Az új közgazdaságtan hangsúlyozza, hogy „a piaci kapitalizmus olyan evolúciós rendszer, amelyben a jólét az egyre nagyobb innováció és az egyre nagyobb fogyasztói igény közötti pozitív visszacsatolással valósul meg. Az innováció az a folyamat, amely megoldást nyújt az emberek problémáira, a fogyasztói kereslet az a mechanizmus, amelyen keresztül a piac kiválasztja a hasznos innovációkat, és ha több problémát oldunk meg, nagyobb jólétben élünk. De a nagyobb jólét összetettebb problémákat és megoldásokat jelent, és ez a növekvő technikai komplexitás
magasabb szintű társadalmi és gazdasági együttműködést kíván
a modern gazdaságra jellemző rendkívül specializált termékek előállításához.”
„A régi közgazdaságtannak természetesen igaza van abban, hogy a verseny fontos szerepet játszik a piacok működésében, de nem ismeri fel, hogy ez nagyrészt hatékonyan együttműködő csoportok közötti verseny – vállalatok, vállalathálózatok közötti verseny, nemzetek közötti verseny – és mindenki, aki vezetett valaha sikeres vállalkozást, tudja, hogy együttműködő csapatot építeni, mindenki tehetségét bevonva szinte mindig jobb stratégia, mint egy rakás önző tuskóval dolgozni” – mutat újabb gyakorlati példára.
Az új közgazdaságtan öt ökölszabálya
„Hogyan hagyjuk magunk mögött a neoliberalizmust, és hogyan építsünk fenntarthatóbb, virágzóbb és egyenlőbb társadalmat?” – teszi fel a kérdést Hanauer.
Az első ökölszabály, hogy „a sikeres gazdaság nem dzsungel, hanem kert; ami azt jelenti, hogy a piacot, mint a kertet gondozni kell, továbbá hogy a piac a valaha feltalált leghatékonyabb társadalmi technológia az emberiség problémáinak megoldására, de mivel nem korlátozzák társadalmi normák vagy demokratikus szabályozások, elkerülhetetlenül több problémát teremt, mint amennyit megold. Éghajlatváltozás és a 2008-as súlyos pénzügyi válság – csak hogy két példát említsek.” Hanauer itt arra a hasonlatra utal, amely a klasszikus fizikából vezeti le a gazdasági törvényeket, egyszerű, mechanisztikus gépként értelmezve a világ folyamatait.
A géphasonlat előnye, hogy abban a kényelmes hitben tünteti fel a közgazdászt, hogy az a gép tervezője, minden elemének és összefüggésének ismerője, ezáltal bármikor szakmai módon pontosan és célzottan képes megjavítani a gép fogaskerekeit is, de egyébként a gazdasági gépezetet az időnkénti karbantartások ellenére magára kell hagyni. A kerthasonlat mindennek az ellentéte és hangsúlyozza, hogy a gazdaság túl bonyolult világ ahhoz, hogy minden összefüggését megismerjük és annak érdekében, hogy rendezett, jó környezetet adjon a benne élőknek, rendszeresen gondozni kell, visszametszve a vadhajtásokat, amelyek az egész rendszer egyensúlyát felboríthatják.
A második ökölszabály, hogy „a társadalmi bevonás gazdasági növekedést teremt. A neoliberális nézet, hogy a társadalmi bevonás olyan fényűzés, amely csak növekedés esetén engedhető meg, egyaránt téves és maradi. A gazdaság alapját az emberek alkotják. A piacgazdaságban akkor valósul meg gazdasági növekedés, ha több embert vonunk be többféleképpen” – utal Hanauer arra, hogy a gazdasági növekedésből minél több embernek kell részesülnie és jobb az a növekedés, amely szétteríti a növekedés gyümölcseit szélesebb társadalmi rétegek számára.
Korunk vezető egyenlőtlenségkutatója, Branko Milanovic például kiszámolta, hogy
a magyar gazdaságpolitika 2010 után óriási fordulattal a legszegényebbek jövedelmeit kezdte növelni
ahelyett, hogy a válság kialakulásában felelős többnyire külföldi tőketulajdonosokat mentette volna meg a magyar családok megszorongatásából – ahogy azt a régi közgazdaságtan híveivel feltöltött nemzetközi pénzügyi szervezetek javasolták. Ezért is jutott arra a Világgazdasági Fórum, hogy a magyar gazdaságpolitika tényleg bevonó, inkluzív.
„A harmadik szabály, hogy a vállalat célja nem pusztán a részvényesek gazdagítása. Napjaink gazdasági életének legnagyobb hazugsága az a neoliberális nézet, hogy a vállalat egyetlen célja és a vezetők egyetlen felelőssége önmaguk és a részvényesek gazdagítása. Az új közgazdaságtannak ki kell állnia amellett – és erre megvan a lehetősége –, hogy a vállalat célja valamennyi érdekelt fél jólétének javítása, ideértve az ügyfeleket, dolgozókat, a helyi közösséget és a részvényeseket egyaránt” – mutat rá Hanauer és hozzá kell tenni, hogy ezt már a legnagyobb amerikai vállalatok is kezdik belátni, legalábbis erről beszélnek.
A negyedik ökölszabály, hogy „a kapzsiság nem jó.
A mohóságtól nem lesz az ember jó kapitalista, csak szociopata.
Az együttműködéstől ilyen erősen függő gazdaságban a szociopátia éppolyan káros az üzletre, mint a társadalomra.”
Végül az új közgazdaságtan ötödik szabálya: „a fizika törvényeivel ellentétben a gazdaság törvényei döntés útján születnek.
A neoliberális gazdaságelmélet úgy adta el magát önöknek, mintha megváltozhatatlan természeti törvény lenne,
pedig valójában áltudományon alapuló társadalmi normákra és kitalált narratívákra épül. Ha valóban egyenlőbb, virágzóbb és fenntarthatóbb gazdaságot akarunk, valamint jól működő demokráciát és civil társadalmat, akkor új közgazdaságtanra van szükségünk” – véli Hanauer, aki aláhúzza, hogy „ha új közgazdaságtant akarunk, nem kell mást tennünk, mint eldönteni, hogy akarjuk.”
A gondolatok piacán is változás szükséges
Arra a kérdésre, hogy ha annyira elégedetlen a gazdasági rendszerrel, miért nem ajándékozza el az összes pénzét, Hanauer azt válaszolja, hogy az „nem sokat javítana a helyzeten” és felfedezett egy stratégiát, amely „százezerszer jobban működik”. Ezért a milliárdos is részt vesz az új közgazdaságtan építésében és olyan narratívák és törvények létrehozására fordítja a pénzét, amelyek megkövetelik, hogy minden más gazdag is adózzon, és jobban megfizesse a dolgozókat. Hanauer harcos képviselője az amerikai minimálbér duplájára, 15 dollárra emelésének, ami mára 30 millió dolgozó helyzetén segített.
Nick Hanauer előadása a Ted portálon jelent meg, Lőrincz Zsuzsanna fordításában.
jelent meg, Lőrincz Zsuzsanna fordításában.