A német zsűri a díjat járatta le, Nádas Pétert ezzel nem sikerült
Amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról.
Gyújtogatnak, üvegekkel, petárdákkal dobálják a rendőröket a tüntetők Berlinben.
Németországban a tiltás ellenére továbbra is demonstrációkat tartanak a Hamász-párti tüntetők. Berlinben több helyen is szerveztek illegális megmozdulásokat. Szerdán a Külügyminisztérium épülete előtt a baloldali tüntetők azt kiabálták, „meg kell szabadítani Palesztinát a németek bűnétől”. Míg az itt tüntetők többsége németül vagy angolul beszélő külföldi volt, nem sokkal messzebb, a Neukölln nevű migránsnegyedben a migránsok vonultak utcára. –
Több felvételen is jól látható, ahogy az agresszív tüntetők petárdákkal üvegekkel dobálják a rendőröket, miközben ezt kiabálják:
Csináljunk Gázát Neuköllnből”.
A tüntetők csütörtökön is folytatták a zavargásokat, barikádokat gyújtottak fel, kisebb csoportokba verődve demonstráltak. A német Welt riportere szerint nagyon zavaros a helyzet, a baloldali és az iszlamista szélsőséges csoportok egymás mellett vonulnak.
A neuköllni tüntetésről készült videó itt tekinthető meg:
Nyitókép: YouTube/képernyőkép
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Jelen állás szerint Izrael képtelen legyőzni a Hamászt, miközben fokozatosan nő a nemzetközi nyomás a zsidó államon – véli Kaiser Ferenc.
Biden a fegyverszállítások késleltetésével, és bizonyos szállítmányok teljes leállításával való fenyegetőzésével nyilvánvalóvá tette: azt akarja, hogy Izrael fejezze be a háborút Gázában.
Vajon mit lép erre az amerikai elnök?