Hagyjuk a múlt századi jelzőket!

2013. november 17. 18:32

Egy valódi polgári pártra előbb-utóbb szüksége lesz az országnak, de arra nem esküszöm meg, hogy már jövőre többségünk lesz a parlamentben. Interjú.

2013. november 17. 18:32
Béndek Péter
168 Óra

- Jó, rendben, de arra válaszol, hogy miért lett konzervatív? Családi hagyomány?

– A család fideszes szavazó volt, többnyire én is. Tévedtünk. Tudnia kell, hogy az első Orbán-kormánynak szakértője voltam, de kirúgtak, amikor 2002-ben a miniszterelnök Testnevelési Egyetemen elmondott beszéde után azt mondtam: Orbán Viktor kiiratkozott a demokratikus politikusok köréből. Persze azonnal lekommunistáztak.

- Nem csoda, ha nagy a pártfegyelem. Érzékel repedezést a mai Fidesz körein belül?

– Erről nincs információm. A Fidesz olyan, mint egy kukta, amelyben forr a víz, de nem lehet tudni, hogy felrobban-e, vagy eltávolítják a tetejét.

- Jelenlegi pártja miből fog gazdálkodni?

– Az indulást néhány megállapodott úriember fedezi – közéjük tartozom én is –, és a világban elég sok embert ismerek, aki támogathatna majd. De a pénz sokadik szempont, ennél fontosabb, hogy az elveinket következetesen képviseljük.

- Lesznek ismert nevek a pártvezetésben?

– Igen, de ezt csak a párt megalakulásakor árulom el.

- Így viszont nehéz lesz címlapra kerülni. Ön hasonló gondolatokat fejteget, mint Bokros Lajos. Miért nem dolgoznak együtt?

– Elsősorban olyan embereket keresünk, akiket még nem skatulyáznak be a választók.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IgazságosIzomViktor.
2013. november 18. 10:42
"A Fidesz olyan, mint egy kukta, amelyben forr a víz, de nem lehet tudni, hogy felrobban-e, vagy eltávolítják a tetejét." Amíg a kuktában levők közel vannak a húsosfazékhoz(kis képzavarral)(márpedig közel vannak),addig nem fog felrobbanni.Ez tartja ugyanis össze a pártot.
johnnyrotten
2013. november 18. 09:38
Egy ideje figyelem ezt a balfaszt, és úgy tűnik, megtalálta az útját a hercolt ballib média felé. Most majd elkezdik tolni, szépen, mint anno Dávid Ibcsit és elődeit. Állítólag teológusnak tanult a szentem, hogy miként került onnan a versenyszférába, rejtély... És a Básty aelvtársi szerénysége is tetszik: "... Az indulást néhány megállapodott úriember fedezi – közéjük tartozom én is..." Most nekiveselkedek a teljes cikknek. Szerintem még sok mulatságos órát tartogat nekünk ez a Béndek pajti! Jó röhögést minndekinek!
kálmi
2013. november 18. 08:35
Egy újabb halva született liberális bepróbálkozás.
basatu
2013. november 18. 06:02
Na még egy pártocska amely a mi pénzünkön akar jól élni,munka nélkül!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!