Orbán 98 százalékos félsikere

2011. június 28. 11:34

A magyar kormány a világon mindent megtesz azért, hogy véletlenül se az ország természetes politikai szövetségeseitől kelljen segítséget kérnie.

2011. június 28. 11:34
Tallián Miklós
Komment.hu

„A történet lényege, hogy a magyar kormány a világon mindent megtesz azért, hogy véletlenül se az ország természetes politikai szövetségeitől, az Európai Uniótól és a nyugati szervezetektől kelljen segítséget kérnie. A magyar politikai elit (nemcsak a kormánypárt) mintha nem értené, hogy az európai lét egymással szorosan összefüggő írott és íratlan politikai, gazdasági és kulturális normák összességének betartásán, sőt, internalizálásán múlik. Azt sem árt megérteni, hogy az unió rettenetes, bonyolult és bürokratikus döntéshozatali rendszere nagyrészt pont azt a célt szolgálja, hogy a kis államok is megfelelő érdekérvényesítő képességgel bírjanak. Ezt azonban Magyarország nem veszi tudomásul, és nem valós politikai és gazdasági súlyának, teljesítményének megfelelően próbál a nemzetközi színtéren fellépni, hanem megkísérli erőből lenyomni a gazdaságilag és diplomáciailag is jobban teljesítő versenytársakat. (...)

Uniós elnökként nem sikerült elérni, hogy Európa legnagyobb politikai, katonai és gazdasági szövetségesének vezetője, az Egyesült Államok elnöke európai látogatása során legalább egy tiszteletkört tegyen Magyarországon, miközben az unió soron következő elnöke, Lengyelország sikerrel megszervezett egy, három kivétellel az összes kelet-európai államfőt összefogó vacsorát Barack Obamával. Ez teljesen egyértelmű jelzés arra, milyen súlyú soros elnök volt Magyarország, és kit tekintenek valódi, Európát képviselő tárgyalópartnernek. Ugyanígy szomorú a geopolitikailag legjelentősebb közeli nagyhatalommal, Oroszországgal tervezett keleti partnerségi csúcstalálkozó elhalasztása is. Mindez független attól, ki mennyire szereti Amerika, Obama vagy épp Oroszország politikáját.  

Ezek persze leginkább magyar szempontból kudarcok. Európa egészen jól ellavírozott az elmúlt fél évben. Jól haladtak például a horvát csatlakozási tárgyalások, remélhetőleg még a héten le is zárulnak, formálódott a gazdaságpolitikai szigorról szóló koncepció (az ún. hatos csomag), és így tovább, de ez pont a kimaradást, elszigetelődést választó kurucos magyar elnökségi tempó miatt jellemzően nem a magyar elnökségnek, hanem az unió nehézkes, bürokratikus, de mégis működő rendszereinek volt köszönhető.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Merlin
2011. június 28. 22:39
"... természetes politikai szövetségeseitől kelljen segítséget kérnie." Ez a megfogalmazás sántít, mi az, hogy természetes és mit jelent a politikai ? Háborúk előtt-alatt kötöttek szövetséget államok egy másik állam megtámadására, azokat esetleg lehet politikai szövetségnek nevezni. A gazdasági kapcsolatok nem szövetségek, az üzlet az üzlet, ahol szabályok vannak és szigorú elszámolás. "Strenge Rechnung, gute Freundschaft"
Jancsipapa
2011. június 28. 16:53
A " természetes politikai szövetséges"segítség juttatott bennünket ide.(Többek között)
GY. F.űegér
2011. június 28. 16:44
Nem fogok minden droidnak külön válaszolni: Kína, meg az USA, vagy Németország kapcsolata először is, mint amire itt valaki bölcsen rámutatott, "egészen más", mint a mi kapcsolatunk Kínával, mondhatnám történelmileg így alakult. Ha ti a kereskedelmi megállapodások és tárgyalások, valamint a "Kína a mi szövetségesünk" duma között nem érzitek a különbséget, akkor fölösleges rátok több szót vesztegetni. Na megyek, nézem a "Trónok harcát".
Lion
2011. június 28. 15:53
Tallián Miklós minek van még a sikertelen Magyarországon? Érthetetlen. (Lusta vagyok szétkapi az írását, majd legközelebb)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!