Damaszkusz fölött ismeretlen repülőgépekre nyitottak tüzet

2020. július 20. 23:11

A helyi idő szerint 22 óra körül kezdődött támadás mintegy 15 percig tartott. Csak anyagi kár keletkezett, áldozatok nincsenek, és a szíriai légvédelem válaszolt a behatolásra, a kilőtt rakéták többségét megsemmisítették.

2020. július 20. 23:11

A szíriai légvédelem ismeretlen repülőgépeket észlelt Damaszkusz fölött hétfő éjszaka, és tüzet nyitott rájuk – jelentette a szíriai állami média. Helyiek szerint hangos robbanások rázták meg a szíriai főváros déli részét. A szíriai hadsereg szerint Izrael mért légi csapást damaszkuszi célpontokra, de csak anyagi kár keletkezett, áldozatok nincsenek, és a szíriai légvédelem válaszolt a behatolásra, a kilőtt rakéták többségét megsemmisítették.

Rámi Abdel-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) vezetője úgy nyilatkozott, hogy a kormányerők és Iránnal szövetséges milíciák állásait vették célba az izraeli harci gépek.

A helyi idő szerint 22 óra körül kezdődött támadás mintegy 15 percig tartott. Helyiek legalább négy robbanásról számoltak be, de azt nem tudni, hogy mi volt a célpont, és mit ért találat. Szíriai katonai források szerint az izraeli ellenőrzés alatt álló Golán-fennsíkról induló harci gépek mértek csapást a főváros környékére.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!