Hazugság az MSZP baloldali fordulata

2015. április 20. 13:53

Ezek a lépések azt mutatják, hogy az MSZP baloldali fordulata pusztán marketing megfontolásból született, és mára hazugsággá vált.

2015. április 20. 13:53
Szabó Dániel
Balpárt

„A 2014-es választási év sorozatos kudarcai után az MSZP baloldali fordulatot hirdetett. A felületes szemlélő számára úgy tűnhetett, hogy a párt vezetői levonták a megfelelő következtetéseket, és felismerték, hogy a fidesz és jobbik politikájával szemben csakis egy következetes baloldali politika jelenthet alternatívát.Óvatosságra inthetett persze az, hogy a párt ellenzékben már többször is hasonló törekvéseket fogalmazott meg, hogy aztán hatalomra kerülve sutba dobja nagy garral meghirdetett elveit. (...)


Szentendrén a fideszes irányítású városvezetés olyan indítványt terjesztett be a helyi közgyűlés elé, amely - élve a sajnos törvény adta lehetőséggel - a város több pontjáról, közterületeinek egy részéről kitiltja legkiszolgáltatottabb embertársainkat, a hajléktalanokat, súlyosan sértve ezzel az érintettek alapvető emberi és állampolgári jogait, fizikailag is kirekesztve őket, pusztán szociális alapon. Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a javaslatot nem csak a szélsőjobboldal, hanem az MSZP helyi képviselője is megszavazta.

Néhány héttel korábban Szegeden pedig maga az MSZP-s városvezetés kezdeményezett és szavaztatott meg a helyi közgyűlésben egy, a szociális kirekesztést tovább súlyosbító helyi rendeletmódosítást. Ennek köszönhetően Szegeden ma már csak azok a családok lehetnek jogosultak szociális bérlakásokra, amelyekben az egy főre jutó havi jövedelem eléri a nettó 37 ezer forintot - a korábbi alsó összeghatár 21 ezer forint volt. Így még olyan családok is az utcára vagy fűtetlen garázsokba szorulhatnak, melyekben az egyik szülő állandó legális keresettel rendelkezik vagy éppen mindketten közmunkások.

Ezek a lépések azt mutatják, hogy az MSZP baloldali fordulata pusztán marketing megfontolásból született, és mára hazugsággá vált.

A Balpárt szerint az MSZP csak egy módon változtathat ezen a helyzeten: kizárja a pártból szentendrei önkormányzati képviselőjét, Szegeden pedig a következő közgyűlésen törlik a helyi rendeletből az új rendelkezéseket.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cassi
2015. április 20. 17:36
Balfaxpárt... szinte nem is létezik, de követendő mintának a Szirizát tartják, hivatalos színük a piros és a fekete (ruletteznek?). Ugyanaz a 10-20 ember van az összes is képződmény mögött, csak minden évben másként hívják magukat.
gepida
2015. április 20. 15:56
360 fokos fordulat, ahogy egy politikus mondaná...
kjkj945
2015. április 20. 15:51
bal tt jobb tt tűtű padig az autó jobb. De a tű soha nem mondja autó autó.
Akitlosz
2015. április 20. 15:28
Az MSZP azt nem ismeri fel, - s ez Mesterházy legnagyobb stratégiai tévedése is - hogy a fő konkurensei nem a Fidesz és a Jobbik, hanem a többi vörös párt. A bal oldali térfélen sem képesek már a hegemóniára. Szóval előbb azt a meccset kellene lejátszani, hogy melyik is A baloldali párt, amelyik talán egyszer esélyes lesz választás megnyerésére. De ameddig a vörösök egymással sem boldogulnak, addig pláne nincsen esélyük a Fidesszel és már lassan a Jobbikkal szemben sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!