Senki ne számítson ingyen ebédre

2010. szeptember 25. 11:31

Mindenképpen el kell kerülni azt a képzetet, hogy egyesek azt hihessék, ha ők nem fizetnek, majd az állam, a felügyelet megsegíti őket.

2010. szeptember 25. 11:31

„- Kezdjük talán az előzmények feltárásával. Mi vezetett a jelenlegi súlyos helyzethez?

- Az elmúlt időszakban a hitelintézetek fokozatosan tágítani tudták saját mozgásterüket Magyarországon. Olyan gyakorlatot honosítottak meg, amely nem fér össze azzal az üzleti magatartással, amely akár jogszabályi, akár etikai szempontból kívánatos lenne. Ez az egyre szélesebben értelmezett szabadság rombolja a piac működését. Ebben szerepet játszott az is, hogy a politika és korábban a felügyelet is a partvonalról nézte ezeket a folyamatokat.

- Ezek a tényezők felmenthetik a hitelfelvevőket a törlesztés kötelezettsége alól?

- Semmiképpen sem. A hiteleseknek - és nem csak a devizaalapú, hanem a forinthiteleseknek is - vissza kell fizetniük a felvett hiteleket és mindent meg kell tenniük azért, hogy ennek a kötelezettségüknek eleget tegyenek. Mindenképpen el kell kerülni azt a képzetet, hogy egyesek azt hihessék, ha ők nem fizetnek, majd az állam, a felügyelet megsegíti őket. Nekünk ebben a helyzetben is azt kell mondanunk, hogy tessék az adósságokat törleszteni. Másrészt viszont a hitelszolgáltatást nyújtókat is korlátok közé kell szorítani, hogy ne lehessen például egyoldalúan szerződést módosítani. Megjegyzem a napokban volt nálam az egyik bank külföldi tulajdonosa a magyarországi képviselőjükkel. Megkérdeztem a tulajdonost, létezik e náluk is egyoldalú szerződésmódosítás. Már a kérdést sem értette.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Polgár
2010. szeptember 27. 00:00
A magyarokat, két dolog érdekli - a lopni - és a kapni.
margand
2010. szeptember 26. 14:36
A devizahitelesek meg fogják kapni a mentőövet, az ingatlan állami tulajdonba kerül, ők pedig bérlőkké válnak. Azt hiszem, ez elég emberséges megoldás, hiszen így egyetlen család sem fog az utcára kerülni. Azt azonban senki ne várja, hogy az adófizetők pénzéből kifizetik a hitelét és a lakás tulajdonjogát is megtarthatja. Egyébként érdemes lenne körkérdést intézni a betétesekhez - akik ugye a hitelezéshez szükséges forrást adják a bankoknak - hajlandóak lennének-e fele kamattal beérni annak érdekében, hogy a hiteleket felvevő embertársaik terhei csökkenhessenek... Ami meg a politikai indíttatású hozzászólásokat illeti: Orbán azonnal leállította a további devizahitelezést - ezt megtehette volna Gyurcsány vagy Meggyesi is 6-8 évvel korábban, akkor nem lenne ez a probléma. Nem volt kötelező elnézniük a devizahitelezést, léphettek volna. Ehelyett megverették Szászot, aki akkoriban is ki merte mondani az igazat.
marós
2010. szeptember 26. 09:42
A médiaterroristák itt is, ebben a tárgykörben is zavart keltenek, ugy inerpretálnak mindent, minha nem a gyurcsányízmus alatt, és a libsi politikusok egyetértésével alakult volna ki ez a helyzet. Nyilvánvaló, hogy nem lehet minden hitelfelvevőt azonos kalap alá venni, és ez már kiüti a bíztosítékot ezeknél a terroristáknál, mert tudják, hogy ezzel hangulatot, ellenszenvet lehet generálni az új kormány ellen, aminek vajmi kevés köze van a hitelválsághoz. A kommunistánál nincs kártékonyabb, és veszélyesebb embertipus, írta Szolzsenyicin, a nobel-díjas orosz író.
Hőhe
2010. szeptember 25. 22:07
Shulc Te magad vagy "A" Shulc ! Éljen Shulc ! Le az antiShulcistákkal ! Világ Shulcistái egyesüljetek ! ................................................. .................................................. SHULC, barátaim, SHULC !!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!