga intéz el mindent,
szinte egy kézzel állítja meg az árvizet”, ott természetes, hogy olyan súlyú ügyek, mint a „pedagógusok átvágása”, a „rezsiadó” bevezetése, vagy a trafikok és takarékszövetkezetek „lenyúlása” csak a miniszterelnök tudtával, döntésével és aktív támogatásával történhet meg.

Világos mára, erre a nyárra Magyarország minden polgára számára ki kellett, hogy derüljön: ezért Orbán Viktor a felelős, fejétől bűzlik a hal” – fogalmazott. Hozzáfűzte: az Európa elleni küzdelem valójában a „trafikmutyi, a földlenyúlás, a takarékszövetkezetek lenyúlásának meghosszabbításáról”, arról szól, hogy ugyanezt megtehessék a patikákkal, a szeszesital-kereskedelemmel. „Orbán Viktor azért küzd Brüsszelben, hogy ezt a hatalmát minden időn túl megtarthassa, a nép akarata ellenére se lehessen leváltani” – hangsúlyozta.

Bajnai Gordon azt mondta: 2014 után meg fogják védeni a megélhetésüktől megfosztott trafiktulajdonosokat, a földjüktől megfosztott gazdákat, megvédik azokat, akiknek a vagyona takarékszövetkezeti befektetésben volt, és igazságot szolgáltatnak. Hozzátette, hogy valódi, 36 százalékos rezsicsökkentést terveznek, és valódi, reálértékben az inflációt meghaladó, 15 százalékos béremelést fognak végrehajtani.

A volt miniszterelnököt mintegy tíz tüntető libákkal és transzparensekkel fogadta a tájékoztatót követő fórum helyszínén. Utóbbiakon a Nekünk számít a rezsicsökkentés!, Bűnözőkkel kormányoztatok!, Szigetvár csődben volt a miniszterelnökséged alatt feliratok voltak olvashatók. Bajnai Gordon a lakossági fórumon mintegy száz ember előtt arról beszélt, hogy olyan normális országot szeretne, ahol az emberek nem széthúznak és harcolnak, hanem összefognak egymással.

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2013. július 12. 12:06
Lehet erre gondol Bajnai? A Hajdú-Bét Rt. többségi tulajdonosa 1999-től a Wallis Rt. lett, amelynek vezérigazgatója 2000-től kezdve Bajnai Gordon volt. Egy hetilapnak a volt miniszterelnök úgy nyilatkozott: „a Wallis azért volt különösen vonzó, mert a döntéseket nagy önállósággal én magam hozhattam meg"
atila68
2013. július 12. 11:32
No most az van, hogy az E2K14PMVSZ-nek a 2014-es választásokra 106 képviselőjelölt helyett mindösszesen 90 körzeri koordinátora van, jelentsen ez bármit is.
states
2013. július 12. 09:17
Hehe, olyan pózban áll, mint Napoleon Waterloo előtt, jövő ilyenkor majd bemutathatja a Napoleon Waterloo után figurát.
atila68
2013. július 12. 08:52
A jövedelemadó 16 százalékról 38 százalékosra emelésével mi a helyzet Gordon?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!