Megvonják a nyugdíjpótlékot a volt III/III-as ügynököktől

2013. május 19. 16:20

Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát, tudta meg a Hír Televízió Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárától.

2013. május 19. 16:20

A csatorna vasárnap délutáni híradójában elmondták: a tárcán belül felállított bizottság körülbelül 1000 olyan embert vizsgált meg, akik még a kommunista rendszerben kaptak állami kitüntetést, és emiatt nyugdíjpótlékra voltak jogosultak.

A testület azoktól vonja meg a havi 8 ezertől 16 ezer forintig terjedő juttatást, akik szerepet játszottak az 1945 és 1949 közötti demokratikus államrend leépítésében, az 1956-os forradalom leverésében, az MSZMP-ben és a KISZ-ben, állami vezetők voltak a szocializmus alatt, vagy titkosszolgálati múltjuk van. A szám még nem végleges, a bizottság még vizsgálja a többi érintett nyugdíj-kiegészítését, tették hozzá.

A Hír TV-nek Rétvári Bence azt mondta: a szakértői bizottság megállapította, hogy a vizsgált körülbelül ezer ember közül 109-en váltak méltatlanná erre a nyugdíjpótlékra azáltal, hogy titkosszolgálati múltjukra derült fény. Számukra a következő napokban postázzák azokat a határozatokat, amelyek megvonják ezt a pótlékot.

Ezt követően az érintettek augusztustól kezdve már nem kapják azt a nyugdíjpótlékot, amit elvileg kitüntetésük alapján, de nyilvánvalóan titkosszolgálati tevékenységükkel összefüggésben III/III-as kötelékben, kaptak, mondta az államtitkár a Hír TV-nek.

Összesen 244 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2013. május 21. 03:39
Azt hiszem hogy Orbánék nem mernek a III/III-s aktákhoz hozzá nyúlni,mert a magyar nép ingatag ,nincs határozott politikai felfogása ,sok a politikai anafabéta.Minden 4 évben visszatérnek a véresszáju kommunisták több pártnéven színekben .Mindenkinek egy élete van ,netán mégis felelősségrevonás lenne és hülye szavazók ismét a kommunistákat vissza hozzák akkor a felelősségre vonókat a szocik könyörtelenül megkínoznák elítélnék hisz a független bíróság azért független oda hajlik azokhoz amilyen rendszerben tanultak .A multért senki nem akarja az életét tönkre tenni ,inkább eltussolják a mult bűneit.Történelem igazolja hogy még királyokat is felkoncoltak .Mult igazolja hogy a kommunisták bosszúállók .
ballada
2013. május 21. 03:20
" Megvonják a nyugdíjpótlékot a volt III/III-as ügynököktől" Komolytalannak tartom , a nagy nyugdijakat kellett volna megnyírni.Egyszerüen miért kapnak nyugdijat ugy látszik ezért is lehet nyugdijat kapni ?Mert gyilkoltak fosztogattak,minél több embert öltek meg annál magasabb nyidjjal élnek mint marci hevesen?Kommunita káderek mind ettől egyig börtönbe kellett volna csukni életfogytig ,kisöpörni őket a társadalomból a közéletből ,addig még a parlamentben bent pöffeszkednek ,kijárnak külfölre ócsárolni a magyarok ,addig ne várjunk változást.Eltelik 4 év ismét a fejünkre nőnek ,sőt külföldi segítséggel hatalomhoz jutnak.Szerintem a népnek kéne összefogni ,és ezeket a hazaárulókat kisöpörni a politikából.Orbán kormány kevés hozzá , a népakarat kell.
ballada
2013. május 21. 03:05
Nem 1945-1949 évekig tartott a gyilkos kommunista diktatura.Még azután következett a rákosi kádár korszak ,az emberek üldözése akasztása ,ezeknek nincs tettese? Tszesítés ami azt jelentette hogy üldözték azokat akiknek marék földje avagy üzlete nagy háza volt .Nagyon sok ember meghalt miattuk Recski gulágon börtönökben kínozták őket ,eltüntették.Most akkor Horn Gyula mit érdemel???Legnagyobb becsben tartják ,sőt a nemzet tarja el az 56-s neméppen dicső tettéért .Itt kezdődik az mikor a kutya a saját farkába nem harap bele.Nem 1000 emberből állt a diktatura ,vagy megvárták még kihalnak ,ha netán meghülyül a magyar nép és vissza szavazza a gyilkosait mint tette 2002-2006-ban, nem börtönöznek be senkit hogy a gyilkosokat felelősségre vonták ,azt hiszem ez volt az amiért a felelősségre vonás elmaradt .Egyszerűen az olyat mint Kovács László a pinológus mint veterán kommunista ,benne a legfelső kommunista érában ,részt vett a kommunista rendszer fenntartásában támogatta ,felelősségre vonni,inkább az euba kiküldték sőt széket tettek alá továbbra is ássa az árkot nekünk.Egyszerüen az mszmp-mszp mit keres a paralemtben ,hisz közük van az egész III/III-s rendszer .Egyáltalán mire való az a felelelősségrevonásdira hisz társadalomban vezetők azok akiket már régen börtönben kéne látni ,igen magas pozicióban a parlamentben.Figyeljük a parlameti közvetítést miként rohannak ki a szocik a törvény ellen.Mindegyik védi a rokonát ,de ne felejtsük el hogy a mai szocik bizony élvezték az ősük rabló kormányzását ,biztos nem jutottak volna el nélkülük a parlamentik ,egyszóval az egész baloldal olyan mint láncszem egységet alkotnak kötődnek egymáshoz ,,,,fölösleges hangoztatni hogy az apa bűneiért nem felel a fiú ,nagyon is felel a fiu viszi tovább az apja eszméjét ,sőt még kapzsibb ,aljasabb min az ősei ,mert a nép elrabolt vagyonából kitanulta azokat a fogásokat hogyan tudják magukat túl élni.
OberEnnsinnen
2013. május 20. 18:07
Ez negyon szép és jó: de mit szól majd Strasbourg, V. Reding, Göncz Kinga, Tavares, Cohn-Bendit, s a többi demokrata? A TASZ, a Helsinki Bizottság, a Human Reight, s akkor a J-vel kezdődő ilyen-olyan szövetségeket nem is említettem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!