Menekültkérdés a zsidó jog és etika tükrében

2015. szeptember 06. 12:07

A menekülteket el kell látnunk, nem zárhatjuk be előttük kapuinkat. Ugyanakkor fontos, hogy az újonnan érkezők tiszteletben tartsák a befogadók kultúráját és ahhoz minél gyorsabban integrálódjanak.

2015. szeptember 06. 12:07
Oberlander Báruch
Zsidó.com

„A fentiek természetesen csupán egy elvi összefoglalás, amely sok gyakorlati kérdésre nem tér ki, különös tekintettel a jelenleg folyamatban lévő állapot politikai jellegű vonatkozásaira. Így például arra, hogy ugyan az Európába az életveszély elől menekülő bevándorlókat kötelességünk megmenteni és ellátni, valamint nem zárkózhatunk el a jobb élet reményében érkezők elől sem, felmerül annak a kérdése is, hogy van-e lehetőségünk segíteni tovább jutásukat gazdag közel-keleti országokba, ahol beilleszkedésük és kulturális integrációjuk nyilvánvalóan nem jelente olyan kihívást, mint Európában. Hasonlóképpen kevesebb biztonság-politikai kérdést vetne fel letelepedésük. Ugyancsak nem szabad elzárkózni azok elől, akik egy jobb élet reményében szeretnének letelepedni.

A menekülteket el kell látnunk, nem zárhatjuk be előttük – sem tényleges, sem virtuális – kapuinkat. Ugyanakkor fontos, hogy az újonnan érkezők tiszteletben tartsák a befogadók kultúráját és ahhoz minél gyorsabban integrálódjanak.

A történelem során többször is bebizonyosodott, hogy az „idegenek” új lendületet és színt hoztak a befogadó ország életébe, kultúrájába, gazdaságába. Természetesen mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a már itt élők biztonságban legyenek és az újonnan érkezettek mihamarabb integrálódjanak az európai társadalomba. Ennek fényében kívánom, hogy következzen be a fent említett áldás, és »ezekkel a tulajdonságokkal érdemesek leszünk arra, hogy az Örökkévaló is irgalmas legyen hozzánk és az égi áldás hulljon a fejünkre«.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13
2015. szeptember 07. 05:47
Mindenki a magyaroknak osztja az észt és kéri számon a saját jogát és etikáját is, amit ő sem tart be. Itt az ékes példa! Be sem engedik őket, nem hogy befogadnák, sőt! Ugyanazok, akik szétrombolták a kultúrájukat, egyet sem fogadnak be. És ez még csak a kezdet, arról hallgatnak, hogy mire megy ki a játék.
TAVIROZSA
2015. szeptember 06. 21:02
"A történelem során többször is bebizonyosodott, hogy az „idegenek” új lendületet és színt hoztak a befogadó ország életébe, kultúrájába, gazdaságába." Én ha megnézem a Zsámbék közelében hagyott szemét, étel hegyet egyből megértem a fenti mondatot !
1120
2015. szeptember 06. 19:21
"A menekülteket el kell látnunk, nem zárhatjuk be előttük kapuinkat..." És a 3 millió palesztin menekülttel mi van? Tudod, azokkal, akik azért lettek menekültek, mert ti úgy döntöttetek, hogy 2000 év után államot alapítotok, akik meg a kiszemelt területen élnek, elzavarjátok a vérbe... Zsidó etika? Kac-kac, bruhaha!
kitiltott
2015. szeptember 06. 19:14
minden migráns párti balfasznak ajánlom a figyelmébe ezt a videót ezzel a megjegyzéssel: Miből gondoljátok hogy nektek nem szól az amit a filmen láttok? https://www.facebook.com/norbert.puskas.77/videos/1148970678465209/?pnref=story
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!