A Biblia használata közelharcban

2015. július 14. 10:07

Egykor magam is pontosan úgy vélekedtem, mint a homofób keresztény testvéreim. Ráadásul meg is sértődtem, ha valaki homofóbnak nevezett; azt feleltem ilyenkor, hogy szeretem én a melegeket, „csak” a bűnüket gyűlölöm.

2015. július 14. 10:07
Balavány György
Balavány György
hvg.hu

Az Egyesült Államokban nagyon meghatározó úgynevezett evangéliumi (evangelical) keresztyénség, valamint a tradicionális, ún. »vasárnapi« keresztények közt csakugyan elég erős a konszenzus abban, hogy a homoszexulitás bűn. Ezt az úgynevezett »lepofozó szövegekre« (clobber texts), olyan bibliai idézetekre szokás alapozni, melyekben a szentírók kérlelhetetlen keménységgel foglalnak állást a homoszexualitással szemben. Pl. »Férfiúval ne hálj úgy, ahogy asszonyal hálnak; utálatosság az.« (3Móz. 18, 22.) Vannak szövegmagyarázói törekvések ezeknek az igehelyeknek a puhítására, olykor még azt is vitatva, hogy valóban azt olvassuk, amit olvasunk. Ez mindenképp érdekes, és annyiban méltányolandó, hogy egyes keresztények megpróbálják összhangba hozni a kőkeményen ítélkező bibliai részeket azokkal, amelyek Isten jóságáról és szeretetéről szólnak.

Tény, hogy ezekből a részletekből (hat ilyen van összesen a Bibliában) sokkal könnyebb levezetni a homofób, mint az empatikus álláspontot, különösen, ha a mai kultúra és társadalom fogalmi rendszerét erőltetjük bele az ókori szövegekbe. (Lásd még a modern törekvéseket arra, hogy Jézust konzervatívnak, liberálisnak, vagy épp szocialistának állítsák be.) Valójában sem a nemi irányultság kérdésköréről, sem melegjogokról nem tesz említést a Szentírás; egyszerűen azért, mert az ókori szerzők ilyen formában nem is ismerték ezeket a fogalmakat.

Fura és kényes a helyzetem, úgy érzem, muszáj ennyi disclaimer-t közbeiktatnom: egykor magam is pontosan úgy vélekedtem, mint a homofób keresztény testvéreim. Évekig gondoltam és írtam, hogy a meleglobbi el akarja tiporni a házasságot és világuralomra tör. Ráadásul meg is sértődtem, ha valaki homofóbnak nevezett; azt feleltem ilyenkor, hogy szeretem én a melegeket, »csak« a bűnüket gyűlölöm. Nagyon nem volna ízléses tehát lehurrognom vagy kigúnyolnom azokat, akik ugyanúgy beszélnek most, mint egykor én. Lépésről lépésre jutottam addig a pontig, hogy megtérjek a homofóbiából, és belássam, hogy amikor a hideg textusokra koncentráltam, a Nagy Kontextus nélkül, akkor csak a halott betűket és szavakat engedtem beszélni – a mögöttük lélegző, könyörülő és irgalmas Istent nem. Ezt szégyellem és sajnálom. Az egyik büntetésem, hogy mindig fejbe lehet vágni a korábbi mondataimmal.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
acido domingo
2016. február 26. 12:26
'a lényeg, hogy takarodj mások magánéletéből!!!' Miért vár el tiszteletet az, aki ilyen primitív stílusban beszél másokkal?
Sulammit
2016. január 17. 10:18
Bizonyítsd! Na vádaskodj!
Antigoné
2015. december 09. 10:40
:)
Ellensúly
2015. november 30. 20:53
Balaványt különösen imádják liberálisék, mert a polgári-konzervatív értékeit eldobva, megtaposva ismételgeti az ő paneleiket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!