Heródesek

2017. december 27. 08:08

A magát kereszténynek gondoló bárgyú nyugati civilizáció elpusztítja magát, hiszen arra az egyszerű akcióra sem képes, hogy önmagát, létszámában legalábbis újrateremtse.

2017. december 27. 08:08
Dippold Pál
Dippold Pál
Magyar Hírlap

„Az Európában élő százmilliók nagy magabiztossággal kiabálják tele a világot a keresztény kultúra nagyszerűségéről, ám valójában éppen Európában számolják fel módszeresen és elszántan a kereszténységet. Negédes műangyalkák és muszlim terroristák pusztítják az ünnepet. Az igen okos módszerekkel elbutított Nyugat szinte hivalkodva lobogtatja azt a zászlót, amelyre a hét főbűn szavait festették: kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, a jóra való restség. Minden ember esendő, így hát ezért az úgynevezett művelt Nyugat emberei sem vizslathatók nagyképű gőggel: lám, ott a bűnös, degenerált jólétbe beleszédült népség. A Megváltóhoz mérve mindannyian ilyenek vagyunk. 

Ezért is ébred fel sokunkban a születésnapja körüli időkben a bűntudat, és igyekszünk úgy tenni abban a néhány napban, ahogy életünk minden egyes napján kellene tennünk. Szeretni, lehetőleg szavak nélkül. Megélni, megtanulni és megtanítani a cselekvő szeretetet. Ez nagy mutatvány, sok lemondást, türelmet és erőt követel. Ebből aztán az következik, hogy például nem hazudhatjuk fehérnek a feketét, ahogy ezt tőlünk Nyugatra a haladónak mondott politikai erők teszik. Szó szerint értendő ez az ócska hazugság, hiszen egy bármilyen jó szándékkal is útnak induló afrikai ember – politikailag inkorrektül néger – sohasem illeszkedhet be teljesen ide. Ő olyan, mi ilyenek vagyunk. Az Isten sokfélének teremtette a világot. Ahol mindenki elfér, és ahol sokmindenféle módon élhetünk, csak rendetlenségben nem. A mostanában Európára ráerőltetni akart multikulturalizmus pedig éppenséggel a lehető legnagyobb rendetlenséget jelenti. Ez nyilván sok embernek kedvez, lényegesen könnyebb a zavarosban halászva nagy zsákmányra szert tenni, mint tiszta viszonyok között tisztességgel megszerezni a javakat. 

A katolikus egyházfő, Ferenc pápa karácsonyi beszédében a világ összes szenvedő gyermekéről szólt, aprólékos gonddal felsorolva az összes kontinensen ínségben, háborúban, veszélyek között vergődve élőket. Venezuelától Szíriáig, Mianmartól Palesztináig sorakoztak az országnevek. 

Holnap, december 28-án az aprószentek ünnepe következik. Azokra a kisgyerekekre emlékezünk, akiket Heródes király, hatalmát féltvén a zsidók új királyától, a betlehemi csillag alatt született Krisztustól, katonáival lemészároltatott. A Szent Család, a kis Jézus, Mária és József Egyiptomba menekült a gyilkosok elől, hogy Isten akaratát beteljesítve, Krisztus aztán élete feláldozásával megváltsa az embereket bűneikből. 

Amikor a magát kereszténynek gondoló bárgyú nyugati civilizáció elpusztítja magát, hiszen arra az egyszerű akcióra sem képes, hogy önmagát, létszámában legalábbis újrateremtse, valóban nagy a baj. Kényelemszeretetből, lustaságból, a főbűnök zászlaját lobogtatva virágoztatta fel az élet-halál üzletet. Több tízmillió meg nem született kisgyerek, tengernyi aprószent figyelmeztet a teremtett világ rendjére. Meg arra, hogy ideje leszámolnunk a Heródesekkel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2017. december 27. 13:04
" magát kereszténynek gondoló bárgyú nyugati civilizáció " Ja, te jobban kereszténynek gondolod magad, pontosabban megvan a közpénzen tartott médiafelületed, hogy úgy add elő, mintha.
Apáczai
2017. december 27. 09:28
Igaza van Dippold szerkesztő úrnak. Akkor legyen Karácsonyi könyörgés harmadszor: Miért nem 2000 évvel később született meg Jézus? Az Úr el kívánta küldeni fiát a Földre azért, hogy amikor az emberiség megtagadja a Parancsolatait, a tanítása helyett a Szabadosság és a Bűn keríti hatalmába az embert, akkor Isten fia mentse meg az emberek lelkét és élete árán váltsa meg az emberek bűneit. Ezáltal megtisztulhassanak az emberek, és Isten akaratának megfelelően a Mennyekben leljék meg az örök boldogság honát. Az Úr ezekben az években akarta közénk küldeni a Fiát, a Megváltónkat. Meg is tette volna, de amikor azt tapasztalta, hogy az ember műtőasztalra vonszolja Máriát, majd az áldott asszony méhéből fémeszközökkel széttrancsírozva kikaparja az Úr gyermekét és hulladékedénybe löki azt, elszörnyedt és letett szándékáról. Ekkor elgondolkodott az Úr, és mérhetetlen jóságában tett még egy kísérletet. Időben visszatért 2000 évvel korábbra, amikor az emberiség bűnei töredékét sem tették ki a mai emberének, és akkor újra evilágra küldte fiát. Mária meg is szülte a Gyermeket, dédelgette, babusgatta, taníttatta, és Istennek tetsző Fiút nevelt belőle. Jézus végigjárta a neki szánt utat, feláldozta érettünk az életét, megváltotta bűneinket annak ígéretével, hogy megbánjuk azokat, a jövőben a jóra törekszünk, Istennek tetsző életet élünk és erősen törekszünk arra, hogy elkerüljük a bűnt. Eltelt a 2000 év, és ott tartunk most, olyan életet élünk, amilyen élet és állapotok miatt az Úr maga is megrettenve és kétségek között tért vissza 2000 évvel korábbra. A gyermeki magzattestek sokaságát, száz- és százezreit, az évek során sok tízmillióit találja az édesanyák akaratából szétroncsolva, meggyilkolva és szennyes küblibe hajítva. Az ember, ha tud gondolkodni, megáll egy pillanatra, és feltekint az Égre. Kérdőn és kétségbe esve, esdekelve kéri az Urat: állítsd meg teremtményed ezen az úton! Vedd el szabad akaratát és térítsd a helyes útra, szabadíts meg a Gonosztól, mert mi emberek erre már képtelenek vagyunk. Egyre mélyebbre sűlyedünk a bűn mocsarában, tobzódunk az élvezetekben, és akár a saját magzatjaink életét kioltva csak a földi örömöknek és gyönyörnek áldozzuk fel ártatlan, védtelen életüket. Uram, fogd le az emberek gyalázatos kezét! Térítsd észhez az édesanyákat, ha kell, védd meg tőlük az ártatlan magzatjaikat. Józanítsd ki a hentesorvosokat, vezesd őket orvosi esküjük teljesítésére, az élet védelmére, a legszörnyűbb ember által elkövethető bűnnek, a gyilkosságnak a megtagadására! 2000 évvel ezelőtt még megszülethetett egyetlen szent Fiad, Jézus. Ma már lehet, hogy nem, mert Ő is ott végezhette volna magzati életét, ahova az emberek a saját gyermekeiket küldik napról napra, hétről hétre, évről évre. Mentsd meg Uram az Ember gyermekét! Mentsd meg a gyermek magzatot! Mentsd meg az apai közönytől, az anyai gonoszságtól, a hentesorvostól! Mentsd meg a véres, a gyilkos szabadosságtól, a leg borzalmasabb létező emberi bűntől, önnön magzatának szétszaggatásától. Uram, vess véget ennek az ördögi gyakorlatnak, mert ez már maga a legborzalmasabb, ami embert rabul ejthet, ez maga a pokol. A sötét vég. Uram, gyújts fényt az emberek lelkében és segítsd jó útra térni őket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!