Álljunk meg egy Momentumra!

2017. május 18. 07:34

Ha a Momentum a jövő pártja, valami konkrétumot mondania kell. Kíváncsian várom. Én és még vagy tízmillió ember.

2017. május 18. 07:34
Szunyogh Szabolcs
Szunyogh Szabolcs
Népszava

„Azt nyilatkozta Fekete-Győr András, hogy »az embereknek elegük van abból, hogy mindig gyűlölni kell valakit, ezért a Momentum arról beszél, hogy milyen országot szeretne« (Magyar Narancs, 2017/19). A tüntetésen is arról beszélt a Momentum vezetője, hogy a pártja igazi konzultációba kezd a magyar néppel, és ennek alapján, valamint a Nyugatról hazahozott tudásuk segítségével egy olyan programmal állnak elő ősszel, amelyik »beindítja« Magyarországot.

Ez nagyon rokonszenves ígéret. Hadd tegyek fel segítésképpen néhány kérdést, minden nemzeti konzultáció nélkül és pusztán az itthon szerzett tudásommal. Azt képzelem, ha ezekre mernek és tudnak válaszolni, már kész is a kormányprogram, pedig még csak tavasz van.

Bevezetjük végre az eurót? Vagy vakerálunk tovább a nemzeti valutával, hogy pályát nyissunk a Nemzeti Bank gyarapodási trükkjeihez (lásd például: devizakölcsön-átváltás, melynek során az MNB-nek sikerült a lakosság érintett részét kifosztania), vagy utolérve a szlovákokat és a szlovéneket, lesz nálunk is egy ellenőrzött és tiszta pénznem?

Beengedjük a menekülteket? Mint teszi ezt minden tisztességes európai állam (még ha nem hirdeti is kétpercenként, mennyire keresztény), vagy folytatjuk a gyűlöletkampányt, továbbá az embertelen bánásmódot a határainkon, a magyarság örök szégyenére?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Negue
2017. május 19. 12:40
"Ha a Momentum a jövő pártja, valami konkrétumot mondania kell. Kíváncsian várom. " Tegnap mondtak valamit az Origónál. Sikerült i elkaszálni magukat végleg!
hátakkor
2017. május 18. 18:29
Lenin-fiúk... hol van már a Ha-Ha!
Libakergető
2017. május 18. 16:47
Valaki a kérdések közben küldjön már oda egy-két migránst Szunyogh Úrnak (a jobbik fajtából)! Legyen szíves fogadja be őket. Természetesen minden igényüket szolgálja ki. Ha esetleg valamelyiknek megtetszik a felesége vagy ha van lánya akkor azt, legyen szíves a szórakoztatásukra bocsájtani. Ha ezt a kísérletet 5 évig végig viszi, azt követően ajvékoljon.
twist
2017. május 18. 14:03
Én egyáltalán nem várom kiváncsian. Tudom, hogy mi a Momentum. Az új SZDSZ:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!