Fenntartható adósság a felszínen, elveszett évtized a mélyben
2023. február 27. 14:01
A járvány által előidézett recesszió több mint 100 millió embert juttatott extrém szegénységbe. A világ GDP-jének két és félszeresét is meghaladta a globális adósság, ami nem csak gazdasági, de társadalmi probléma is.
2023. február 27. 14:01
p
0
1
0
Mentés
Czeczeli Vivienírása a Makronómon.
A pandémia által előidézett recesszió világszerte több mint 100 millió embert juttatott extrém szegénységbe. Ebben a helyzetben elengedhetetlenek voltak a különféle fiskális támogatási programok, hogy enyhítést nyújtsanak a kialakulóban lévő megélhetési nehézségekre. Az adósságból finanszírozott intézkedések azonban egyúttal azt is jelentették, hogy a világgazdaságban a II. világháború óta a legnagyobb egy év alatti adósságugrás történt: a globális adósság 2020-ban elérte a 226 ezer milliárd USD-t, illetve a GDP 256 százalékát (lásd 1. ábra).
A megemelkedett adósságráták okozta egyre nagyobb bizonytalanság azonban ma már a beruházások és a növekedési ráták visszaesésével fenyeget, különösen a globális kamatemelkedések miatt. Mindez a fejlett országok körében is megoldandó problémaként vannak jelen, de
különösen égető a helyzet a feltörekvő és fejlődő országok esetében, ahol az adósságszerkezet utóbbi időben történő változása tovább növelte ezen országok sebezhetőségét.
A probléma azonban nem áll meg az adósság fenntarthatóságának kérdésénél: sokkal mélyebb társadalmi kérdéseket vet fel, melyre a megoldás sem egyszerűen az adósságszintek csökkentésében rejlik.
1. ábra: Globális adósságráta alakulása a GDP százalékában
Forrás: IMF
Nem a fizetőképtelenség az egyedüli veszély
Általánosságban elmondható, hogy bár közvetlenül a fizetésképtelenség veszélye korlátozottan van jelen a világgazdaság országaiban, nem lehet teljesen fellélegezni. Amiről valójában szó van, az sokkal inkább a felszín alatt rejtőzködő problémák elfedése. Hasonlóan, ahogy egy család esetében előfordulhat, hogy bár képesek megfelelően visszafizetni a hiteleik törlesztőrészleteit és kamatait, az ára ennek gyakran az, hogy az asztalra gyengébb minőségű vagy elégtelen mennyiségű étel kerül, a gyerekek oktatására kevesebb összeget tudnak fordítani, vagy egyszerűen mindennapi jelenséggé válik a nélkülözés.
Az államadósság tekintetében is számolnunk kell hasonló haszonáldozati költségekkel, melyek között ott vannak az egészségügyi, oktatási kiadások hiánya, melyekre számos esetben – többek között – a megemelkedett adósságszolgálati költségek már nem hagynak teret.
A társadalmi nehézségek kibontakozása tehát a legtöbb esetben elkerülhetetlenné válik. Az esetleges megszorító intézkedések, illetve az elhalasztott beruházások pedig a fenntartható fejlődési, növekedési célokat is aláássák. Mindemellett nő az országok hitelkockázata, vagyis a jövőben az adósság refinanszírozása csak magasabb költségek mellett tud megvalósulni.
A fenti problémákkal küszködő országok stabilitását és növekedését az is veszélyezteti, hogy ezek az országok sokkal kitettebbek és sérülékenyebbek lesznek a piaci hangulat hirtelen változásaira. S bár technikai értelemben az adósság fenntarthatónak minősül, minden más tekintetben fenntarthatatlan. A múltbeli tapasztalatok szintén azt mutatják, hogy a gyors adósságfelhalmozás jellemzően növeli a pénzügyi válságok, a fizetésképtelenség vagy bankválságok kockázatát, ami gazdaságilag szintén meglehetősen költséges.
A másik oldalt tekintve, felhozható az az érv, hogy önmagában a nominális adósságszintek kevés információt tartalmaznak az esetleges adósságproblémákat illetően, illetve az
akadémiai, tudományos munkák között sincs egyetértés arról, hogy GDP arányosan mi az a küszöbérték, ami felett az adósságráta már káros növekedési hatásokkal jár, vagy fenntarthatósági problémákat generál.
Ami viszont fontos, hogy már a Covid-19 előtti időszakra is igaz volt a fejlődő, feltörekvő országok esetében, hogy az adósságfelhalmozást nem kísérte gyorsabb növekedés. A pandémia előtti évtized növekedés szempontjából csalódást jelentett, illetve annak jeleit mutatta, hogy az adósság és a kormányzati pénzösszegek feltehetően nem megfelelően kerültek felhasználásra. Lényegében tehát már a megelőző időszakok is az adósság-fenntarthatósági nehézségek irányába mutattak, s a pandémia csak egy újabb, óriási löketet adott e problémák mélyülésének.
Nemzetközi elköteleződés is szükséges a fenntarthatóság támogatása érdekében
A Financial Times-on a közelmúltban publikált írás arra hívja fel a figyelmet, hogy sürgősen szükség lenne egy független hatóságra, ami a hitelezők és az adósok érdekeit egyaránt előtérbe helyező megoldási javaslatokat segíti elő. Bár nem beszélhetünk a nemzetközi közösség ez irányú erőfeszítéseinek hiányáról, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a pandémiát követően korántsem hozták el a várt sikereket. Hiányzik tehát egy adósok és hitelezők érdekeit is egyaránt figyelembe vevő hatékony rendszer, ami azért is lenne különösen hangsúlyos, mivel az esetleges nemteljesítés nemcsak az adós, de a hitelező számára is komoly problémákat generálhat.
Független hatóságra lenne szükség
Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések nem újkeletűek. A korábbi évtizedek vívmányai között említhető meg az 1956-ban megszületett, kormányhitelezőket magába tömörítő Párizsi Klub, melynek mögöttes motivációja az volt, hogy Argentína hitelezői elkezdtek félni, hogy elveszítik a teljes kölcsöntőkéjüket.
A csőd megelőzése érdekében megállapodásokat kötöttek az adósság átstrukturálásáról, a későbbiekben pedig több száz hasonló megállapodás született globálisan. Szintén fontos szerepet töltött be a Londoni Klub, mely elsősorban bankokat tömörített magába, és ugyancsak a főként fejlődő országoknak nyújtott hitelek feltételeinek átstrukturálásában működött közre. Itt említhető meg továbbá az IMF és a Világbank által 1996-ban elindított HIPC (Heavily Indebted Poor Countries, azaz Súlyosan eladósodott szegény országok) kezdeményezése is, melynek célja volt annak biztosítása, hogy egyetlen szegény ország se szembesüljön kezelhetetlen adósságterhekkel.
. A korábbi évtizedek vívmányai között említhető meg az 1956-ban megszületett, kormányhitelezőket magába tömörítő Párizsi Klub, melynek mögöttes motivációja az volt, hogy Argentína hitelezői elkezdtek félni, hogy elveszítik a teljes kölcsöntőkéjüket.
A csőd megelőzése érdekében megállapodásokat kötöttek az adósság átstrukturálásáról, a későbbiekben pedig több száz hasonló megállapodás született globálisan. Szintén fontos szerepet töltött be a Londoni Klub, mely elsősorban bankokat tömörített magába, és ugyancsak a főként fejlődő országoknak nyújtott hitelek feltételeinek átstrukturálásában működött közre. Itt említhető meg továbbá az IMF és a Világbank által 1996-ban elindított HIPC (Heavily Indebted Poor Countries, azaz Súlyosan eladósodott szegény országok) kezdeményezése is, melynek célja volt annak biztosítása, hogy egyetlen szegény ország se szembesüljön kezelhetetlen adósságterhekkel.
Mégis, a kezdeményezések limitált eredményességét igazolja, hogy az adós országok között is korlátozott volt a részvétel. Emögött számos esetben a hitelminősítők általi leminősítéstől való félelem állt. Az adósság törlesztésének felfüggesztése vagy a fenntarthatóság nehézségeire utaló jelek mindenképpen rossz üzenetet küldenek a piaci hitelezők számára, mely a bizalmatlanságon keresztül további kamatfelár emelkedésekhez vezethet. A másik oldalról további problémát jelentett, hogy a DSSI-ben mindössze egyetlen magánhitelező vett részt, vagyis hiányoztak a részvételt elősegítő mindenféle ösztönzők.
Változó adósságszerkezet súlyosbítja a problémákat
A feltörekvő és fejlődő országok adósságának összetétele is olyan irányba változott az utóbbi időben, ami még inkább sebezhetőbbé tette őket. Míg korábban a hitelezői bázis túlnyomórészt a Párizsi Klub bilaterális hitelezőiből, valamint multilaterális alapokon állt (például a Világbank által nyújtott kedvezményes hitelek), mára
a hitelezői bázis diverzifikálódott, és magában foglalja a Párizsi Klubon kívüli hitelezőket és kötvénytulajdonosokat is.
Az adósságok átláthatóságát rontják számos esetben a titoktartási megállapodások, illetve az állami tulajdonú vállalatok „rejtett adósságai” is. A hitelezői bázis összetétele egyre diverzifikáltabb jellege mellett az adósságinstumentumok is összetettebbek, ami az áltáthatósági problémákon túl a hitelezők közötti koordinációt is nehezíti.
2. ábra: A fejlődő országok külső adósságállománya a GDP százalék-ában
Forrás: UNCTAD
Megjegyzés: PPG (Publicly guaranteed debt) long term debt: A magánszektor külső (hosszú lejáratú) adósságkötelezettsége, amelynek teljesítésére az adóssal azonos gazdaságban rezidens állami egység szerződéses garanciát vállal; PNG (Publicly Non-Guaranteed debt) long term debt: a magánszektor külső (hosszú lejáratú) adóssága, amelyre nem vállal szerződéses garanciát egy ugyanabban a gazdaságban rezidens állami szektor. Short term debt: rövid lejáratú adósság.
A megoldások egy másik forrása: a kormányzati hitelesség és átláthatóság erősítése
Ahogy azt az IMF Fiscal Monitor is kiemeli, az átlátható közpénzügyek – kiegészülve a költségvetési politikához kapcsolódó hiteles szabályrendszerrel és hatékony intézményekkel – kulcsfontosságúak a fiskális kilátások javításában. Amikor a hitelezők bíznak abban, hogy a kormányzat fegyelmezett fiskális politikát hajt végre, akkor olcsóbb finanszírozási feltételeket szabnak meg, megkönnyítve ezzel a hiány finanszírozását. A hitelesség a magánbefektetőket is vonzhatja, valamint elősegítheti a makrogazdasági stabilitást.
A kormányok a költségvetésük fenntarhatósága melletti elkötelezettségüket jelezhetik például a strukturális reformok (például támogatási vagy nyugdíjreformok) végrehajtásával; illetve tovább növelhető a hitelesség az átlátható kommunikációval, a szigorúbb költségvetési szabályokkal. Mindez válsághelyzetek idején is nagyobb mozgásteret jelent.
Mi lehet a kiút az adósság szorításából?
Amikor adósságfenntarhatóságról van szó, akkor a kormányzatok részéről kevésbé preferált az adósságállomány nominális csökkentése, hiszen a költségek állampolgárokra való terhelése különféle adók formájában politikailag nem kifizetődő. Ahhoz, hogy a hosszú távú kilátások javuljanak, és ez minél kisebb társadalmi teher mellett valósuljon meg, a fenntartható növekedést kell erősíteni. Ehhez szorosan kapcsolódik a kormányzat minősége, hitelessége.
Az érintett fejlődő és feltörekvő országokban számos esetben gyengék ezek a fenti szempontok. A korrupció, az átláthatóság hiánya pedig rontja a befektetői bizalmat és a beruházásokat is visszatarthatja.
A támogatások vagy adósságkönnyítések esetén fontos, hogy a források olyan területekre kerüljenek, ahol hatékonyan költik el azokat, hozzájárulva a gazdasági jólét előrehaladásához.
Ez tehát egy olyan terület, amit mindenképp fejleszteni kell. A probléma az, hogy az államadósság fenntarthatóságából fakadó problémák javarészt az állampolgárokon csapódnak le. Hiába azonban a külső segítségnyújtás, ha az intézményi hatékonyság gyenge.
A nemzetközi kezdeményezések, melyek az adósok és hitelezők számára egyaránt kedvező feltételek szorgalmazása mellett támogatnák az adósságfenntarthatóságot, szintén hasznosak.
A megemelkedett adósságszintek esetén nem szabad megfeledkezni arról, hogy az adósság nem csak az adós problémája, hanem legalább ennyire a hitelező országé/intézményé is, amely vészforgatókönyv esetén a teljes összeget elveszítheti.
A nemzetközi kezdeményezéseknek azonban szintén csak akkor tudnak megfelelő segítséget biztosítani, ha azok alkalmazkodnak a változó hitelezői bázishoz, melyben a multilaterális intézmények mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a magánhitelezők. Figyelembe kell vennie a pénzügyi eszközök egyre összetettebb jellegét, illetve javítani az adósság átláthatóságát, igazságos tehermegosztást és gyors adósságrendezést biztosítva. Ellenkező esetben az érintett országok könnyedén egy elveszett évtizeddel találhatják magukat szemben.
Idén tovább csúszik a lejtőn Európa legnagyobb gazdasága. A tavalyi recesszió 2024-ben is folytatódik, ami rossz hír Magyarország számára, a hazai ipar ugyanis nagyban a német kereslettől függ.
A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban – értékelte a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
A globális katonai kiadások kilenc egymást követő évben döntöttek rekordot. Tavaly sem volt ez másképp: összesen 2443 milliárd dollárt költöttünk arra, hogy vagy háborúzzunk, vagy felkészüljünk a háborúra.
A KSH friss adatai szerint a 30 év alattiak, valamint az 55 év felettiek körében emelkedett elsősorban az aktivitás az utóbbi időszakban – derül ki a Makronóm Intézet elemzőjének értékeléséből. A munkanélküliség továbbra is alacsony, főleg nemzetközi, uniós összehasonlításban.
Nem járnak jó idők a Sparra: veszteséget termel, és a vezetés ezt azzal leplezné, hogy több fronton támadja a kormányt. A nemzetközi cég kulturálatlan magatartással vádolja a kabinetet a meghirdetett patrióta gazdaságpolitika miatt.