Az egyházak fekete hétfője

2014. augusztus 07. 10:14

A lelkiismereti és vallásszabadság magyar ügyével csak felületesen foglalkozók is tudják, hogy a hatályos egyháztörvény története kudarcokkal van tele.

2014. augusztus 07. 10:14
Hegyi Szabolcs
A TASZ jelenti

Sem a tartalom, sem a forma…

A bevett egyházi jogállás nemcsak a tartalmi kiváltságok miatt jogsértő (igazolatlan), hanem azért is, mert az elnyeréséhez vezető eljárás sem felel meg a tisztességes eljárás követelményeinek. A feltételek megállapításakor „a tartalmi garanciák mellett eljárási garanciák is szükségesek: a döntés alapjául szolgáló eljárásnak meg kell felelnie a tisztességes eljáráshoz való jogból eredő követelményeknek: az ügyet részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül kell intézni, a döntést megfelelően indokolni” [56]. A szép szavakat azonban itt sem követi a szabályozás értékelése, és kézenfekvő következtetések levonása. Pedig a szabályozás nem igazán felel meg az iménti követelményeknek. Az eljárás nemhogy kiiktatná a hivatali packázás lehetőségét, inkább megágyaz neki azzal, hogy döntési jogot biztosít a miniszternek; továbbá a parlamenti döntést előkészítő bizottság döntése ellen egyáltalán nincs jogorvoslat; végül pedig az elismerésről szóló parlamenti döntés ellen érdemi jogorvoslatot nem biztosít a törvény (az Ab-hoz lehet ugyan fordulni, de az csak az eljárás jogszabályszerűségét vizsgálhatja, az elutasító döntés tartalmi megalapozottságát nem).

Mi jön még?

Idén márciusban az Emberi Jogok Európai Bírósága is jogfosztónak és diszkriminatívnakítélte az egyháztörvényt, de az ítélet még nem végleges, mert a magyar kormány a bíróság Nagykamarája elé akarja vinni az ügyet. Az ítélet véglegessé válása tehát még előttünk van, és a java, a kártérítés és az egyháztörvény harmonizálása (khm…) az ítélettel, csak azután következik. A múlt hétfői Ab-döntés így minden bizonnyal nem az utolsó szó lesz a magyar egyháztörvény történetben.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bumburi
2014. augusztus 07. 14:02
A történelmi egyházakon kivüli idegenszivű szektákra semmi de semmi szükség, azokat törvénnyel kellene tiltani.
Brigadéros
2014. augusztus 07. 12:06
Jé, egy jogvédő!!! Figyu, nincsen nálatok üres állás, ahol jó pénzért lébecolhatnék, és csak időnként kellene valami lényegtelen dologra rácsaraodva kákán is csomót keresnem?!
péterx
2014. augusztus 07. 11:35
1. Tudvalevő , hogy az ún. egyházi törvány a biznisz-egyházak / ál-egyházak / ellen jött létre : a jogalkotó azt szerette volna elérni , hogy vállalkozói csoportok - vallásra hivatkozással - ne szerezhessenek jogtalan gazdasági előnyt / pl. adókedvezmény / . 2. Az ún. történelemi egyházak létjogosultsága vitathatatlan , mert évszázadok alatt bizonyitották , nem pénzügyi előnyökért szerveződtek 3.A jogi törekvés rendjén való , a feladat az , hogy a törvény erejével csakugyan csak a csalókat szűrjék ki .
liberálzöld.
2014. augusztus 07. 10:45
Ki a f@xt érdekel? Meg kell szüntetni minden egyház állami támogatását és kiváltságot, aztán annyi egyházat csinál mindenki, amennyit akar. Aztán amelyiknek az istene erősebb, az fennmarad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!