Álomország tengerpartján játékok közt él

2020. január 10. 15:53

Paff. Ez Orbán Viktor.

2020. január 10. 15:53
Jakab Péter
Jakab Péter
Facebook

„Ébredjen fel végre, Miniszterelnök Úr, vagy a nép fogja felébreszteni!

Orbán Viktor bizonyította: igazuk van azoknak a fideszes politikusoknak, akik szerint a miniszterelnök elvesztette a kapcsolatot a valósággal. A mai kormányinfón egy olyan országról beszélt, ahol soha nem dolgoztak még ennyien, soha nem keresetek még ilyen jól, soha nem volt még ilyen kevés szegény, a kórházakban már szinte csak a WC-t kell felújítani, gazdasági versenyben és klímavédelemben pedig jobban állunk, mint a Nyugat. Amit meg eddig nem sikerült rendbe tenni, azért Soros a hibás. A régi gyerekdal jutott eszembe: Álomország tengerpartján játékok közt él. Paff. Ez Orbán Viktor.

Az a helyzet, hogy az Álomországon túl van egy valódi is, ahol mi magyarok élünk, és ahol mi vagyunk az Európai Unió második legszegényebb nemzete, a kormányunk meg a második legkorruptabb. Bérekben a sor végén kullogunk, nyugdíjakban meg sokan sorra se kerülnek, mert még előtte meghalnak. Az egészségügyben évente 38 ezer magyar távozik idő előtt, mert a kormány stadionokra költ kórházak helyett. Rajtuk sajnos nem segítettek az eddigi méregdrága nemzeti konzultációk, és azok se fognak, amelyeket a miniszterelnök újra indítani akar. Nem levelezni kell evidenciákról! Ki kell merészkedni a nép közé, meg kell tapasztalni, hogyan élnek az emberek abban az országban, ahol a vidék elszegényedik, elnéptelenedik, elöregszik. Ahol nincs se munkahely, se minőségi bér. Ahol nincs se háziorvos, se iskola, se postás, és busz is csak naponta kétszer. Ahol nincs közbiztonság. Ahol a levegő télen elviselhetetlen, mert nincs pénz megfelelő fűtésre. Ahol a nemzeti konzultáció csak begyújtani jó. És ahol most még azért is aggódhatunk, hogy vajon az amerikai-iráni konfliktus miatt háborúba küldi-e katonáinkat a kormányfő, ahogy arra ma utalást tett. Nem lesz ez így jó, nagyon nem!

Ébredjen fel végre, miniszterelnök úr, vagy a nép fogja felébreszteni! Üdvözlöm a magyar valóságban!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2020. január 11. 17:49
És még valami, Jakab. Neked sokkal jobban kell félned a gazdáid haragjától - és sokkal jobban is félsz -, ha nem értek el sikereket, mint a miniszterelnök úrnak a népétől.
néhai Ch.Pilot
2020. január 11. 17:28
Melyik nép, Jakab? Vagy máshogy fogalmazva: miféle nép? Ha a titeket támogató embercsoportra gondolsz, akkor a "népség", a "plebs", a "csőcselék", a "csürhe" a helyes megnevezés.
kispufi
2020. január 11. 16:53
Mondjuk Orbánnal ellentétben neked nem ajánljuk, hogy a nép közé merészkedj, te beszélő szar.
syphax
2020. január 11. 09:30
Jakab egy takonypóc zsidó--ahhoz illő hatalmasnagy pofával és vastag rinocéroszbőrrel a MOCSKOS POFÁJÁN. Jobban tenné ha beállna Gréczy mellé külsőtagnak a FASZVERŐKLUBBA....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!