Szabadnépszabadság

2016. október 14. 09:34

Azé a nép, aki megműveli, tehát aki ellátja gondolatokkal, eszmékkel. Ezért vették meg az összes pártlapot...

2016. október 14. 09:34
Czakó Gábor
Magyar Hírlap

„A rendszerváltoztatás során országunkat gazdaságilag elfoglaló multik a fölvilágosodás értelmét megértve tudták, hogy a demokrácia népuralom, azaz a nép fölötti uralom. Azé a nép, aki megműveli, tehát aki ellátja gondolatokkal, eszmékkel. Ezért vették meg az összes pártlapot, amelyek abszolút – pénzügyi, előfizetői, hirdetői, kapcsolati, szakmai, példányszámbéli és miegyéb – fölényben voltak a szárnypróbálgató »alternatívokkal« szemben.

A szerződésekben kikötötték, hogy a lapok vezetősége három évig nem változtatható. Tudni illene, hogy akkoriban a főszerkesztői székekben kizárólag hétpróbás kommunisták ültek, mellettük, a helyettesi szobákban is. Igazi újságírók legföljebb beosztott szerkesztők lehettek. Természetesen a megbízhatók közül. Ezt be is tartották, a Szabadnépszabadság cég- és lapcsoport 1990 után hűen folytatta a Rákosi–Kádár-féle diktatúrát az újságolvasói világban, meg az értékzavarásban-értékzúzásban.

Egy MDF-megbízás alapján 1990 tavaszán nyilatkoztam az egyik frissen alapított, és persze »független« hetilapjukban arra a kérdésre, hogy »az MDF koalícióra lép-e az MSZP-vel?« Az akkori másik nagyreményű párt, az SZDSZ azzal kampányolt, hogy ő az igazi rendszerváltó erő, az MDF szövetkezett a komcsikkal. A cikk megjelent. Elolvastam, tiltakoztam, mire ezt a választ kaptam: Mit ugrálsz? Az interjú egy szó változtatással átment. Az a bizonyos egy szó azonban ez volt: nem. Az MDF nem lépett koalícióra az MSZP-vel. Ezt a szövetséget meghagyta a liberálisoknak. Összenőtt, ami összetartozik, mondta Antall József parlamenti együttműködésük láttán.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2016. november 09. 15:09
Ezek a hibbantak nem tudnak különbséget tenni hitel, vagy támogatott hitel, vagy vissza nem térítendő támogatás között. Egy a mantra "állami pééz"! "Az adózók péénze"! "Közpéénz"! A rendszerváltáskor az MSZMP szétfröccsent pártjainak elévülhetetlen bűne az ország kiárusítása, megfejelve a saját zsebre intézett kis- és nagyvállalatok szétrobbantása. Tetézve a 2002-es elcsalt választással, + az Eu csatlakozás "merjünk kicsik lenni" felfogású MSZP-vel fémjelezve. Az "elmúlt nyóc év" már a kegyelemdöfés kategóriájába sorolandó. Tiszteletem a magyar választópolgárok 2/3 részének, hogy 2010-ig ezt ilyen békésen, türelmesen elviselték, kibírták. Tiszteletem azóta is tart a 2/3 felé, hogy értékelik, látják a Fidesz-kormány politikáját, és nem engedi hogy befolyásolja a "suttogó propaganda".
2016. október 25. 16:08
"Vajna Timea egy unatkozo milliomos." Nem értek veled egyet. Először is nem csak milliomos. Ne csökkentsd vagyoni helyzetét és érdemeit! Milliárdos. A sarkosító rosszindulatodat pedig egyszerűen nem értem. Azt mégsem várhatod el tőle, hogy egész nap a gyémánt ékszereit nézegesse. Az meg külön becsülendő benne, hogy az arany és a gyémánt biznisz mellett a média is érdekli. Az meg a férje nagyvonalúságát dicséri, hogy érzékelve neje vonzódását a médiához, megvette neki a Tv 2-t! Szerintem ez teljesen normális, és általánosan emberi.
Dénia
2016. október 18. 17:06
Miről beszélsz, Counterka? Még annyit sem tudsz, hogy a kommunizmus internacionalista? Ugyanúgy nemzetellenes, mint az internacionalista globalizmus. Leszámítva persze egyes dél-amerikai országokat, amiket te úgy állítod be, mint ha az lenne a tipikus kommunista-szocialista. Nyilván tudva, hogy ezzel hazudsz.
péterx
2016. október 18. 15:42
Bizony , a Szabadnépszabadság az Szabadnépszabadság volt , hiába próbálták a "múltat végképp eltörölni" . Sőt , inkább nem is akarták eltörölni , hiszen a rendszerváltás után sokáig profitáltak az előnyös , múltból származó starthelyzetükből ,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!