Több mint 800 embert „oltott be” vízzel egy ugandai férfi

2021. július 01. 14:07

„Szökésben van, de le fogjuk vadászni” – mondta az ugandai elnöki hivatal egészségügyi hatóságának vezetője.

2021. július 01. 14:07
null

Több száz embert oltott be valószínűleg vízzel egy magát orvosnak kiadó férfi Ugandában, két asszisztensét őrizetbe vették, őt magát pedig keresik a rendőrök – közölték csütörtökön a kelet-afrikai ország hatóságai.

Az áldoktor cégeket győzött meg arról, hogy oltassák be alkalmazottaikat. Oltásonként 100-200 ezer ugandai shillinget (8-16 ezer forint) kért. „Nyilvánvalóan átverés volt az egész. Ez a fickó csak a pénzre hajtott. Azt gyanítjuk, hogy vizet adott be az embereknek, mert színtelen, szagtalan és viszonylag veszélytelen” – mondta el a Reuters brit hírügynökségnek Warren Naamara, az ugandai elnöki hivatal egészségügyi hatóságának vezetője. „Szökésben van, de le fogjuk vadászni” – tette hozzá.   

Az áldoktor „rendelőjében” tartott házkutatás során lefoglalt dokumentumok tanúsága szerint

legkevesebb 812 embernek adott be „vakcinát”.

Találtak hamis matricákkal ellátott oltóanyagos fiolákat és szintén hamis szállítóleveleket is.  A koronavírus-járvány második hulláma május vége óta erősödik az afrikai országban, ahol az Indiából származó delta variáns terjed. Az oltókampány márciusban indult, de lassan halad, mert a szegényebb országok megsegítésére létrehozott COVAX program nem jut elég oltóanyaghoz.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Nic Bothma

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsaturnuzs
2021. július 01. 19:59
Legalább ugyanazt a tűt használta végig? Akkor jó eséllyel a több száz új covidos, hepatitiszes, tébécés és HIV-vírussal fertőzött polgár él az ugandai társadalomban. (Elnézést kérek a felsorolásból kihagyott kórokozóktól, nem valamiféle titkolt rasszizmus vezetett a kihagyásukig. Érdeklődők kedvükre kutakodhatnak: google.com/search?q=trópusi+fertőző+betegségek)
123321
2021. július 01. 15:11
Szökésben van, de le fogjuk vadászni” – mondta az ugandai elnöki hivatal egészségügyi hatóságának vezetője elképzelem, ahogy az egészségügyi hatóság technical-okkal ront rá a menekülő kuruzslóra.
vastaps
2021. július 01. 14:55
'Az áldoktor cégeket győzött meg arról, hogy oltassák be alkalmazottaikat.' L0L, ott egy ceg igazgatonak is 40es IQ - van...
villogókékfog
2021. július 01. 14:33
"...egy magát orvosnak kiadó férfi Ugandában" Itt Európában millió számra jöttek és csak jönnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!