Ha az értelem elalszik

2017. február 27. 07:44

Az áldozatokat nem szabad magukra hagyni, hanem jogállami módszerekkel igazságot kell nekik szolgáltatni, a közösség óvó szeretetével meg kell próbálni traumáikat begyógyítani. Ezt teszik a civil szervezetek.

2017. február 27. 07:44
Szunyogh Szabolcs
Szunyogh Szabolcs
Népszava

„Több oka is van annak, miért tekintjük ugyanazt a cselekményt sokkal veszélyesebbnek a társadalomra nézve, súlyosabban büntetendőnek  akár a garázdaságot vagy a jogtalan haszonszerzést , mint például rasszizmust. Azért kell szót emelni ez ellen, mert sokkal súlyosabb lelki sérülést, sokkal nehezebben gyógyuló, mélyebb traumát okoz, ha valakit rasszista motivációból inzultálnak, mintha más okból tennék. Bárki beleélheti magát a következő helyzetbe: megy az utcán a párjával, hirtelen körülveszi három suhanc, beléjük kötnek, megverik, megrugdalják őket, elragadják a táskájukat és elfutnak. Ez súlyos bűncselekmény, és az anyagi káron túl nyilván lelki sérülést is okoz az áldozatnak. Most képzeljük el azt, hogy ugyanez a három suhanc a rablás közben azt kiabálja: »Te rohadt cigány, zsidó, arab, migráns, dögölj meg, takarodj Auschwitzba!« Ez az egy mondat aktivizálni fogja mindazt az emléket, mindazt a rettenetes és feldolgozhatatlan sérelmet, amelyet Auschwitz okozott nekik, vagy a családtagjaiknak, vagy amelyet a menekülő szíreknek a polgárháború rémségei okoztak. Ha betörők kifosztanak egy lakást és mindent összetörnek, az baj. Ha még rá is írják a tapétára vörös festékkel, hogy »Indul a vonat!...«, az nagyon nagy baj. Itt nemcsak egy vagyoni inzultus történt, hanem az áldozatukat legmélyebb emberi méltóságában sértették meg. Az áldozatokat nem szabad magukra hagyni, hanem jogállami módszerekkel igazságot kell nekik szolgáltatni, a közösség óvó szeretetével meg kell próbálni traumáikat begyógyítani. Ezt teszik a civil szervezetek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gabor7th
2017. február 28. 09:48
Nem tiszteljük a másik felet.
nyugalom
2017. február 27. 22:51
A honnan származó civil szervezetek? Megcsípte a szúnyog, hogy ilyen okosakat ír? Milyen érzékeny a lelke!
Öreg
2017. február 27. 19:43
Szunyogh azt is írhatta volna , hogy a betörők azt ordítják: takarodj Recskre! De ilyesmi nem jut az eszébe!
Peter8811
2017. február 27. 16:56
Nálatok a Népszavánál fel sem ébredt még.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!