IKSZ: A magyar baloldal kettős mércét alkalmaz

2012. augusztus 08. 16:27

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szerint a magyar és európai baloldal elfogadhatatlan módon kettős mércét alkalmaz, és az MSZP "bátran bajtársiasságot vállal" a román Szociáldemokrata Párttal, akkor is, ha "a párt soraiban holokauszttagadó miniszterek vannak".

2012. augusztus 08. 16:27

Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Törcsi Péter alelnök szerdai állásfoglalásukban azt írták: Victor Ponta román miniszterelnök azt a szociáldemokrata Dan Sovát nevezte ki parlamenti kapcsolatokért felelős miniszterré, aki idén februárban még azt állította, hogy a második világháború idején Romániában nem üldözték a zsidó embereket és más, kisebbséghez tartozó állampolgárokat. Az új miniszter szerint – olvasható a közleményben – mindez az egykori fasiszta diktátornak, Ion Antonescu marsallnak köszönhető, aki amúgy tudvalevőleg százezrek haláláért felelős.

A kereszténydemokrata politikusok úgy fogalmaztak, Romániában „a puccsal hatalomra került Ponta-kabinet” május óta „szisztematikusan harcol a demokratikus államberendezkedés ellen”: leváltotta a nekik nem tetsző ombudsmant, parlamenti házelnököket, az állami médiumok vezetőit, megyei prefektusokat. Alapjaiban módosították a választójogi rendszert, rendelettel akarták módosítani a népszavazási törvényt, és szándékosan megnehezítik a Traian Basescu államfőt helyén hagyó referendum eredményének törvényes megállapítását – csak azért, hogy saját, ideiglenes államfőjük maradjon pozícióban – sorolták.

Kiemelték: mindezt azonban a Magyar Szocialista Párt és az európai baloldal más „véleményformálói” mintha észre sem vették volna. Miközben az elmúlt években a polgári magyar kormány minden lépését „antidemokrácia-szenzoros” vizsgálatnak vetették alá, addig a balliberális román kabinet ténylegesen elfogadhatatlan és a demokratikus legitimációt nélkülöző intézkedéseit mély hallgatás övezi – hangsúlyozták közleményükben, kitérve arra is, hogy Gurmai Zita szocialista európai parlamenti képviselő az ECOSY (Európai Ifjú Szocialisták) egy hónappal ezelőtti nyári táborában méltatta a Ponta-kormányt és a kabinet támogatására biztatta a résztvevőket.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
emhem
2012. augusztus 08. 19:20
mi az a magyar baloldal? hogy az mszp mit szól a ponta-kormányhoz, azt nem tudom, de a baloldalinak, liberálisnak számító médiumok sorra kritizálják pontát (rajtuk kívül persze kim lane scheppele is, amerikai liberálisként) mind megállapították: ponta azt csinálja, mint orbán, csak kicsiben/kevésbé előrehaladottan. azt viszont nem értem, hogy a fidesz alosztályaként működő kdnp, illetve annak alosztályaként működő iksz milyen alapon kritizálja pontát azért, mert orbán nyomába lépett..
kjkj945
2012. augusztus 08. 16:57
Y Z
nisz
2012. augusztus 08. 16:48
Semmiféle kettős mércéről nincs szó. Az MSZP-ben alapaxióma a "bűnös nép", "utolsó csatlós" formula. Ha valaki ez ellen lép fel (Szűrös, Pozsgay, stb.), az hamar a párton kívül tartja magát. Mind ebből következik az a sok hazaáruló megnyilvánulás, amit az MSZP elkövetett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!