Arcunk leszakad: már a svéd iskoláskorú gyerekeket is Orbánt ekéző videókkal hergelik Magyarország ellen – a főszerepben pedig ki más is lenne, mint a mi jó öreg Gulyás Mártonunk!

2023. szeptember 12. 05:54

De a Partizán műsorvezetője mellett feltűnik itt a hazánkból „kitiltott” CEU egyik dicső oktatója, valamint Guy Verhofstadt és persze Judith Sargentini is. „És ezt így hogy?” – de komolyan.

2023. szeptember 12. 05:54
null
Francesca Rivafinoli
Francesca Rivafinoli

Szabad a befolyásolható kiskorúakat történelemhamisító módon indoktrinálni? Közszolgálati ismeretterjesztés vagy iskolai oktatás címén gyermekek körében bármely néppel kapcsolatban politikai propagandát folytatni?

Ugye, hogy nem, jogos a felháborodás.

Ezzel együtt amiatt már szemünk se rebben, hogy a jó Merkelről és a rossz Orbánról egész estés játékfilmeket készítő német köztévé 8–12 éveseknek szóló gyerekhíradója szerint a magyar kormánnyal (a „menekültek” be nem fogadása és a médiaviszonyok mellett) az a nagy probléma, hogy a diákok egyáltalán semmit nem tanulhatnak a homoszexualitásról, és a szemük elé se kerülhet semmiféle LMBTQ-vonatkozású tartalom, legyen az akár egy chaten egymásnak küldött szivárványos zászló. Propaganda jellegű dezinformáció ez, persze, de nem iskolai tananyag – csupán egy adófizetők által finanszírozott gyerekműsor, nem kötelező nézni, rendben.

De azt tudjuk-e, hogy Svédországban miket hallanak az iskolások Magyarországról társadalomtudomány-órán?

Eddig nem tudtuk, egy arrafele élő derék olvasó viszont most megosztotta velünk egy nyolcadikos tanuló konkrét élményét – itt se tankönyvről van szó ugyan, hanem „csak” az iskolatévé külön óravázlattal ellátott, kifejezetten bizonyos tanórákra szánt és a közoktatásban 2019 óta használt videó-összeállításáról, a végeredmény mégis egy ismeretanyag, amelyet svéd pedagógusok közvetítenek a jövő nemzedék felé.

Az elvileg „Az EU és a demokrácia” téma feldolgozására szolgáló, 10 perc 40 másodperces film Gulyás Mártonnal indul, aki felütésképpen kijelenti: Magyarországon a demokrácia 2010 óta lassanként megszűnt.

Ezután a narrátor elmondja, hogy a kormány korlátozza a sajtó- és a szólásszabadságot, sőt, (kapaszkodjon meg minden svéd nyolcadikos) rendeletben szünteti meg a genderszakokat – amit kommentálva egy korábbi svéd EP-képviselő rámutat, hogy betelt a pohár, Orbán Viktor átlépett minden határt.

Itt aztán a véleménypluralizmus jegyében érkezik Judith Sargentini, majd a CEU svéd oktatója,

aki a Nádor utca 9. előtt rámutat, hogy az a régi épület már 200 éve áll ott, most viszont átköltöznek egy újabba – amit az ifjú skandináv néző (különösen a demokráciapusztítás témájának összefüggésében) nyilvánvalóan úgy fog érteni, hogy a gonosz magyar kormány erőszakkal lerombol egy nagymúltú intézményt; pláne, mivel az óravázlatban sajnos nem szerepel, hogy a tanár ezen a ponton megállítja a kisfilmet, és a diákok az interneten megkeresik az aktuális campus- vagy utcaképet, ahol ma is ott virít a CEU felirat a régi palotán és a dizájnos modern épületeken egyaránt.

De mást is mond még ez a CEU-oktató, méghozzá azt, hogy

amikor 1997-ben (diákként) Magyarországra érkezett, nagyon pozitív és optimista volt a hangulat, de aztán jött az Orbán és ma már (értsd: a felvétel készítésének idején, azaz 2019-ben) óriási a csalódás.

Számszerű, objektív bizonyítékokkal nem terhel minket a svéd kutató, viszont értékelését megerősíti egy szintén svéd „szakértő politológus”, aki az önéletrajza alapján a svéden és az angolon kívül legfeljebb franciául ért, magyarul viszont olyannyira nem, hogy még a Fidesz nevét is s-sel ejti, egyébként pedig Svédország mellett Kaliforniában tanít, ellenben a Kárpát-medence környékén még egy konferencia erejéig sem járt. De azért kellő határozottsággal elmagyarázza a svéd diákoknak, hogy Magyarországon a politika egyre erősebben beavatkozik abba, hogy mit szabad az egyetemeken tanítani és kutatni – mármint azoknak a svéd diákoknak magyarázza ezt, akiknek országában 2021-ben etikai vizsgálat indult a Lundi Egyetem neves kutatói ügyében, akik tanulmányt tettek közzé egy szakfolyóiratban a nemi erőszak 2000 és 2015 közötti svédországi eseteiről, egyebek mellett kimutatva, hogy e bűncselekmények 48 százalékát külföldön született külföldi állampolgárok követték el, további 12 százalékát pedig második generációs bevándorlók. Noha magához az átfogó projekthez engedélyt kértek és kaptak, a végső megállapításokat nem nyújtották be előzetes kormányzati jóváhagyásra, emiatt állt a bál (az eljárás végül most nyáron zárult le, miután nem volt bizonyítható a szándékosság).

De térjünk vissza a demokráciavédelmi oktatófilm törzsét képező CEU-blokkhoz, amelynek lekerekítéseképpen

Gulyás Márton leszögezi: „Magyarország az első olyan uniós tagállam, amely meg akarja tiltani, hogy egy egyetem az Európai Unión belül működjön”. 

Ennél bővebben nem fejti ki a gondolatot, ezért sajnos ránk van bízva, hogy kitaláljuk, mit akart mondani a költő, hogyan gáncsolta az ország például azt, hogy idén a CEU egyik hallgatója az uniós Bécsben megvédhesse „Feminista fellépés a klímaigazságosságért: a gender–természet kolonialitása a Generációs Egyenlőség Fórumon” című szakdolgozatát;

a svéd kamaszok mindenesetre ezen a ponton végleg levonhatják a következtetést, hogy a magyar egy tudománygyilkos barbár népség.

Pihenésképpen egy Budapesten élő svéd lány következik, aki iskola után döbbenten mutatja osztálytársnőinek ötödikes öccse tankönyvét, amelyben egy egész oldal kifejezetten a hazaszeretetről szól.

Érezhetően már magán a „hazaszeretet” szón el kellene képednie a svéd nézőnek,

miközben egyébként egy „Kinek az országában áll több zászlórúd a családi házak előtt, rajta a felvont nemzeti lobogóval” elnevezésű versenyben mi még javában a kiírást próbálnánk értelmezni, amikor a svédek már autópályahosszal nyernének. Arra mindenesetre jó ez az átkötés, hogy az említett „szakértő politológus” elmondhassa: Magyarországon nagyon erős az az elképzelés, hogy van az „igaz magyar nép”, amiből például a nyelvi kisebbségek és

a romák gyakran ki vannak rekesztve, de így frankón az egész társadalomból, mert „ez a világkép a Fidesz alapja” (a svábfób mindenit a „csuti vajdának”, ahogy egy igazi demokrata mondaná).

Az óravázlat itt sem említi, hogy érdemes lehet tényellenőrzés keretében felfedezni például, hogy míg Magyarországon a romák 46 százaléka áll foglalkoztatásban, Svédországban 80 százalékuk munkanélküli – ehelyett a feladat annak megvitatása, hogy mi a jobb megoldás: Magyarország elhagyásával tiltakozni a rendszer ellen, vagy ott maradva ellenvéleményt megfogalmazni.

Pontosan 7 perc 17 másodpercnél járunk, amikor először és utoljára, indirekte és megvágva szóhoz jut a másik fél:

két rövidke részletet láthatunk Orbán Viktor egyik európai parlamenti felszólalásából, gondosan körülbástyázva Judith Sargentini és Guy Verhofstadt világértelmezésével,

hogy azután zárásképpen Gulyás Márton (a már akkoriban százezres nézettségű Youtube-videóiról szemérmesen hallgatva) elpanaszolja: az embereknek nincs valódi lehetőségük arra, hogy ellenvéleményt fogalmazzanak meg.

Az összeállítást egy „STOP VIKTÁTOR“ feliratú táblával vonuló tüntető képe zárja, a svéd diákoknak pedig Gulyás Márton szavaiból kiindulva el kell magyarázniuk, hogyan lehet egy ránézésre demokratikus ország valójában elnyomó rezsim.

Emiatt persze még nem kell bekéretni a svéd nagykövetet – bőven elég lenne, ha ezentúl az összeállítás megnézetése után minden tanár megkérné a svéd iskolásokat, mondják el, milyen érzéseket keltett bennük a kisfilm Magyarországgal szemben,

majd közösen értékelnék, miféle manipulatív eszközökkel érte el mindezt az ártalmatlannak tűnő videó.

Úgy akkor valóban életre szóló leckét kapnának a tanulók látszateurópaiságból és a demokratikus sokszínűség tiszteletben tartásának fontosságából.

A cikkben tárgyalt videót IDE KATTINTVA tudja megtekinteni

(Nyitókép: képernyőfotó)

 

Összesen 336 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fabulon a bőre őre
2023. szeptember 24. 12:10
A ZDF demokráciafelfogása a gyerektévében: Az emberek politikusokat és (AfD nélkül) pártokat választanak, akik törvényeket hoznak. A mindennapokban a demokrácia környezetvédelem vagy ki legyen az iskolában az osztályszóvivő egy muszlim, egy fehét és egy rasztafejű néger közül. A végső választás a muszlim és a rasztafejű néger közül történik, ami a demokrácia kis darabocskája.
fideszaking
2023. szeptember 23. 03:17
Ez kb. olyan, mint amikor tengernek nevezünk egy tavat. Aztán, amikor valaki ki meri mondani, hogy az NEM TENGER, mert nem csatlakozik óceánhoz, nem folyó, hanem állóvíz, akkor még ő a hungarofób. 🤣🤣🤣🤣🇭🇺🇭🇺🇭🇺 Vagy a földrajzi értelmező szótárral van a vaj? 🤣🤣🤣🤣🤣🇭🇺🇭🇺🇭🇺 Ennek az országnak 2010 óta befellegzett. 🤣🤣🤣🤣🇭🇺🇭🇺🇭🇺
fidess-2
2023. szeptember 20. 09:18
fgfgklilghjkb
fidess-2
2023. szeptember 20. 09:18
Mi a baj ezzel?A köztévében egyetlen szó soha nem esik egy Völner schadl ügyről vagy egy pedofil perui nagykövetről esetleg buzi fideszes ep képviselőről de mészárosról már szót sem ejtek.Az ellenzékből választások elött 15percet kapnak a politikusok.A bírói testületet fideszesek adják a magyar közpénzeket tiborcz,mészáros,garancsi,szíj orbán ráhel kapja...sarka kata milliárdos részesedést vesz ki egy állami pénzből fentartott semmit sem érő cégből.Orbán magánúton repked egyiptom olasz között szíjártó jachtozgat az adrián....szégyen es gyalázat az ország és mi,ti vagytok a legszégyenebbek 700ft az üzemanyag amiből 370 ft az állam bácsié de dobtak egy csontot ,hogy az ukrán tranzit díj miatt...ami 6,80 / liter nem 370 ft 6.80
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!