Be kell-e tiltani a szélsőséges pártokat?

„Túl sok demokratikus önvédelem azt eredményezheti, hogy végül nem marad védendő demokrácia. Ha a nép tényleg fel akar hagyni a demokráciával, ki akadályozhatná meg? Egy másik amerikai főbíró, Oliver Wendell Holmes mondta egyszer: »Ha a polgártársaim a pokolba akarnak menni, segítek nekik, mert ez a dolgom.«

Úgy tűnik tehát, hogy a demokráciák akkor is el vannak átkozva, ha tiltanak, és akkor is, ha nem tiltanak. Vagy a huszadik század legnagyobb hatású liberális filozófusa, John Rawls emelkedettebb hangján: ez feltehetően egy olyan »gyakorlati dilemma, amit a filozófia egyedül nem képes megoldani«.

A történelem nem szolgál egyértelmű tanulságokkal, bár sokan az ellenkezőjét gondolják. Visszatekintve nyilvánvalónak tűnhet, hogy a weimari köztársaság megmenthető lett volna, ha a náci pártot időben betiltották volna. (...)

A bírálók csúszós lejtőre figyelmeztetnek. Például könnyen rásüthető a »rasszista« bélyeg arra, aki nem ért egyet a kormányzat bevándorlási politikájával, és ez végül a szólásszabadság csorbításását eredményezheti. Ezért elengedhetetlen olyasféle teszt alkalmazása, mint a klasszikus amerikai »clear and present danger«. Marginális pártokat, melyek nem kötődnek politikai erőszakhoz, és nem keltenek gyűlöletet, valószínűleg a legjobb békén hagyni, akármilyen ízléstelen is a retorikájuk.

Más megítélés alá esnek viszont a hatalomhoz közeli pártok, még akkor is, ha betiltásuk elsőre antidemokratikusnak tűnhet (elvégre nekik már képviselőik lehetnek a parlamentben). Egyik híres ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága jóváhagyta a török Jólét Pártja betiltását, holott az a kormánykoalíció meghatározó tagja volt.

Mítosz, hogy a betiltás mártírt csinál az extrém pártok vezetőiből. Nagyon kevesen emlékeznek arra, hogy kik vezették a háború utáni német neonáci és kommunista pártot. A mainstream pártok nem mindig tudják oly módon kifogni a szelet a szélsőségesek vitorlájából, hogy átveszik néhány kifogásukat és követelésüket. Ez néha működik, néha nem – de mindig játék a tűzzel.

A pártbetiltás nem járhat a szélsőségesekre szavazni hajlamos állampolgárok elhallgattatásával. Az ő aggodalmaikat meg kell hallgatni és vitatni, és a tiltás mellett indokolt újabb és újabb erőfeszítéseket tenni az oktatás és tájékoztatás terén, hangsúlyozva például, hogy nem a bevándorlók okozták Görögország kálváriáját. Meglehet, az ilyen intézkedések támogatásként tűnhetnek fel, de egyedül a nyilvános diskurzussal kerülhető el, hogy a szélsőségesek ellenfelei maguk is a szélsőségesekre hasonlítsanak.”