Ítélet nélkül deportálták őket a magyar Szibériába

2010. október 26. 21:06

A hortobágyi kényszermunkatáborok lakói szabadulásuk után x-et kaptak nevük mögé, soha nem lehettek a társadalom teljes jogú tagjai.

2010. október 26. 21:06
„A deportáltak listájára szinte bárki felkerülhetett. Nem kellett ahhoz több mint egy gazdag porta, egy szép városi lakás, vagy csak egy személyes ellenség. Azokat is elvitték, akiket a kommunista vezetés »osztályidegennek«, »megbízhatatlan elemnek« titulált, vagy akinek korábban bármiféle »ügye« volt a hatóságokkal. Azok sem menekültek, akiket a hatalom osztályidegennek, titóistának, horthystának, kizsákmányolónak, ellenséges elem(ek)nek, vagy egyszerűen csak árulónak minősített.

Az internálás helyéül a Hortobágyot jelölték meg, izolációjukra a Hortobágyi Állami Gazdaság - az ország legnagyobb állami gazdasága – területe mutatkozott a legalkalmasabbnak. A kitelepítésről úgynevezett véghatározatot hoztak, mely tartalmazta az internált nevét, foglalkozását, lakcímét, az internálás helyét, valamint az indoklást. (...)

»Egyszer minimális vétséget követtem el: apámmal kértük, hogy amúgy is a tábor közelében dolgozunk, miért is ne ehessük meg ott az ebédet. Akkor a brigádvezető berohant, ordítozott velünk, hogy mi zendülést szítunk. Ezért náspángolás járt. Szörnyű volt végighallgatni apám nyögéseit. Pribékeivel körbefogták, leoltották a lámpát, hogy ne láthassuk ki tette. Nekem is, apámnak is hasra kellett feküdni, föl kellett emelni a lábunkat, hogy a talpunk fölfelé nézzen és akkor elkezdték gumibottal. Aki még nem kapott gumibotot, az nem tudja, hogy milyen fájdalmas. Annyit kaptunk a talpunkra, hogy három napig nem tudtunk járni. Az volt a legszörnyűbb, amikor apámon volt a sor. Nyögött bent, és én nem tudtam rajta segíteni. De olyat is láttam, hogy valakit szinte péppé verték. Csak mert ahhoz volt kedvük. Teljesen kihozták a formájából. Képzeljen el egy embert, akinek duplára nő a feje. Laposra verték. Nem nézték, hogy mit ütnek, mit vernek. Valahogy az az ember aztán soha nem lett az igazi. Hazatérésünk után rögtön meghalt.«

Hatvan éve nyitották meg a hortobágyi kényszermunkatáborokat. Több ezer családot hurcoltak oda indok nélkül. Tönkretették az életüket: szabadulásuk után x-et kaptak nevük mögé, soha nem lehettek a társadalom teljes jogú tagjai. Lakhelyükről kitiltották őket, vagyonukat, lakásukat nem kapták vissza. A családok gyermekeiket különböző városokban, rokonoknál tudták elhelyezni, ott járatták őket iskolába. Házasságok mentek tönkre, családok szakadtak a történtek miatt. Helyrehozhatatlan az a sérülés, amit a deportáltak elszenvedtek.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tikva
2010. október 26. 23:12
Már bocsánat,de egyre kevesebb szó esik a recski internáló ,haláltáborról...pedig onnan,ha nem szökik meg Michnay ,akkor ma kopjafák és kavicsos tömbök állnának...(vallási hovatartozástól függően)...Beszélnünk kell róla.....életbevágó egy nemzet életében...
Kaducsa
2010. október 26. 22:11
„Birkahodály volt az első lakásunk, a bűz s bogár majd megette családunk” – írta a rabköltő „Hortobágyról zokog a szél, De csak szenvedésről beszél, Sírva súgja a világnak, Rossz híre jár Hortobágynak”. Debreczeni József rabköltő versének sorait ezúttal a letenyei szél kapta szárnyra a Hősök kertjében, ahol idős Somogy, Vas és Zala megyei emberek emlékeztek. Sokan bottal vagy párjukra támaszkodva, gyerekük kezét fogva álldogáltak az emlékműnél, amit Lukács József, a veszprémi színház tagja, egykori hortobágyi fogoly avatott fel a sorstársak emlékére. Azt mondta: ma sem tudja, miért pont azokat vitték el, akiket elvittek az 1950 és 1953 között működő 12 hortobágyi kényszermunkatábor egyikébe. A 40 éve Kaposváron élő Vörös Istvánt a nyugati határszélből, az Őrségből hurcolták el családjával. 18 éves húga és nagyapjuk a kényszermunkatáborban halt meg. Családtagjai sokfelé szóródtak, az elhunytak négy megye hat településén vannak eltemetve. – Miért kerültünk fiatalon erre a sorsra? Mi volt a bűnünk? Soha nem tudtuk meg – mondta a nyugdíjas férfi. Borzasztó volt fiatalon éhezni, 41 hónapon át nem jóllakni. Egy életen át nyomot hagyott bennünk, de soha senki nem kért ezért bocsánatot.
Kaducsa
2010. október 26. 22:08
Csakhogy még mindig az ávósok tematizálják a közbeszédet.
tevevanegypupu
2010. október 26. 21:56
Ez szornyu, ezt nem lehet megbocsajtani. Es sokkal tobbet kellene rola beszelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!