LMP: A Fidesz-kormány megpróbálja eltüntetni lopásainak nyomait

2013. május 04. 12:09

Az LMP szerint a Fidesz-kormányzat eddig lopott, és most az információszabadságról szóló törvény módosításával megpróbálja eltüntetni a nyomokat.

2013. május 04. 12:09

Schiffer András, a párt társelnöke, független országgyűlési képviselő szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: azzal, hogy a törvényt sürgősségi eljárással 24 óra alatt fogadták el, „sötétítő függönyt tettek az átláthatóság elé”. A képviselő szerint felmerül a kérdés, hogy miért kellett ilyen gyorsan elfogadni a törvényjavaslatot.

Az LMP egyebek mellett a felcsúti földpályázatokkal, a Kossuth téri fakivágásokkal, a multinacionális cégek adókedvezményeivel és a trafikpályázatokkal kapcsolatban szeretne közérdekből nyilvános adatokat megtudni. Schiffer András hangsúlyozta: a Fidesznek nem érdeke, hogy az emberek a „trafikmutyi” mögé lássanak, vagy megtudják, hogy a multinacionális cégeknek milyen privilégiumokat ad a kormány.

Hozzátette: ahol korlátozzák az átláthatóságot, ott „tenyészni fog” a korrupció, ezért az LMP arra fog a 2014-es választásokon felhatalmazást kérni, hogy elhúzzák az átláthatóság elé emelt függönyt. Nyilvánossá tennének minden olyan állami pályázatot, ahol közvagyont vagy állami javakat értékesítettek; emellett a koncessziós és földbérleti pályázatok eredményességének feltétele lenne a nyilvános dokumentáció megléte – mondta a képviselő.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2013. május 04. 18:47
Kinek is volt a díszvendége Dzsingisz Khan Bandita, korunk legnagyobb nem börtönben lévő pedofilja? ;) Ilyen háttérrel én inkább az 1% fölé igyekeznék, nem még jobban ez alá ...
motoros
2013. május 04. 13:46
Üvegzseb.
HSL
2013. május 04. 13:43
viktor nem lop, hanem nemzetiesít az minnyá más, hát nem?
IgazságosIzomViktor.
2013. május 04. 12:56
Nem kell a fidesznek eltüntetni semmit.Nemes egyszerűséggel letagadnak mindent.És mivel 2/3-juk van,ettől igazuk lesz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!