Szabadnak érzem magam

2015. február 03. 13:03

A legfrissebb kutatások szerint a huszonegyedik században az emberiséget leginkább érintő betegségek közül több mint öt lelki nyomorúság, mint például a depresszió, vagy a különböző neurózisok. Interjú.

2015. február 03. 13:03
Pál Feri
Képmás

Szerinted mit neveznek Pálferi jelenségnek abból, ami körülötted történik? Hogy azok is kötődnek a csoportokhoz és eljárnak a ma már ezerfős alkalmakra, akik nem vallásosak? Hogy mindezt egy katolikus pap indította el és tartja össze?


Biztos több minden, beleértve  azt  is, hogy eltelt két év, négy év, hat év és egyre többen lettek, akik élőben, és sokkal többen, akik a világhálón hallgatják az előadásokat. Hogy a hallgatóság egy része nem vallásgyakorló, de ők is eljárnak az előadásokra, az alkalmakra, ahogy mi nevezzük, sőt a programokra, sőt ma már ők is  szerveznek programokat, közösségben vagyunk egymással, ami még izgalmasabb számomra. (...)

Könnyű az írott vagy kimondott mondatokat másokra, sokszor ismeretlenekre bízni? Nehéz követni, ki hogy vágja meg, mire használja föl?

Van negatív tapasztalatom is, de eldöntöttem, hogy inkább bizalmat szavazok, és bízom benne, hogy olyan jóindulattal hallgatnak, amilyen jóindulattal igyekszem beszélni. Bízom benne, hogy nem azzal a céllal figyelnek, hogy sarkítsák, kiforgassák, ami elhangzik.

Azért kérdezem, mert egy ilyen népszerű, határterületeken dolgozó embert nyilván éri kritika a két hivatása képviselőitől.

Egyházi részről tapasztalok értetlenséget főleg azért, mert sokak számára nem egyértelmű, hogy a lelki nyomorúsággal való foglalkozás, az arra való érzékenység alapvetően és törvényszerűen az Evangéliumból következik. Jézus maga ad példát arra, hogyan válaszoljunk cselekvő módon a testi, fizikai, szellemi, erkölcsi nyomorúságra.  A kórházak, az iskolák, a szociális intézmények is ennek a cselekvő együttérzésnek a színterei. A legfrissebb kutatások szerint a huszonegyedik században az emberiséget leginkább érintő betegségek közül több mint öt lelki nyomorúság, mint például a depresszió, vagy a különböző neurózisok. Tehát az egyháznak nagyon sok feladata van ezen a téren, ha az ember mellé akar állni. A lelki betegségek, sebzettségek ugyanis hatnak a spiritualitásunk minőségére, az istenkapcsolat világára. Ma Magyarországon a felnőttek 50%-a nem képes biztonságosan kötődni. A kötődési zavar egyértelmű hatást gyakorol az imaéletre, a hitéletre, az Istennel való kapcsolatra, a közösséghez tartozásra.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Katona László
2015. május 15. 22:33
Kritikus Atyámfiai! Pál Feri atya "annyira szegény" mondanivalójú ember, hogy két éve egy 300 férőhelyes teremben 400-an hallgattuk.Pál Feri a boldogságos emberi, lelki lehetőségeinkről beszél és arra bizony, sokan szomjaznak. Persze az is létezik, amit Joan Anderson író így írt le: "A boldogtalan ember nem szeret jó híreket hallani". Ha valaki boldogtalan, nem érdemes közzé tenni a hozzászólásban.
Sulammit
2015. február 09. 19:10
Maradi? A 25, 30, 40 éves papokra gondolsz? Ja és még "féleszűek" is? Miért, téged ki kezel?
Sulammit
2015. február 09. 19:10
Egyet sem ismer, ez a bibi. De véleménye azért van róluk. De kit érdekel?
Sulammit
2015. február 09. 19:10
Legalább vehette volna a fáradságot, hogy utána nézzen, hogy kiről beszél. Írhattam volna 70 éves távolról sem "maradi" papokat, de ezt már fel sem fogná, de, csak addig, amíg beszélgetésbe nem elegyedne velük. Azután viszont biztos, hogy jól elszégyellné magát. Persze ez sosem késő! Nem is előítéletes, kirekesztő ugye? Biztos, egy "befogadó" liberális.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!