The Spectator: Afgán migránsválságtól retteg az Európa-erőd

2021. augusztus 26. 11:22

A brit lap szerint Orbán Viktornak a menekültek Európán kívül tartását szorgalmazó érvelése mára „kifejezetten a brüsszeli fősodorhoz tartozik”.

2021. augusztus 26. 11:22
null

A közép-európai EU-tagországok menekültekkel kapcsolatos, elutasító hozzáállása nem sokat változott 2015-höz képest, mostanra viszont a jelek szerint Nyugat-Európában is osztják aggályaikat. S feltűnő, hogy már Brüsszel sem bírálja olyan erélyesen a lengyelországi és litvániai határkerítések megépítését, mint annak idején a magyar határzár felhúzását. Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a menekültek Európán kívül tartását szorgalmazó érvelése pedig mára „kifejezetten a fősodorhoz tartozik” – írta a The Spectator hetilap weboldalán megjelent véleménycikkében a lap publicistája.

A szerző idézte Orbán Viktor augusztus 22-ei rádióinterjújában tett kijelentéseit is, egyebek mellett, hogy a migráció „nem emberi jog”, illetve, hogy az Afganisztánból várhatóan érkező menekültekért elsősorban az EU-tól keletre fekvő országoknak kell felelősséget vállalniuk. Orbán Viktor emellett kulcskérdésnek nevezte a török kormánnyal való együttműködést, és hozzátette, hogy Magyarország érdeke az, hogy az Afganisztánt elhagyni akaró leendő migránsokat „ott tartsuk a térségben”, és „a segítséget vigyük oda, ne a bajt hozzuk ide” – írta a The Spectator. A cikkíró szerint azonban a török kormány – „Orbán pechjére” – várhatóan elutasítja majd a menekültek iránti felelősség áthárítására irányuló EU-s próbálkozásokat.

(Fotó: Afgánok próbálnak bejutni a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtérre 2021. augusztus 25-én. Zabíhulláh Mudzsáhid tálib szóvivő az előző nap bejelentette, hogy a radikális iszlamista tálibok megtiltották az afgán állampolgároknak a belépést a főváros, Kabul repülőterére. A szóvivő szerint csakis a külföldi állampolgárok mehetnek a repülőtérre. MTI/EPA/Ahter Gulfam)

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. augusztus 26. 18:28
Hagyjuk már ezt az orbáni példa dumát, Merkelen kívül soha senki sem akarta a tömeges bevándorlást !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
luzitanxaver
2021. augusztus 26. 13:15
"A brit lap szerint Orbán Viktornak a menekültek Európán kívül tartását szorgalmazó érvelése mára kifejezetten a brüsszeli fősodorhoz tartozik." Ez még viccnek is kifejezetten gyenge. A mások kontójára való jóemberkedést (leánykori nevén ingyenbátorságot) viszont tényleg egyszer és mindenkorra be lehet fejezni. Csak és kizárólag a jóemberség-tamtamot püfölő görögdinnye-politikusok és egyéb "civil" szereplők közvetlen szomszédságában és nappalijában lehessen elszállásolni illegális bevándorlókat és kész - pár nap alatt rendeződne a helyzet.
apika2
2021. augusztus 26. 13:14
Sajnos ez a nyugati média birodalmában egy nagyon halk hang...
aaabbbccc
2021. augusztus 26. 12:44
a nyugati politikusoknak is el kell kezdeniuk azt csinalni, amit a valasztoik akarnak es nem valami elvont eszmet eroltetni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!