Nógrádi György: Ha nyárig tart a háború, Európának vége!

2022. augusztus 24. 10:39

A biztonságpolitikai szakértő szerint ha Ukrajna nem kap nyugati pénzügyi és katonai támogatást, órák alatt összeomlik.

2022. augusztus 24. 10:39
null

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Hit Rádió Középpont című műsorának volt a vendége, ahol az orosz-ukrán háború aktualitásairól beszélgettek. Korábban beszámoltunk róla, hogy Nógrádi szerint Európának kezd elege lenni az ukrajnai háborúból. Úgy véli, amit Zelenszkij követel, hogy „mindent vissza”, az utópia. 

A műsorvezető felvezetésképpen elmondta, szélesedik a front, illetve sokan használják az állóháború kifejezést. 

Ma Ukrajna nyugati lélegeztetőgépen van” 

– fogalmazott élesen a biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette: ha nem kap nyugati pénzügyi, és katonai támogatást, órák alatt összeomlik. Nógrádi elmondta, az Ukrajnának küldött nyugati fegyvereknek csupán 30 százaléka jut ki a frontra, a többi a fekete piacra kerül. A szakértő megjegyezte:

Ha nyárig tart a háború, Európának vége!

(Nógrádi a 2023-as nyárra gondolhatott – a szerk.)

„Nagyon nehéz az ukrán helyzet. Ha valaki megfigyeli, rendszeresen váltják az ukrán hadsereg vezetőit. Vagy azért, mert alkalmatlan, vagy kiderül, hogy orosz krém, vagy csupán annak tartják” – fogalmazott Nógrádi.

A teljes beszélgetést itt nézheti vissza:

Nyitófotó: Földházi Árpád

Összesen 229 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
evpus
2022. augusztus 26. 02:52
Érdekes, hogy a migráncsokat már sikerült felfegyverezni....
ptrfarkas43
2022. augusztus 25. 16:05
Az már eldőlt, hogy elsőként európa dől be, aztán hogy az orosz vagy amcsi azt nem tudom, de lényegtelen, mert aki talpon marad, azt kína dönti be.
utolsó kisgazda
2022. augusztus 25. 13:48
Szerintem a ruszkiknak is elegük van az egészből. Az meg szinte kizárt, hogy a NATO -t megtámadnák. Annál azonban sokkal okosabbak. Nem akarnak meghalni ők sem.
Vikijo
2022. augusztus 25. 09:06
Egy szakértő akkor követi el a hibát amikor politikai állást foglal személyesen, a mai helyzetben ezt az is súlyosbítja, hogy nem látszik semilyen megoldás. Az ilyen háborúk nyolc évig szoktak tartani és fél év után az EU már csődközelben van. Az US-t felesleges okolni hiszen ma az EU még ultraliberálisabb ami a bajok fő forrása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!