Zavargások közepette beiktatták Srí Lanka új elnökét és kormányát

2022. július 22. 15:39

Ranil Vikremeszinghét beiktatták miután a rendőrség és a katonaság eltávolította az elnöki hivatal előtt hónapok óta táborozó tüntetőket.

2022. július 22. 15:39
null

Az új elnök - akinek pénteken Hszi Csin-ping kínai vezető már gratulált is kinevezéséhez - a jelenlegi ciklus végéig, 2024-ig töltheti be a tisztséget. 

A beiktatást megelőzően, 300-400 tüntető táborozhatott az elnöki hivatal előtt, akik hónapokkal ezelőtt kezdtek bele a helyszíni demonstrációba, még az előző elnök, Gotabaja Radzsapaksza és kabinetje ellen tiltakozva. A hivatalnál táborozókat az ünnepség kezdetét megelőzően, az éjszaka folyamán távozásra szólították föl, az eltökélt tüntetők – akik több mint száz napja a hivatal előtt táboroztak – azonban nem akarták elhagyni a helyszínt.    

A rendőri beavatkozásban tizennégy ember megsebesült. Őket kórházba szállították, kilenc embert pedig letartóztattak. A tüntetők eredeti táborát felszámolták ugyan a hatóságok, azok azonban a hivataltól mintegy száz méterre ismét letelepedtek. A rendőrség szóvivője szerint azért volt szükség több mint ezer katonára és rendőrre a tüntetők eltávolításához, mert csak így tudták biztosítani, hogy az elnöki hivatalban zavartalanul folytatódjék a munka.    

A péntek délelőtti beiktatási ünnepség idejére nagy létszámú biztonsági csapatokat rendeltek ki a miniszterelnöki hivatalhoz. 

(MTI)

Nyitókép: AFP

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DEszti
2022. július 22. 20:30
Akkor most Amerika vagy Kína felé húz majd inkább a vezetés? Inkább utóbbi: péntek délelőtt beiktatták, s "pénteken Hszi Csin-ping kínai vezető már gratulált is kinevezéséhez".
mo ching
2022. július 22. 19:22
Érdekesebb hír, hogy ki az új elnök a Fülöp-szigeteken! Az elnök Ferdinand Marcos Junior és a helyettese Sara Duterte. Vagyis az elnök Ferdinand és Imelda Marcos fia, akit Bongbongnak is hívnak, a helyettese pedig Rodrigo Duterte, az előző elnök lánya.
packó_
2022. július 22. 16:06
Citromfejű Draskovics lett a főnök?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!