Akit utáltam, azzal nagyon udvarias voltam

2021. április 16. 14:14

Tizenegy év után ez az egypártrendszer rendkívül unalmas és fárasztó. Interjú.

2021. április 16. 14:14
Kupa Mihály
Válasz Online

„Végül ő is, Dávid Ibolya is Orbán mellett maradt. A maradékból miért hozta létre a Centrum Pártot éppen húsz éve?

Bent ültem a Parlamentben, független képviselő voltam, a mezőgazdasági bizottságba tettek be, Járainak pedig tanácsokat is adtam, szóval minden információm megvolt, amelyre szükségem lehetett. Közben láttam, hogy négy év alatt egyetlen ellenzéki vizsgálóbizottságot nem lehetett létrehozni. Nem csak nekem nem tetszett ez a tempó. Azt is érzékeltem, hogy a nemzetközi, nyugati politika sem érti, mi zajlik nálunk. Rengeteg kárvallottja volt az akkori Fidesz-kormánynak a hazai politikában is: az egykori MDF-esek, KDNP-sek Kónya Imrétől Bartók Tivadarig, az MDNP, a zöldek… Bár végül nem jutottunk be a parlamentbe 2002-ben, azért ahhoz képest, hogy pénzünk alig volt, nem szerepeltünk rosszul.

Ha azt a majdnem 4 százalékot akkor nem viszi el a pártjával, lehet, hogy nyert volna Orbán és kormányoz tovább polgári demokrataként. Elképzelhető, hogy az ön lelkén szárad a fordulata, a későbbi illiberális irány…

Dehogy képzelhető el! Mondtak ilyeneket a fideszesek is, de kérem szépen: meg kellett volna nyerni a választást. Nem másokat hibáztatni. Én egyébként akkor megbuktam Zemplénben egyéniben. Pedig Medgyessy Péter a második forduló előtt felhívott, hogy visszahívja szocialista ellenjelöltemet. Mondtam neki, hogy ne hülyéskedjen, ilyet nem csinálok. Az emberek az első fordulóban úgy döntöttek, hogy én az ezüstérmet kapom. Nem lehet azt visszaléptetni, akire többen szavaztak, mint rám. Egyébként az MSZP több szavazatot kapott akkor egymagában is, mint a Fidesz. Pláne az SZDSZ-szel együtt. Hamis tehát a Centrum szerepét így beállítani.

De tudja, mit? Rendben, tegyük fel egy pillanatra, hogy miattunk nem folytathatta az Orbán-kormány 2002-ben. Egyáltalán nem biztos, hogy ha folytathatja, nem jön el sokkal korábban az illiberális fordulat.

Azért addigra már látszottak folyamatok, amelyek előképei voltak ennek. Megindultak az ezüsthajók, a Széchenyi Terv sem volt teljesen tiszta, az én körzetemben, Tokaj-Hegyalján meg az a mondás járta, hogy »ne mi nyerjük a legtöbbet«. 2001-ben már voltak olyan hatalmi álmok, amelyeket végül 2014-ben valósítottak meg. Persze lehet, hogy kellett két nagyon keserű élmény, hogy végül ilyen rendszert hozzon aztán létre, amilyen a mai.

Bukásra készülnek, azért lehet a spejzolás?

Spejzolni egészen egyszerűen azért spejzolnak, mert minden a hatalomról és a pénzről szól számukra. Közben mennek a szólamok a kereszténységről… Nézzék, én római katolikus vagyok, de valahogy nem ezt jelenti nekem a kereszténység. Érdemes elolvasni, amit Fabiny Tamás írt a témában. 

Katolikusként nem szomorú, hogy egy evangélikus írta meg?

Már csak azért sem, mert a családunk amúgy vegyes, egyik ágon evangélikus. Anyámat éppen Fabiny temette. Tényleg nagyon fontos írást tett közzé húsvétkor. Visszatérve a kérdésére: nem tudom, bukásra készülnek-e a Fideszben. Azt sem tudom, bukni fognak-e. Azt viszont tudom, hogy 11 év után ez az egypártrendszer rendkívül unalmas és fárasztó. Valamelyik nyugati szerző írta, hogy ez a lengyel–magyar blokk kezd nagyon bolsevik lenni. Sajnos van benne valami. Minden hatalom a népé, a népet pedig a Párt képviseli. Erőpolitika és píárkormányzás, közben bizonytalanság a valódi problémák megoldása körül, például járványügyben – ez nagyon nem való a kedvemre”.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2021. április 18. 07:45
2002 - ben , sok fideszes a centrumra szavazott, pont a Kupa által felmelegített fanyalgással.
Ben Jeremiah
2021. április 17. 16:13
Egypártrendszer? Kupa kivándorolt Ékoreába? Ez kb. olyan, mintha a BL-t kárhoztatná a Bivalybasznádi megye III focicsapat, hogy mindig csak a Real meg a Bayern és ez már nagyon unalmas.
lendvaiildiko
2021. április 17. 14:55
Fabiny Tamás elnök-püspök nyilatkozatából a 24.hu oldalról . ...A bevándorlásellenességgel a cél és az ok nyilván hasonló – véli Fabiny. A terrorizmus emlegetésével megalapozzák és rögtön vakvágányra is viszik a szándékosan manipulatív kérdéssort, és mindezt az a kormány teszi, amely rengeteget hivatkozott a keresztyén értékekre, alaptörvénybe foglalta, számon kérte azokat Brüsszelen. Meg sem kérdezték, mit tud a menekültkérdésben segíteni az egyház, pedig az evangélikusok is rengeteget tudnának – más országokban is fogadtak be szíriaiakat és afganisztániakat. „Az sem kérdés számukra, milyen vallású az illető. Embertársainkról van szó. Ez számít” – mondta. Ahhoz, hogy eldöntsük, ki milyen szándékkal jött, meg kell ismerni, de az azonnali visszatoloncolással vagy a dolgoztatással ez nem megy. ... A püspök azt mondta: jó adag értetlenség van benne, bár öt éve még várta a Fidesz-kormányt. Azt remélte, hogy – főleg a kétharmad birtokában – elegánsabb, nyugodtabb kormányzás lesz. Az érdemi konzultáció teljes hiánya meglepte. Még működik az egyháziak és a hívők körében az a beidegződés, hogy nekik csak a Fidesz lehet a szövetségük, de nem szabad, hogy egy tíz évvel ezelőtti helyzethez ragaszkodva mindent elhiggyenek, amit a párt eléjük tesz.
istvanpeter
2021. április 17. 11:39
Sötét demagóg ősi foxi-maxi duma. Attól kezdve, hogy a választók döntését figyelmen kívül hagyjuk, már bármekkora hülyeséget is mondhatunk. És hát annak idején a Kupa is ott volt az események közelében, miért nem váltotta Magyarországot, mert hülye volt hozzá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!