Járványkezelés a globális nagytőke szolgálatában

2021. június 09. 11:46

Szabadság, egyenlőség, önellátás.

2021. június 09. 11:46
Szabó Dániel
Mérce

„Már a menekültválság »megoldása« is sejtette, a járványhelyzet kezelése pedig bizonyossá tette, hogy a hatalom a rendszer legalább részleges korrekciója helyett inkább a diktatórikus eszközök bevetését választja. Az első hullám idején még szó volt a globalizáció korlátozásáról, de a második és a harmadik hullám esetén már csak az emberek jogainak korlátozása szerepelhetett a napirenden. Mert már csak így tudja az elit fenntartani a rendszer működését és megakadályozni a profitráta bezuhanását. A természet csapásaival szemben védelmet és biztonságot kínál a szabadságért, az egyenlőségért cserébe, és persze a természethez fűződő maradék kapcsolataink feladását is. Piacozás helyett például online vásárlást, sörözés helyett chatelést, egészséges élelmiszer helyett étrend-kiegészítőket, a helyi gazdasághoz való visszatérés, a globalizáció felszámolása helyett oltás-apartheid rendszert.

A közélet szereplői nem kínálnak semmilyen valódi alternatívát ezzel a veszélyes tendenciával szemben, mert az jelenleg népszerűtlen lenne. A rendszeren belüli lehetséges variációk száma viszont egyre csökken, így egyre szűkebb ösvényen tolonganak, taszigálják egymást és minket is, előre a szakadék felé. A valódi alternatíva népszerűtlen, mert a fogyasztói jólét nagy részéről való lemondással járna, valamint az önellátás egyéni, családi, helyi, nemzetállami szintjeinek újjáépítésével, és azzal, hogy az emberek jelentős részének vissza kellene térnie a paraszti gazdálkodáshoz és életformához. De más megoldás nincs. A Tőke globális és digitális diktatúrája előbb-utóbb az életünk minden darabjára kiterjeszti fennhatóságát, végül a testünk feletti önrendelkezésről is le kell mondanunk, hiszen az is csak egy erőforrás a gazdasági rendszer számára. Vagy pedig: szabadság, egyenlőség, önellátás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2021. június 09. 15:35
Én azoknak hiszek, akik szerint a járvány okán/ürügyén hozott intézkedések EU-szerte aránytalanok voltak, és azt szeretném, ha Magyarország egy esetleges negyedik hullám idején lenne olyan bátor, hogy az FPÖ álláspontját ossza: a védekezés személyes felelősség, az oltás önkéntes és nem is kikényszeríthető!
kiss.istvan770
2021. június 09. 14:02
Ennyi ökörséget csak egy bolsi idióta tud összehordani.
nemecsekerno_007
2021. június 09. 12:47
- Hány éves is vagy te Királyfi? - Na ugye! :)))))))))
Knerten
2021. június 09. 12:43
Marx forog a sírjában, hogy kései követői ilyen minőségtelen, képességtelen senkik lettek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!