Hahó, itt a kis magyar újbeszél!

Nem új keletű az az elsősorban a nyugati partvidék campusairól kontinensünkre átgyűrűző tendencia, amely a történelem totális átértékelése mellett a múlt kulturális teljesítményeinek cenzúrázását és a nyelvhasználat manipulálását is célozza. Ide kapcsolódik a tengerentúlon, majd Nyugat-Európán végigsöprő szobordöntögető hevület (kezdetben csak a déli tábornokok, aztán jöttek a viktoriánus kor meghatározó alakjai, olyan túlkapásokkal, mint a cserkészet alapítójának emlékműve), a Black Lives Matter-mozgalom erőszakhulláma, de a régóta táplált politikai korrektség nyelvdekonstruáló folyamata is.

A közös ezekben a zárt, dogmatikus világnézet: a jó és a rossz kérlelhetetlen dichotómiája, az árnyalatok, ellenvélemények, viták teljes ignorálása.

A legtöbb történelmi szereplő összetett személyiség, de minek is árnyaltan láttatni a múlt alakjait, ha egy-egy motívum kiemelésével (rasszista, rabszolgatartó, hímsoviniszta, elnyomó, kolonizáló stb.) tökéletesen stigmatizálható mindegyik? Minek értelmezni az Elfújta a szél, a Huckleberry Finn vagy a Tíz kicsi néger kontextusát, ha egyszerűen könnyebb és megnyugtatóbb cenzúrázni őket?

S miért éppen a nyelvre irányul az egyik legerősebb befolyásolási szándék? A nyelv gondolkodásmódot kódol, a szóhasználat kulturális és eszmei identitást táplál, a nyelv megváltoztatása a szemléletmód átformálását jelenti. Gondoljunk csak Orwellre! Az újbeszél azonban távolról sem rémisztő fikció, ezek a nyelvmanipuláló törekvések körbefonják a mindennapjainkat. Ennek egy érdekes vadhajtása a lapunk által is szemlézett kezdeményezés, a Patent Egyesület kampánya, amelyben az abortusz kapcsán szorgalmazzák hagyományos kifejezések elhagyását, helyettesítést.

Például az „anya, apa és szülő” kifejezések helyett „terhes nő és terhes nő partnere” (sic!) szavakat javasolják, ami túl azon, hogy kétségkívül groteszknek hat, értékrendi preferenciát is jelez. Az „anya” és az „apa” szavakhoz kötődő bizalmas stílusérték helyett a gyermekvárást eleve tehertételként implikáló „terhes nőt” javasolják.

Az egyesület másik valósághajlító ötlete, hogy az abortusszal kapcsolatban ne emlegessük a „következmények” szót semmilyen kontextusban, hiszen ez „hibáztatja a nőket”. Ez talán még az előzőnél is veszélyesebb manipulációs kísérlet, hiszen azt tükrözi, hogy nincs következménye, nincs kihatása egy gyermek elvetetésének. Miközben egy ilyen tragikus eseménynek csak áldozatai vannak, mind az anya, mind a gyermek annak tekinthető. Ha kilúgozzuk a nyelvünket, azt a testi és pszichés traumát tagadjuk el, ami minden nőt fenyeget, akin abortuszt végeznek.

A nyelv átformálása ebben az érzékeny témakörben kifejezetten

az árnyalt mérlegelés lehetőségét szűkíti egy mindenképpen fájdalmas döntést meghozatala előtt. Épp azokat a tragikus élethelyzetbe került édesanyákat manipulálja, akiket elvileg védeni kíván.

Ha pedig tágabb nézőpontból tekintünk a nyelvformáló folyamatokra, felmerül a kérdés, hogy mi lesz a következő érzékenyítési pont. A kommunizmusból „nagyszabású társadalmi kísérlet”, a gyilkosságból „célzatos életmegszakítás”, a második világháború emberirtása „tervszerű túlnépesedés-szabályozás” lesz? Efelé tartunk ugyanis.