Hat méter Prohászkát, egy mércével

2012. július 10. 09:02

Józan ésszel egy percig sem kérdés, hogy Prohászka a fajvédő politikája okán kell a jobboldalnak, Lukács György pedig a zsidó mivolta miatt nem kell.

2012. július 10. 09:02
Lévai Júlia
168 Óra

„Szoborállítás ügyében két eset lehetséges: vagy szorosan illeszkedik valakinek az életműve az aktuális közéleti-politikai szerepvállalásához – és akkor az utókornak szintén egységben kell látnia a kettőt; vagy köze nincs a kettőnek egymáshoz, mert például az életmű jól szolgálta az univerzális emberi értékeket, az aktuálpolitikai tevékenység pedig nem, vagy fordítva, és ilyenkor az utókor is külön méri ezeket. Itt tehát természetes a kettős mérce, mert nélküle zavar támadna az értékek között.

A Prohászka-hívek azonban tiltakoznak a kettős mérce ellen. Ugyanakkor a XIII. kerület lakói a Lehel téri szobor ellen tiltakoztak, ezért az említett alapítvány június végén fontolóra vette, hogy visszavonja szoborállítási tervét. Ennek hírére »az egyenlő mérce« követelésének jegyében Angyalföld fideszes frakciója azt javasolta, hogy ha mégsem lesz Prohászka-szobor, akkor távolítsák el Lukács Györgyét (mintha az nem tudósként, hanem népbiztosként állna a köztéren). Továbbá hogy ez ügyben gyűjtsenek aláírásokat. Vagyis: a Fidesz hajlandó egységesnek tekinteni Prohászka életművét a politikai tevékenységével, ha egységesnek tekintheti a filozófusét is. Az alapítvány 28-án visszavonta javaslatát, ami az önkormányzatot »megnyugvással töltötte el«.

Mivel a tervezett aláírásgyűjtésről lapzártakor még nem volt hír, így nem tudjuk, hogy az »egy zsidó – nulla antiszemita« aszimmetriája keseríti, vagy a »se zsidó – se antiszemita« képlet boldogítja-e majd a XIII. kerületi jobboldaliakat, de szinte mindegy. Hiszen józan ésszel egy percig sem kérdés, hogy Prohászka a fajvédő politikája okán kell a jobboldalnak, Lukács pedig a zsidó mivolta miatt nem kell.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Baal Shem Tov
2012. július 10. 15:20
Megmondom! Józan ésszel egy percig sem kérdés, hogy Lukács György zsidó mivolta miatt kell a bal és a (judeo)liberális oldalnak Prohászka pedig a fajvédő politikája okán a jobboldalnak. Az állás 1:1 ! De kérdezlek Juli, hogy Prohászkát miért nem fogadjátok el, de ugyanakkor Ovdjá rabbit igen? http://i.imgur.com/RsP0k.jpg
Atisz
2012. július 10. 13:32
Nos Lukács György nem azért szorult a perifériára mert zsidó, még csak nem is azért mert kommunista, hanem mert egy ócska gyilkos volt. Aki ugyanis hétvégén vidékre utazik Szamuleyvel csak azért, hogy néhány antikommunistát, sőt minden ideológiától mentesen élő földművest tarkón lőjjön, annak hadd ne kelljen már szobrot állítani. Ha ön pennát (vagy klaviatúrát) ragad kedves Júlia, abból mindig csak mérhetetlen nagy böszmeség születik. Próbálkozzon a diktafonnal.
magnamater
2012. július 10. 12:40
Hat méter Prohászkának, ám a választottak öntudata végtelen nagy, akkora szobrot nem lehet emelni, és tiltja a vallásuk is: Lukácsnak így nem jár semmi!
packó_
2012. július 10. 12:18
Egyszerűen nem vagyok hajlandó elolvasni, úgy kommentálom a banyát: Te nem a rasszizmus, antiszemitizmus vagy nem tudom én, mi miatt nem kellesz, hanem azért, mert olyan sötét vagy, mint a legsötétebb szénybánya. Amennyiben te lemennél az uránbányába, kijönne a sötétség onnan. Kurvára únlak benneteket! Nagyon! "Józan ésszel egy percig sem kérdés, hogy Prohászka a fajvédő politikája okán kell a jobboldalnak, Lukács György pedig a zsidó mivolta miatt nem kell."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!