A pápa ördögűzőjeként felemás alakítást nyújtott, de támogatást biztosító diszpécserként Russell Crowe most jutalomjátékot kapott.
Nyitókép: Fórum Hungary
Személyes vallomással kezdem soraimat: féltem, tartottam ettől a filmtől, mint a tűztől, mert el nem tudtam képzelni, hogy 113 percen, avagy közel két teljes órán keresztül mit képes nyújtani egy háborús film, amelyben az ellenséges vonalak mögött rekedt amerikai katonát Russell Crowe instruálja a támaszpont békés nyugalmát jelentő teremből, ahol éppen tartózkodik. Úgy tűnt, hogy
már a trailer mindent megmutat, amire ez a koncepció képes, és bizony az eredmény kellőképpen unalmasnak érződött ahhoz, hogy kicsit komolytalanul álljak a sajtóvetítéshez,
amin amúgy a megszokottnál is jóval kevesebben jelentek meg, vagyis nem voltam egyedül az intuíciómmal.
Más kérdés, hogy az új-zélandi−ausztrál színészben még mindig bíztam. No, nem A pápa ördögűzőjéből ismert, kicsit ripacs Russell Crowe-ban, akinél Amorth atya többet érdemelt volna, hanem fiatalabb énjében. Abban, aki a Romper Stomperrel berobbant a rétegfilmek, a kopaszok és metalheadek világába, majd olyan hollywoodi blockbusterekig hajtotta magát, mint a Gladiátor, melynek Maximusaként a mai napig nagyszerű és könnyen felidézhető szerepet biztosított az utókornak.
Gabriel Amorth atya nemcsak egy filmszereplő A pápa ördögűzőjéből, hanem egy valós személy, aki egyébként tényleg ördögűzéssel foglalkozott, sőt a Vatikán legkeresettebb exorcizáló papjaként tartották számon, aki a római egyházmegye kinevezett ördögűzője volt már 1986-tól, haláláig. Saját bevallása szerint 60 000-nél is több ördögűzést végzett, emellett rengeteg érdekes esettel találkozott, amikről az Egy ördögűző tapasztalatai című, önéletrajzi jellegű kötetben is írt. Ezt a könyvet mindenképpen ajánlom a téma iránt érdeklődőknek, de akár a szkeptikusoknak is, mert még rájuk is hatással lehet. És bár az említett mozifilm nagyjából tisztelettel nyúl az atya alakjához, valahogy mégsem érezni benne azt az energiát, erőt és erős hitet, amely a könyvből szinte árad.
Tehát az alapfelállás az, hogy Kinney (Liam Hemsworth) igazi zöldfülűként kerül egy éles bevetésen a Delta osztagosok mellé, hogy egy ügynököt szabadítsanak ki fogságából, valahol mélyen az ellenséges területen, a Fülöp-szigeteken. Kinney némi gyomorrontásnak köszönhetően késte le a gépét, így került a profikhoz, akiket a drónnal és a bázison lévő drónpilótával (a Kaszás, avagy Crowe), közösen segít, hiszen együtt nemcsak könnyebben felfedezhetik a területet, de a drón által hordozott rakétákkal légi támogatást is biztosíthatnak a csapatnak.
Persze ahogy az sejthető, minden rossz irányba indul, az egész akciót elszúrja egy hirtelen, a semmiből megjelenő hadúr,
Kinney és osztaga előtt pedig igen gyorsan a túlélés marad az egyetlen igazán fontos cél.
Az első meglepetés az, hogy William Eubank rendezése sokkal lassabban és izgalmasabban építkezik, mint azt a trailer alapján bárki gondolna, a szépen ívelő sztorit pedig nemcsak kiugró pillanatokkal, de komoly feszültség mellett adja elő. Persze a direktornak a suspense-ért nem kell a szomszédba mennie, hiszen az Árokkal már 2020 egyik legjobb és legmeglepőbb horrorfilmjét is ő szállította a moziba. A Maga a pokol bemutatja a szereplőket, a helyszínt, majd a bevetés egy kellemetlen szituációjában nemcsak belehajítja őket a pokolba, de végig is űzi a főszereplőt annak minden bugyrán, hogy már a befejezés stílusa se legyen biztosra mondható. Persze azért itt is van némi pátosz, megkapjuk, ami jár, és az utolsó negyedben kicsit leül a hangulat,
de még így is kiemelkedő teljesítményre futja a visszafogott sztoriból, amiért jár a kalapemelés.
És akkor ott a megvalósítás másik fontos eleme, Crowe és Hemsworth párosa. Szeretem azokat a filmeket, amik minimális térre korlátozódnak, két karakter párbeszéde által terelve a cselekményt, a Maga a pokol pedig kicsit ilyen. Bár mások is szerepet kapnak, az egyik fő helyszín pedig meglehetősen nyílt terep, de a koncepció alapjait olyanoktól sikerült kölcsönözni, mint A fülke vagy az Élve eltemetve, ami azért nem kis eredmény.
Még egy fontos elem. A Maga a pokol a klasszikus akciófilmeket juttatja az ember eszébe, azok minden pozitív jellemzőjével együtt. Egyszerre ugrik be az embernek az 1985-ös Kommandóból Arnold Schwarzenegger, ahogy a hatalmas fatörzset lazán a vállára hajítva sétál, valamint Bruce Willis, ahogy John McLane-ként a szellőzőben kúszik. Persze, ezek csak ilyen képzetek, hangulati hatások, amikkel az agy tréfálja meg a nézőt, de azért azt mindenképpen valahol sikersztoriként élem meg, ha valamennyire sikerült megidézni a nyolcvanas és kilencvenes évek akciófilmjeit, háborús jeleneteit, háborús hőseit, ráadásul emellé még feszültséget is csempésztek.
Külön kiemelném azt is, hogy az utóbbi tíz évre jellemző idióta viccelődések, drogos dialógusok is hiányoznak, amik teljesen életidegenek, ehelyett vannak normális párbeszédek, emberi pillanatok, és ami kevés poénkodás akad, az pedig tényleg humoros,
és a maga módján még csak nem is PC
(vegánok hőbörgésére felkészül 3, 2, 1…).
Mindent összevetve tehát egy egészen korrekt, mindenképpen fogyasztható, sőt meglepően érdekfeszítő és hangulatos filmet sikerült összehozni az alap témából, amit ugyan pár kisebb baki ront, valamint a végére veszít kicsit a lendületéből is, de az igazság az, hogy ennél csak és kizárólag rosszabbra számítottam. Vagy valami unalmas végeredményt vártam, vagy olyan blődséget, mint az év elején A méhész volt. Na, annál sokkal igényesebb a végeredmény.
A 113 perces Maga a pokol április 25-tól nézhető meg a magyar mozikban, megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott.
A külföldön és belföldön egyaránt nagyon népszerű Late Night With the Devil a hetvenes évek egyik beszélgetős műsorában szabadítja el a gonoszt, a film pedig már nézhető is!
Sajnos már a poszter és a trailer is elárul egy fontos elemet, de az Aki bújt rendezőinek új horror-vígjátéka nagyjából így is azt hozza, amit várunk tőle.
Alex Garland író/rendező ezúttal nem fertőzöttekkel, nem is idegen lényekkel, hanem önmagunk által hozza el a kataklizmát.
Nem véletlenül nevezik mindenhol az indiai John Wicknek a Gettómilliomos sztárjának rendezői bemutatkozását. A Majomember nem is nyújt többet, mint ami a lényege: bár megpróbálkozik némi társadalomkritikával és a helyi hitvilág bemutatásával, a fókusz a csaknem folyamatosan tomboló, féktelen erőszakon van.
A vadászbombázó a donyecki területen hajtott végre légicsapást.
Egyre többen állnak ki Szentkirályi Alexandra mellett Budapesten.
Ez az arány majdnem kétszerese az európai átlagnak.
A Tett és Védelem Alapítvány feljelentés tesz az ügyben.
