Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Moszkva szeretné ledönteni „a meg nem értés süket falát Brüsszelben”

2021. március 23. 17:20

A Kreml szóvivője bízik a Moszkva és az EU közötti párbeszéd felújításában.

2021. március 23. 17:20
null

Az Oroszország és az Európai Unió közötti viszony javítása mindkét félnek érdekében áll, ezért Moszkva bízik benne, hogy Brüsszelben felülkerekedik a párbeszéd iránti igény – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

„Bízunk benne, hogy ez a politikai akarat előbb-utóbb áttöri a meg nem értés süket falát Brüsszelben” – nyilatkozott a szóvivő. Peszkov azt hangoztatta, hogy

a lényeget tekintve az oroszok is európaiak, és Európa elidegeníthetetlen részét jelentik.

Emlékeztetett rá, hogy Oroszország és az unió között korábban gazdag kapcsolatrendszer volt, amelyet, mint mondta, Brüsszel kezdeményezésére romboltak le. Hangsúlyozta, hogy Moszkva bízik a párbeszéd folytatásában, mert anélkül nem lehet rendezni az ellentéteket.    

Peszkov Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek a dél-kínai Kujlinban kedden elmondott nyilatkozatára reagált, miszerint

Moszkva és az Európai Unió között már egyáltalán nincsenek kapcsolatok, mert Brüsszel egyoldalú lépéseivel megsemmisítette őket.    

„Ha Európa ezeket a kapcsolatokat megszakította, egyszerűen megsemmisítve az összes mechanizmust, amely éveken át jött létre – és partnereink csak egyes európai országok maradtak, amelyek azt akarják, hogy nemzeti érdekeik vezéreljék őket –, akkor ez bizonyára objektíven ahhoz vezet, hogy kapcsolataink Kínával gyorsabban fejlődnek” – fogalmazott Lavrov a kínai hivatali partnerével, Vang Jivel közösen megtartott sajtótájékoztatóján.    

Az orosz külügyminiszter szerint Moszkvának nincsenek kapcsolatai az Európai Unióval mint szervezettel,

a viszony teljes infrastruktúrája megsemmisült Brüsszel egyoldalú döntéseivel. Peszkov felhívta a figyelmet: az orosz külügyminiszter arra is kitért, hogy ha az EU célszerűnek tartja majd felszámolni ezt az anomáliát az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokban, Moszkva kész lesz erre az egyenjogúság és az érdekek egyensúlya alapján.

(MTI)

Fotó: Illusztráció

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2021. március 23. 20:57
semmi értelme
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. március 23. 19:06
Fázok mindentől ami orosz, de külpolitikában alázzák az EU prominenseit. Amit a különutas tagországok tesznek az nettó önvédelem.
BandiMandi
2021. március 23. 18:14
Idiótákkal nehéz megegyezni. Ezt okozza a kontraszelekció. Otthon alkalmatlan kádereket -a pártok jelöltjeit, akik hajlandóak a magas jövedelmük meghatározott %-át leadni a pártkasszába - delegáltak. Most helyzet van, produkálni kellene, de nem megy. Mint említettem debilek ritkán hoznak jó döntéseket.
néhai Ch.Pilot
2021. március 23. 18:13
"Bízunk benne, hogy ez a politikai akarat előbb-utóbb áttöri a meg nem értés süket falát Brüsszelben" Hülyeség, és kár, hogy Moszkva is a politikailag korrekt nyelvet használja. Az EU és Oroszország között csak politikailag "feszült" a kapcsolat, gazdaságilag virágzik (persze nem EU - orosz viszonylatban, hanem külön-külön EU-tagországok - orosz viszonylatban). Vagyis úgy látszik, Moszkvának is érdeke a hidegháborút valósnak feltüntetni, ahelyett, hogy elmondanák: "az EU politikailag mondvacsinált okokkal, mesterségesen szítja a feszültséget, de közben több százmilliárdos üzleteket köt velünk. Hogy is van ez?!" Kicsit csalódtam most Oroszországban, de hát, ez politika...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!