Gyűlölethadjárat egy hitét megvalló huszonéves fiatal ellen

2016. április 19. 08:19

Elismeréssel vegyes szomorúsággal figyelem, hogy a fővárosi kis protestáns gyülekezetek milyen sikeresek az ifjúság területén.

2016. április 19. 08:19
Gulyás Gergely
Gulyás Gergely
Facebook

Hosszú ideje hangoztatott véleményem, hogy az Országgyűlésben frakcióval, illetve képviselővel rendelkező pártok közül a legszélsőségesebb alakulat távolról sem a Jobbik, hanem a Demokratikus Koalíció. A párt vezérfonala, létének alfája és omegája semmi más, mint a kormánypártokkal szembeni esztelen és elvakult gyűlölet. Tegnap éppen a szebb napokat is megélt Vágó István és barátai szolgáltattak egyedülálló példát erre az egykori műsorvezető Facebook oldalán.

Akik a kis budapesti neoprotestáns gyülekezetek világát akárcsak hírből is ismerik, hosszabb ideje tudnak arról, hogy néhány ifjú „Felház” néven több száz fiatal részvételével egy karizmatikus vallási mozgalmat hívott életre, ahogyan azt is, hogy a szervezők egyike a miniszterelnök fia.

Reformátusként a törtenelmi egyházak szempontjából némi elismeréssel vegyes szomorúsággal figyelem, hogy a fővárosi kis protestáns gyülekezetek milyen sikeresek az ifjúság területén. Az általuk szervezett alkalmakon az átlagéletkor egy emberöltővel fiatalabb, mint a református Istentiszteletek többségén. Ennek egyik nyilvánvaló oka az a fiatalokat megragadó keresetlen egyszerűség és közvetlenség, amely hit nélkül szemlélve érthetetlen gyermeki naivitásnak vagy akár fundamentalizmusnak tűnhet. Ez látszik abból a videóból is, amelyet az egykori műsorvezető kitett a Facebook oldalára, hogy aztán barátai a videóhoz fűzött megjegyzéseik gyűlölettengerében dagonyázva egyre jobban érezzék magukat. (A videóról többek között a Népszabadság és a HVG internetes kiadása is beszámolt.)

A baj csak az, hogy a gyűlölet és a megvetés egyetlen oka, hogy a videón a miniszterelnök fia is szerepel, ráadásul ott – a neoprotestáns vallási irányzatok stílusában – hitéről tesz tanúbizonyságot. És ennyi már elegendő ahhoz, hogy akik évtizedek óta minden vallási szervezet történelmi egyházakkal azonos megítélése mellett törnek lándzsát, azok - feledve az oly sokat hangoztatott toleranciát - végtelen gyűlölethadjáratot indítsanak egy hitét megvalló huszonéves fiatal ellen, kizárólag azért, mert egyébként az édesapja a magyar kormányfő. Akik azt magyarázzák nekünk negyed évszázada, hogy a vallás magánügy, azoknak még a személyes hitbeli meggyőződés is azonnal közüggyé válik, ha a lényüket hosszú ideje meghatározó kormányellenes indulataik kiélésére ad alkalmat. Rajtuk – ahogyan mindannyiunkon – csak Isten segíthet. De Isten még rajtuk is segíthet. Reménykedjünk.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gatyakorc
2021. november 14. 15:40
Gulyásnak a jelek szerint nem szóltak, hogy nincs többé olyan jogi kategória, hogy "történelmi egyház". (Ennek a megszüntetése kb. az egyetlen pozitívum, amit a 2012-es új törvényi szabályzás magával hozott).
balbako_
2016. július 03. 08:50
Hogy mentálisan szétesett letottyan ökör, azt megszoktam de, hogy teljesen összefüggéstelen az általam írottakkal az nóvum.
Knerten
2016. június 17. 14:32
Ugyebár, azzal indít a Gáspár a videóban, hogy ő református. Tehát kapufa.
balbako_
2016. május 27. 11:36
A DK ilyen, Vágó sem lesz jobb, egyre mélyebbre süllyed, és a Népszabadság meg a többi szemét sem lesz jobb. Akik meg ezzel élnek azok meg még élvezik is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!