Bolsonaro után: beiktatták hivatalába az új brazil elnököt

2023. január 02. 06:02

Lula azt ígéri, biztosítani fogják a jogállamiságot.

2023. január 02. 06:02
null

A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva, Brazília demokratikusan megválasztott elnöke vasárnap több mint tucatnyi külföldi államfő jelenlétében letette hivatali esküjét a brazil fővárosban. „Mai üzenetem a remény és az újjáépítés üzenete” – hangsúlyozta Lula a Kongresszus alsó házában megtartott beiktatási beszédében. Hozzátette: „Ennek a választásnak a demokrácia volt a nagy nyertese”. A beiktatási ceremónia előtt Luiz Inácio Lula da Silva feleségével, Janjával, valamint az új alelnökkel, Geraldo Alckminnal és feleségével egy

nyitott Rolls Royce-szal hajtott végig Brazíliavároson.

Az eskütételt követő nagyszabású zenei fesztiválon több mint 40 művész lépett fel.   

Korrupció mindenütt

Lula elődje, Jair Bolsonaro a szokásoktól eltérve nem adta át az elnöki szalagot utódjának, pénteken családjával Floridába utazott. Lula már 2003 és 2010 között is Brazília államfője volt, akkor kormánya profitált a nyersanyagipar fellendüléséből, és szociális programjai emberek millióinak segítettek kitörni a szegénységből. De az országban a korrupció széles körűen elterjedt.

Lulát elítélték korrupció és pénzmosás miatt, de az ítéletet később hatályon kívül helyezték.  

Bolsonaro elnöksége alatt Brazíliának feszültté vált a viszonya más országokkal az esőerdők irtása miatt, emellett a brazil kormányt az emberi jogok semmibevételével vádolták.   

Lula azt ígérte, Bolsonaro nevét nem említve, hogy miközben nem akarnak elégtételt venni azokon, akik „személyes és ideológiai terveiknek próbálták alávetni a nemzetet”, biztosítani fogják a jogállamiságot. Hozzátette: felelősségre vonják azokat, akik hibáztak, de ez megfelelő jogi eljárás keretében történik majd. A világ vezető hatalmai potenciális stratégiai politikai és gazdasági partnerként tekintenek a Lula vezette Brazíliára. Brazília hatalmas természeti erőforrásai és jelentős mezőgazdasága miatt nagyhatalomnak számít Latin-Amerikában. Lula a tervei között a környezet- és klímavédelem megerősítését vázolta, emellett a gazdaság lassulása és a magas infláció miatt ismét előtérbe került éhínség ellen is tenni akar. A 77 éves politikus programjának megvalósítása azonban nem lesz egyszerű, főleg Brazília erősen megosztott politikája miatt.

A Kongresszus mindkét házát Bolsonaro szövetségesei ellenőrzik.

(MTI)

Nyitókép: Lula Facebook-oldala

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2023. január 02. 11:10
Be kéne már végre hinteni sóval az MTI-t a hírferdítő tevékenysége miatt.
MaBaker
2023. január 02. 11:08
"Lulát elítélték korrupció és pénzmosás miatt, de az ítéletet később hatályon kívül helyezték." Ha jól tudom a hatályon kívül helyezéshez pont annak a vérbalos legfelsőbb bírának volt köze, aki most csukatja le a Bolsonaro párti demonstrálókat.
MaBaker
2023. január 02. 11:07
"Bolsonaro elnöksége alatt Brazíliának feszültté vált a viszonya más országokkal az esőerdők irtása miatt" Alias: Orbán elnöksége alatt Magyarországnak feszültté vált a viszonya más országokkal a korrupció és az antidemokratikus lépései miatt, ami bár eddig is legalább ekkora volt az országban, meg szemeket is lőttek ki előtte, de az senkit nem érdekelt, amég egy globalista kormánya volt az országnak.
remi
2023. január 02. 10:18
Nagy rábaszás lesz ez a kiöregedett és félig már elhülyült komcsi Brazíliának...... Nyitott tetős, egyedi gyártású (forintban százmilliós tétel) Rollsból rettegett egyet a szegényekért. Hát ez jól kezdődik amúgy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!