Megvédeni Ferenc pápát?!

2017. július 19. 10:33

Ne engedjük, hogy a tollforgatók által patikamérlegen kimért gyűlöletcseppek a szívünkig érjenek, mert észre sem vesszük, s minket is megfertőznek.

2017. július 19. 10:33
Kuzmányi István
Magyar Kurír

„A katolikus véleményformálás ennél több: gondolkodás, mérlegelés, megkülönböztetés. Üdítő példa erre Müller bíboros, a Hittani Kongregáció volt vezetője. Volt idő, amikor csak elítélő módon, legtöbbször szitokszóként beszéltek a felszabadítás teológiájáról. A bíboros azonban nem sajnálta az idejét, hanem tizenöt éven (!) keresztül nyárról nyárra Peruba utazott, és a helyszínen vizsgálta meg azt – emberi kapcsolatok kiépítése, élő tapasztalatok megszerzése által. E hosszú és fáradságos út végén ragadott tollat és hozta vissza a 20. század végi – 21. század eleji teológia fősodrába a felszabadítás teológiáját.

Mi következik ebből? Akkor »védjük« meg legjobban a pápát, ha hűek vagyunk önmagunkhoz: nem adjuk fel a gondolkodás sokszor fáradságos útját. Hallgatunk Jézusra, valamint Péter utódaira, és élő kapcsolatban vagyunk, maradunk Istennel – és egymással. Mert a mi igazi ellenségünk az emberi gyarlóság, esendőség és az abból fakadó közöny, mellyel szembesülve napról napra fel kell vennünk keresztünket. Nem személyek ellen kell harcolnunk, hanem a fenti esendőségből eredő, fájó sebzettségből fakadó gyűlöletkeltés, a másik embertől való elfordulás ellen. A miként kapcsán gyermekkorom első hitoktatója, Fedorek Imre atya jut eszembe, aki az Egyház gazdag kincsestárából merítve arra tanított, hogy leginkább akkor tudunk a rossz ellen küzdeni, ha kerüljük azt és tesszük a jót. Vagy ahogy Loyolai Szent Ignác fogalmaz: Agere contra! (vagyis: Tedd az ellentétét!). A válaszunk a rossz mértékéhez mért, ám még nagyobb jó kell, hogy legyen.

Felelősségünk adott. Ne engedjük, hogy a tollforgatók által patikamérlegen kimért gyűlöletcseppek a szívünkig érjenek, mert észre sem vesszük, s minket is megfertőznek. Figyeljünk arra, akire Ferenc pápa is szüntelenül rámutat: Jézus Krisztusra. A Szentírásban, az Egyház hitében és szentségeiben és a minden embertársunkban, különösen is a szükséget szenvedőkben jelen lévő Istenre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csurcsányi
2017. július 20. 13:21
A történelemben már elég sok ,olyan pápa volt aki eltévelygett a Krisztus útról.
Peter8811
2017. július 20. 06:27
"Ne engedjük, hogy a tollforgatók által patikamérlegen kimért gyűlöletcseppek a szívünkig érjenek, mert észre sem vesszük, s minket is megfertőznek." Felszólító mód. Ferencz már eltörölte a felkiáltó jelet is?
Szívemből magyar
2017. július 19. 22:28
Ferenc pápa adja meg a kegyelemdöfést a kereszténységnek, legalábbis az európainak.
1120
2017. július 19. 20:56
Aki (most már) heti rendszerességgel hülyeségeket beszél, az hülyeségeket beszél. Lehet az a sarki kocsma csaposa, vagy éppen a pápa. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!