Mit is gondol Ferenc pápa a melegekről?

2015. október 08. 18:04

A Szentszék ugyanakkor az utóbbi évtizedekben gesztusok sorát tette a melegek felé.

2015. október 08. 18:04
Szőnyi Szilárd
Válasz.hu

„Ugyancsak amerikai látogatásán a pápa találkozott egykori argentin tanítványával, egy több mint tíz éve homoszexuális párkapcsolatban élő férfival. A beszámolók szerint megölelték egymást – amint régi barátok között szokás –, és jól elbeszélgettek a régi időkről. Normális, szívet melengető gesztus: a pápa nem tagadta meg »objektíve rendetlen« hajlammal élő barátját, utóbbi viszont nem bojkottálta azt az egyházfőt, aki minden hivatalos nyilatkozatában kiáll a melegházasság ellen.

– A pápa ugyanis már 2010-ben, Buenos Aires érsekeként »antropológiai visszalépésnek« nevezte a melegházasságot, és az erről szóló argentin törvény leghatározottabb ellenzői közé tartozott. »Az argentin népnek olyan helyzettel kell szembenéznie, amely mélységes sebet ejthet a családokon. Egy készülő törvénytervezet szerint legális és engedélyezett lehet az azonos neműek közti házasság. Ez a tervezet megkérdőjelezi a család identitását és az anya-apa-gyermekek alkotta egység túlélési lehetőségét!« – írta akkor. De a melegházasságról szóló tavaszi szlovákiai referendum előtt is hasonló egyértelműséggel állt ki a hagyományos család megvédése mellett. (...)

– A Szentszék ugyanakkor az utóbbi évtizedekben gesztusok sorát tette a melegek felé. Miközben kinyilvánította, hogy a saját neméhez vonzódó férfit nem lehet pappá szentelni, több nyilatkozatban is leszögezte, hogy a homoszexuális embereknek ugyanolyan joguk van a pasztorális törődésre, mint másoknak. Ha az alaptanítás megváltoztatásáról nem is, erről bizonyosan sok szó fog esni a mostani szinóduson is.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andre1bp
2016. január 07. 20:25
Ki nem szarja le a papat?
Bell & Sebastian
2015. október 22. 21:03
A buzeráns általában pedo is. Ez tény.
peti
2015. október 22. 21:03
Ki nem allhatom, ha egyes BUZIK (mert az ilyet igy hivjak) rozsaszin pavatollal a seggukben, a felvonulason provokalva arra kenyszeritenek, hogy elkepzeljem, amint egymas faszat szopkodjak. Azt viszont egyaltalan nem ertem, hogy alapvetoen a konszolidalt (nem masok ele kiteregetett, netan kerkedoen hangoztatott) homoszexualitassal KONCEPCIONALISAN mi baja lehet barkinek a 21. szazadban? Igy szulettek, egymast szeretik, legyen meg nekik. Jo, hogy nem a sariat akarjuk mar bevezetni Europaban, bazmeg.
rimimandiner
2015. október 21. 18:54
Azért, mert nincs lezárva megnyugtatóan az ügy!!! lmbtq életforma max. privát lehet, semmilyen formában nem nyilvános közösségi! És nem lehet törvényesíteni ezen egyedek együttélését olyan módon, hogy azonos rangra emelik a házasság, férfi és nő kapcsolatával! Fröcsöghetsz, hőböröghetsz, akkor sincs igazad!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!