Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Év eleje óta több mint 35 ezer bevándorlót regisztráltak a hatóságok.
A dél-olaszországi Calabria tartományban 90, a szomszédos Pugliában csaknem 30 migráns kötött ki vasárnap – jelentette Sárközy Júlia, az MTI tudósítója. A római belügyminisztérium legutoljára pénteken közölt adatai szerint év eleje óta több mint 35 ezer bevándorló érkezett, a tavalyi év ugyanezen időszakában számolt több mint 8600-hoz képest.
A parti őrség közlése szerint a hatóságok a vasárnapra virradó éjszaka siettek a kilencven fős csoport segítségére. A migránsok többségében afgánok, pakisztániak és szíriaiak, 14 felnőtt kíséret nélküli kis- és fiatalkorú van köztük. A határsértők közül
A csoport négy napja kelt útra Törökországból, és egy húszméteres vitorlással kelt át a Földközi-tengeren. A partiőrség a vitorlásról motoros hajókra helyezte át az embereket, akiket Roccella Ionicába szállítottak. Partra szállásukat követően szokás szerint orvosi vizsgálatnak vetették alá őket, majd ideiglenesen a Roccella Ionica kikötőjében felállított sátortáborban helyezték el őket, melyet a vöröskereszt és a polgári védelem működtet, valamint az Orvosok Határok Nélkül szervezet is segítséget nyújt.
A calabriai tengerparti városban év eleje óta ez volt a 12. csoport, mely partot ért, ez három és fél hónap alatt majdnem kétezer migránst jelent. Tavaly egész évben több mint hétezren kötöttek ki Roccella Ionicában. A pugliai Bari kikötőjében az SOS Mediterranée francia civilszervezet Ocean Viking nevű hajója kötött ki 29 fővel, akiknek többsége Szudánból és Bangladesből származik.
Lampedusa szigetére néhány óra alatt csaknem 160-an érkeztek különböző hajókkal, melyeknek a partiőrség és a pénzügyőrség nyújtott segítséget. Az első csoportban 40-en voltak, majdnem kivétel nélkül közép-afrikaiak: beszámolóik szerint szombaton keltek útra a tengeren a tunéziai Szfakszból. Ugyanonnan indult egy másik hajó is 30 emberrel, valamint további kettő több mint 80 utassal, akik Burkina Fasóból, Elefántcsontpartról, Szenegálból, Ghánából és Maliból származnak.
Nyitókép: GUARDIA COSTIERA / AFP