Abortuszgyár vagy nősegítő egylet: mi az igazság a Planned Parenthood körül?

2019. július 08. 12:45

A születés közbeni abortuszt is támogatja a Planned Parenthood nevű születésszabályozással foglalkozó amerikai szervezet, amelynek Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője kezdett adományt gyűjteni. A már nyíltan az amerikai baloldal mellé állt, egykor még az emberi fajnemesítést is pártoló PP évtizedek óta megosztja az amerikai közvéleményt: az illegális szervkereskedelemig elérő homályos gyakorlatai miatt az FBI is nyomoz ellene.

2019. július 08. 12:45
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Cseh Katalin, a Momentum új EP-képviselője a saját születésnapja alkalmából adománygyűjtést indított hivatalos Facebook-oldalán a Planned Parenthood nevű, abortuszairól elhíresült amerikai szervezet számára. A Planned Parenthoodot és partnereit 2015-ben azzal gyanúsították meg több száz órányi, oknyomozók által készített videófelvételek alapján, hogy illegális módon kereskednek az abortált magzatok szöveteivel, illetve nem tartja be a protokollokat.

Cseh szerint pusztán „az amerikai fundamentalista szélsőjobb által terjesztett propagandaüzenetekről” van szóA momentumos EP-képviselő a kongresszus egyik bizottságának jelentésére hivatkozik, azonban elfeledkezik másik két hasonló jelentésről. Azt  sem említi meg, hogy PP ügyében jelenleg nyomoz az FBI. És téved, amikor az egészet a „fundamentalista szélsőjobb által terjesztett propagandaüzenetnek” igyekszik beállítani. 

De mi az igazság a Planned Parenthood működése és eredettörténete körül? Utánajártunk!


Leana Wen, a Planned Parenthood jelenlegi elnöke

Az amerikai Planned Parenthood nevű, abortuszklinikáiról ismert szervezetnek hirdetett gyűjtést a minap Cseh Katalin, a Momentum Európai Parlamentbe bejutott képviselője.

Emlékezetes volt, amikor kiderült, hogy Cseh Katalin és Papp Réka Kinga egy 2015-ös rádiófelvételen a botmixert emlegette a művi terhességmegszakítás kapcsán – ilyen előzmények után az adománygyűjtős felszólítás miatt polémia indult meg a Planned Parenthooddal kapcsolatban, a CizitenGo pedig aláírásgyűjtést indított Cseh Katka lemondását követelve.

Cseh Katka a kritikákra reagálva azt írta Facebook-oldalán: „A Planned Parenthood azon dolgozik, hogy e döntés a családoknál és a nőknél maradjon; hogy döntéseiket minél több és pontosabb információ alapján hozhassák meg, s ha végül a terhességmegszakítás mellett döntenek, azt biztonságos és anonimitást biztosító körülmények között tehessék meg. Emellett a Planned Parenthood támogatja a minden nő számára elérhető fogamzásgátlást és szexuális felvilágosítást – olyan célokat, amelyekért Momentumos politikusként eddig is küzdöttem, és küzdeni is fogok. És nem, a propagandában megjelent abszurd hazugságokkal ellentétben természetesen senki nem gyilkolna meg életképes csecsemőket – ezt az álhírt a Fidesz-közeli Alapjogokért Központ amúgy Donald Trumptól és az amerikai szélsőjobbtól vette át. Nem az a példa, amit követni kellene.”

Egy kommentben hozzátette: „engem őszintén meglep, hogy az amerikai fundamentalista szélsőjobb által terjesztett propagandafüzetek Magyarországra is begyűrűztek”.

Nézzük, mi is a Planned Parenthood!

A szervezet elődjét egy bizonyos Margaret Sanger és nőtársai alapították 1916-ban, New Yorkban, Brooklynban.

Klinikájukon születésszabályozással és a születés-szabályozással kapcsolatos oktatással foglalkoztak

– abortusszal nem, mivel a terhességmegszakítás akkoriban még illegális volt Amerikában. Sangerék 1921-ben alapították meg a klinikára építve az American Birth Control League-et (Amerikai Születésszabályozási Liga), ami úgyszintén a születés-szabályozással és a gyermekvállalással kapcsolatos információk és segítség nyújtásával foglalkozott. 1941-ben 222 központjukban 42 ezer embert szolgáltak ki.

A liga 1942-ben változtatta a nevét Planned Parenthood Federation of Americára (kb. a Családtervezés Amerikai Szövetsége), ami 1952-ben egyik alapítója tagja volt a róla elnevezett nemzetközi szervezetnek (International Planned Parenthood Federation).

Sanger és a fajnemesítés

Margaret Sanger tagja volt a New York-i Szocialista Párt női bizottságának. Minthogy Sanger osztotta a túlnépesedéstől való korabeli félelmet, ez is közrejátszott a születésszabályozás iránti elkötelezettségében. Sanger elkötelezett volt az eugenika iránt: a huszadik század első évtizedeiben divatos progresszív tudományág az ember genetikai megjavítását tűzte ki célul –

magyarán a fajnemesítés volt a célja.

Sanger magáévá tette az eugenikusok egyes céljait, például azt, hogy meg kell akadályozni az arra alkalmatlanok gyermekvállalását. Nagy hatással volt Sangerre a brit Eugenikai Társaság elnöke, Havelock Ellis. Az a sokak által vallott álláspont, hogy Sanders rasszista lett volna és a feketék elszaporodását igyekezett volna megakadályozni, vitatott, a Wikipédia szerint az eugenisták többségével ellentétben ő inkább egyéni, mintsem faji alapon válogatta ki volna az „alkalmasakat”.

Ezzel együtt kétségtelen, hogy az eugenika veszélyesen hasonlít a nácizmus elképzeléseire.

Margaret Sanger ellenezte a nácik eugenikai programját, de felszólalt például a Ku Klux Klan női ágának összejövetelén a New Jersey-i Silver Lake-ben 1926-ban, annak felkérésére, mondván, számára minden csoport számít, ami érdeklődik elképzelései iránt.

Sanger nem csak a bevándorlást korlátozta volna igen keményen, hanem szegregálta és sterilizálta volna a „teljesen fogyatékosok”-at. Az abortuszt ugyanakkor a Wikipédia szerint Sanders maga ellenezte, és élesen megkülönböztette a születésszabályozás egyéb formáitól, és úgy vélekedett, hogy az abortusz az élet elvétele.

Ugyanakkor Sangernek voltak meredek mondatai. Egy 1918-as cikkében azt írja: „A születésszabályozással kapcsolatos tudás lényegileg erkölcsös. Általános, prudens gyakorlata magasabb szintű individualitáshoz és végül egy tisztább fajhoz vezet.”

Egy másik, 1920-as szövegében, melynek címe „A nők és az új faj”, megjegyzi:

a születésszabályozás „nem több és nem kevesebb, mint a nem életképesek kigyomlálásának megkönnyítése”

(„nothing more or less than the facilitation of the process of weeding out the unfit”); valamint hogy „ha faji fejlődést akarunk, akkor a nőiségnek ez a fejlődése meg kell, hogy előzze az anyaságot minden egyéni nőben” („if we are to make racial progress, this development of womanhood must precede motherhood in every individual woman”).


Margaret Sanger

A Planned Parenthood tevékenysége

Jelenleg a PP-nek 661 klinikája van Amerika-szerte, amelyek nem csak abortusszal foglalkoznak, hanem mindenféle, születésszabályozással kapcsolatos szolgáltatást nyújtanak, beleértve a fogamzásgátlás különféle formáit és a szexuális felvilágosítást is.

A szervezet támogatja a témával kapcsolatos kutatásokat, egyben – s itt kilóg a progresszív lóláb – a „reprodukciós jogok” és a „nőjogok” kiterjesztésének támogatója.

A 661 klinikából ugyanakkor 351-ben, az összes klinika 53 százalékában végeznek abortuszt.

2013-ban a PP-nek 2,7 millió páciense volt, ennek 16 százaléka volt tizenéves. 2014-ben saját adatai szerint a szervezet 3,6 millió fogamzásgátló szolgáltatást nyújtott, 4,5 millió esetben foglalkoztak szexuális úton terjedő betegséggel, egymillió esetben rákkal, ugyanígy egymillió esetben fordultak hozzájuk terhességi tesztért s más születés előtti szolgáltatásokért, és 324 ezer gyermeket abortáltak. A PP-nél végzik el az amerikai abortuszok 30 százalékát.

Honnan van a pénze?

A Planned Parenthood adómentességet élvező nonprofit szervezet, amely 1970 óta szövetségi támogatást is kap, azaz a költségvetésből, az adófizetők pénzéből támogatja a washingtoni kormány – igaz, az ebből származó adóforintokat elvileg a PP és más szervezet sem használhatja közvetlenül abortusz finanszírozására. Ugyanakkor kétségtelen, hogy közvetve az abortuszok finanszírozásához is hozzájárul, hisz' így más forrásokat fel lehet szabadítani az egyéb szolgáltatások fenntartására. Magántámogatói közt ott van a Bill & Melinda Gates Alapítvány, a Buffett Alapítvány, a Ford Alapítvány és a Turner Alapítvány is.

Számos amerikai tagállam van, amelyben részben vagy egészben megvonták a PP tagállami támogatását (Alabama, Arkansas, Indiana, Kansas, Louisiana, New Hampshire, Ohio, Utah‍). Korábban, 2016-ban Barack Obama megtiltotta, hogy a tagállamok megvonják a szövetségi támogatást bármilyen családtervezéssel foglalkozó szervezettől, de a rendeletet megtámadta egy szövetségi bíró, 2017-ben pedig, már Donald Trump alatt, új szabályozás lépett életbe.

Donald Trump hivatalba lépése után első elnöki lépésként aláírta azon rendeletét, amely

megvonja a szövetségi támogatást a Planned Parenthood tengeren túli abortusz-szolgáltatásaitól.

Azon rendelete pedig, amely megvonta volna a szövetségi pénzeket minden olyan szervezettől, amely abortusszal is foglalkozik, május 3-án lépett volna életbe, ha egy, még Barack Obama által kinevezett szövetségi bíró nem függesztette volna fel. A törvényhozás úgyszintén meg akarja szüntetni a PP-nek az állami egészségügyi biztosítási rendszeren, a Medicaidon keresztül való támogatását.

A PP 2014-es költségvetése 1,3 milliárd dollár volt, ennek egyharmada volt kormányzati pénz (528 millió dollár). A szervezet költségvetése 59 százalékát költi egészségügyi szolgáltatásokra (beleértve az abortuszt is), 15 százalékát pedig szexuális felvilágosításra és más célokra.

Trump 2017. január 23-án aláírja a PP szövetségi támogatását megvonó rendeletét

Politikai lobbi

A Planned Parenthood politikai aktivizmussal és lobbival is foglalkozik a saját tevékenységét érintő területeken. Elsősorban a családtervezés és a „női jogok” terén, ami rendszerint magába foglalja az abortusz támogatását is – ami 1973 óta legális Amerikában.

A PP ugyanakkor élesen ellenzi a szülői beleegyezés jogát a szolgáltatásait (vagy hasonló szervezetek szolgáltatásai) igénybe vevő gyermekek esetében, magyarán szerinte a hozzá forduló tinédzserek (praktikusan lányok)

szüleinek nem lenne szabad beleszólást adni abba, hogy gyermekeik igénybe veszik-e a szolgáltatásait

vagy sem. Azaz egy tizenéves lány a PP-vel egyeztetve maga dönthetné el, hogy elveteti-e megfogant magzatát vagy sem, s ehhez nem lenne szükség írásbeli szülői beleegyezésre – a PP szerint az ilyen szülői beleegyezés megkövetelése alkotmányellenes, mivel a privát szférába való beavatkozást jelenti.

A Planned Parenthood úgyszintén ellenzi az abortusz előtti, kötelező ultrahangos vizsgálatokat, kötelező várakozási időszakokat; és a terhesség kései szakaszában, akár még születés közben is engedélyezné az abortuszt – azaz pártolja azt a gyakorlatot, ami még akkor is beadhatónak tartja a halálinjekciót a gyermeknek, amikor már kidugta a fejét (partial-birth abortion).  A szervezet ugyanakkor ellenzi az orvosok és más egészségügyi orvosok jogát arra, hogy elveikre, vallásukra hivatkozva nem végeznek abortuszt – azaz a PP ellenzi a lelkiismereti szabadságot.

Politikai lobbizásra a PP nem sajnálja a pénzt és az energiát,

ezt a Planned Parenthood Action Fund irányítja. A PP 2008-ban és 2012-ben nyíltan támogatta a Demokrata Párt  jelöltjét, Barack Obamát. Azon túl, hogy a PP egyértelműen baloldali szervezet, személyi összefonódások is voltak közte és az amerikai baloldal között: Cecile Richards, a PP 2006-2018 közti elnöke korábban  a demokrata Nancy Pelosi kabinetjének vezetője volt. Pelosi jelenleg a képviselőház elnöke, pártja egyik legfontosabb politikusa.


Cecile Richards és Barack Obama

A Planned Parenthood úgyszintén aktívan igyekszik befolyásolni az amerikai bíróságok, elsősorban is a Legfelsőbb Bíróság munkáját, és maga is pereskedik céljai elérése érdekében; elsősorban a születés közbeni abortuszt tiltó tagállami jogszabályokat, illetve a kötelező szülői belegyezést szokta megtámadni.

A szervezet a Center for Responsive Politics szerint 2015-ben 1,3 millió dollárt, 2016-ban pedig majdnem 986 ezer dollárt költött Washingtonban politikai lobbira, ugyanakkor ezen felül további 897 ezer dollárt költöttek arra, hogy a nekik megfelelő jelölteket támogassák a különféle szövetségi hivatalok élére.

A rejtett kamerás felvételek botránya

2015-től kezdve a Center for Medical Progress (CMP) életpárti szervezet több száz órányi videót tett közzé, hetente egyet harminc hónapon át, amelyek állítása szerint bizonyítékok arra, hogy a PP és partnerei illegálisan kereskednek az abortált magzatok szöveteivel. A CMP emberei, David Daleiden alapító és munkatársa többek közt a nem létező Biomax Procurement Services nevű cég embereinek adták ki magukat. 

Az USA-ban tilos abortált magzatok szöveteivel kereskedni,

úgyszintén megváltoztatni az abortuszeljárásokat azért, hogy szövetet nyerjenek ki a magzatokból. A törvények ugyanakkor nem tiltják az emberi szövetek adományozását, s az adományozó költségeinek elkérését. Ezzel kapcsolatban nincsenek konkrét szabályok, csak annyi, hogy az összegnek megalapozottnak kell lennie. Ez a gumiszabályozás hozza létre az ügyben a szürke zónát.

A PP szerint a szervezet maga 30-100 dolláros összegeket kapott kezelési költségként az eladományozott magzatszövetekért. A Planned Parenthooddal szimpatizáló narratíva szerint a videók manipuláltak és semmit nem bizonyítanak, vagy épp semmi probléma nincs mindazzal, ami elhangzik rajtuk. Ugyanakkor a CMP-vel szimpatizálók jogosan gondolják úgy, hogy a felvételeken rengeteg védhetetlen állítás hangzik el a PP és üzletfelei, vagy épp az alkalmazottak részéről.

A CMP videói által kitört botrányról nem csak valamiféle „fundamentalista szélsőjobb” számolt be, hanem az egész amerikai média, s nem csak a „fundamentalista szélsőjobb” adott hitelt a videóknak, hanem szinte minden jobboldali orgánum. Magyarországon pedig – a momentumos képviselő állításaival ellentétben – évek óta cikkezik a témáról a sajtó, ha érthető módon nem is olyan mélyen és olyan gyakorisággal, mint az amerikai. (Mi is évek óta írunk a PP ügyeiről.)

Az egyik CMP-féle rejtett felvételen például látható, ahogy a szervezet igazgatója

kellemes vacsora közben tárgyal magzatok testrészeinek eladásáról.

Aki erről be szeretné bizonyítani, hogy „manipulált”, annak sok sikert:

Aki szeretné átfutni a videókat, a CMP honlapján megtalálja őket. Csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

A Center of Family Research témában végzett kutatása és jelentése szerint 2010-2015 közt húsz PP-intézmény vett részt magzatszövet-donációs programban, azaz adományozott (vagy adott el) ilyen szöveteket, többnyire kutatóközpontoknak, kutatócégeknek.

A National Institutes of Health (NIH, Nemzeti Egészségügyi Intézet), az amerikai kormány egészségügyi kutatásokért felelős szervezete csak 2014-ben 76 millió dollárt költött magzatszövetek segítségével végzett kutatások finanszírozására. A támogatottak közt volt 50 egyetem is, többek közt a Columbia, a Harvard, a Massachusetts Institute of Technology, a Stanford, a Yale és a University of California számos helyi egyeteme. (Részletek a CFR jelentésében.) 

Az egyik biotechnikai partnercég, a StemExpress volt alkalmazottja, Holly O'Donnell az egyik videón azt állította:

arra bátorították, hogy a szülők beleegyezése nélkül is adjon túl a szöveteken.

A StemExpress tagadta ezt. Az egyik videón a StemExpress alkalmazottjai elismerik, hogy időnként teljes magzatok érkeztek hozzájuk – ami arra lenne bizonyíték, hogy élve született magzatokat is továbbadott a PP. A cég tagadott, egyben beperelte a CMP-seket. Ugyanakkor igen érdekes, hogy a 2010-ben 9000 dollárral alapított vállalat pár év alatt mekkora, milliós biznisszé nőtte ki magát a PP-vel kötött szerződései után.

Obama abortuszpárti bírója a CMP ellen

Egy kaliforniai bíróság, élén William Orrick bíróval, időlegesen betiltotta a CMP videóinak közzétételét, amit az oknyomozó újságírók a szólásszabadság megsértésének tartanak.

2019 januárjában a liberális szimpátiáiról híres fellebbezési bíróság, a Ninth Circuit Court of Appeals elutasította Daleiden fellebbezését. William Orrick bíró ismert az abortusziparhoz kötődő szálairól, ugyanis tag volt annak a San Francisco-i Good Samaritan Family Resource Centernek (GSFRC) a tanácsadó testületében, ami kulcsfontosságúnak tartja a Planned Parenthooddal való kapcsolatát, sőt még épületet is biztosított a PP egyik intézményének. Orrick 2001-ben, akkor szolgált board-tagként, amikor a GSFRC kialakított az együttműködést a PP-vel. Felesége pedig lájkolta a Facebookon a National Abortion Rights Action League (NARAL) azon posztját, ami szélsőségnek nevezte a CMP-t. Orrickot az a szülés közbeni abortuszt támogató Barack Obama nevezte ki, akinek a bíró 200 ezer dollárt gyűjtött össze a kampányára.


David Daleident, a CMP alapítóját és munkatársát, Sandra Merrittet beperelte a PP és a National Abortion Federation. 2016-ban elítélte őket egy texasi bíróság, az ítéletet azonban hat hónappal később törölték. Ezután a kaliforniai főügyész perelte be őket 15 rendbeli törvényszegésért, főleg a magánszféra megsértéséért illetve összeesküvésért, de később a magánszféra megsértéséért indított eljárást törölték. Kalifornia végül módosított vádakkal újraindította az eljárást. 

A PP ellen tizenhárom amerikai tagállamban indítottak vizsgálatot és ennek nyomán tizenegyben kezdeményezték a támogatása megvonását. 
Kalifornia főügyésze viszont a CMP ellen indított vizsgálatot: az ügyhöz tartozik, hogy Kaliforniában van a PP legtöbb olyan klinikája (öt a tizenöt ilyenből), ami kései abortuszokkal foglalkozik, hiszen itt nagyon liberális az abortusszabályozás (24. hétig, azaz a hatodik hónapig engedélyezik, amit ezek a klinikák ki is használnak). 

A kongresszusi vizsgálatok

Az üggyel a szövetségi törvényhozás is foglalkozott: a kongresszus két házának több bizottsága vizsgálta a PP-t és adott ki jelentést.

A washingtoni kongresszus felügyeleti bizottságának 2015 októberében kiadott jelentése nem talált semmi törvényelleneset a PP gyakorlatában – Cseh Katalin erre utalt Facebook-oldalán egy kommentben. 

A szenátus jogi bizottságának 547 oldalas jelentése (Human Fetal Tissue Research: Context and Controversy) azonban elkerülte a momentumos politikus figyelmét. Eszerint például a StemExpress több száz dollárt kapott a magzatszövetekért, amely messze felül van a kezelési költségeken. Emellett a PP négy helyi leányvállalata, a Planned Parenthood Mar Monte, a Planned Parenthood of the Pacific Southwest, a Planned Parenthood Northern California és a Planned Parenthood Los Angeles többször megszegte a szabályzatot a magzatszövetekkel kapcsolatban. A központi PP a jelentés szerint először megpróbálta megregulázni a négy alszekciót, végül azonban szemet hunyt a procedúrák megszegése felett.

A szenátusi jelentés szerint előfordult, hogy az egyik vállalat

60 dollárt fizetett egy abortált magzatért a PP-nek, majd összesen 2275 dollárért értékesítette annak részeit;

325 dollárt kért az agyért, 650 dollárt a két szemért és úgyszintén 325 dollár a májáért.

A PP persze közvetlenül nem felelős a vállalat nyerészkedéséért, azért azonban igen, hogy úgy intézte, a magzat ilyen értékesíthető formában érkezzen a vevőhöz.

Cseh Katalin azt sem említette meg, hogy a kongresszus képviselőháza három bizottságának (energiaügyi, jogi és felügyeleti) közös nyomozóbizottsága (Select Investigative Panel) 2016 végén kiadta 471 oldalas végső jelentését. A jelentés a CMP videóinak ismertetése után a PP-vel kapcsolatban álló biotechnikai cégekről közöl esettanulmányokat, így a StemExpressről, a Da Vinci Biosciencesről, a Novogenix Laboratoriesról, az Advanced Bioscience Resourcesről és a Human Fetal Tissue Repositoryról; majd az egyetemek és a kései abortusszal foglalkozó klinikák vizsgálata következik benne. 

Miközben a CMP-videókról szóló Wikipédia-szócikk azt sugallja, hogy az oknyomozók nem találtak semmit, a videókat törvénytelenül vették fel és manipulálták, aközben a kongresszusi jelentés nem veti el a videókat hamisként. Sőt, feltételes módban felsorol számos olyan bűnesetet, ami megtörténhetett, például „a bizottság bizonyítékot talált rá, hogy a StemExpress megsérthette a szövetségi jogot…”; illetve elemzése szerint a StemExpress „lehetséges, hogy profitált a babák részeinek eladásából”; a DV Biologics úgyszintén „profitálhatott a magzatszövetek eladásából”. A jelentés szerint „a Planned Parenthood megsérthette mind a texasi, mind a szövetségi jogot, amikor a University of Texasnak adott el magzatszövetet”, hogy Texasban számos kései abortusszal foglalkozó klinikán megsérthették a vonatkozó törvényeket, hogy a StemExpress megsemmisíthetett a kongresszusi vizsgálathoz fontos dokumentumokat, és így tovább. 

A feltételes módú fogalmazásnak pusztán jogi oka van, minthogy a kongresszus nem hozhat bírósági ítéletet; azonban minden egyes felsorolt ügyet a bizottság eljuttatott az illetékes ügyészségnek. 

A jelentés végén az áll: „A bizottság megbizonyosodott arról, hogy a Planned Parenthood intézményei és klinikái a következőkkel ismételten megszegték bizalmi kötelességüket, amely megfelelő gondosságot követel meg a szövetségi adófizetők dollárjaival kapcsolatban: gondatlan bánásmód és sikertelen teljesítés a Medicaid számlázási folyamataival kapcsolatban; a szövetségi törvények és szabályozások megsértése a páciensek beleegyezésével és magánszférához fűződő jogaikkal kapcsolatban; az abortusz módszerének megváltoztatása a kezelési a magzati szövetek beszerzési költségének növelése érdekében, amelyekért szövetenként kaptak fizetséget; végül pedig a klinikai integritás általános elhanyagolása. Ezért a Panel azt javasolja, hogy a Planned Parentoodtól vonják meg minden szövetségi támogatását…”.


David Daleiden, a CMP oknyomozója és alapítója

A jelentésük javasolta az abortuszból származó magzatszövetekkel való kísérletezés szövetségi támogatásának betiltását is, a vetélésből származó szövetekkel való kísérletezés lehetőségének megtartásával; valamint javasolta az Obama-féle, Medicaidre és tagállamokra vonatkozó korlátozások felülvizsgálatát is.

A bizottság demokrata párti tagjai azonban tiltakoztak, elfogultnak nevezve a jelentést és kiadtak egy alternatív szöveget. Úgyszintén tiltakozott a Planned Parenthood is.

2016 december 13-án az amerikai szenátus jogi bizottságának elnöke, Charles Grassley több szervezetet ajánlott az FBI és az Igazságügyi Minisztérium figyelmébe: a Planned Parenthoodot, annak négy szervezetét, a StemExpresst, az Advanved Bioscience Resources-t és a Nogovenix Laboratiest.

Ugyanezen év decemberében a kaliforniai Orange megye kerületi főügyészével kötött, peren kívüli egyezség értelmében a Planned Parenthood of Orange & San Bernardino Counties (PPOSBC) volt ügyfelei, a DaVinci Biosciences és a DV Biologics visszafizették a magzatszövetekkel való kereskedésből származó profitjukat, 7,8 millió dollárt, egyben kitiltották őket Kaliforniából. A testvérvállalatok a gyanú szerint 1100 dollárt is elkértek a világ egyetemi kutatóintézeteiből a PP-től származó, általuk továbbadott magzati agyszövetekért. Ez burkolt beismerés.

A PPOSBC elnöke, Dr. Jennifer Russo 2015-ben a CMP rejtett videóján elismeri, hogy ugyan ritka eset, de megoldható, hogy ne használjanak kémiai szereket a magzat megölésére, mielőtt kiveszik a méhből, s így egyben maradó szövetei használhatóak legyenek. 

A Planned Parenthood jelenleg annak ellenére építkezik az alabamai Birminghamben, hogy a déli államban nemrég nagyon megszigorították az abortusztörvényt; egyben alkotmányellenesnek véli azt, ezért pereli az államot. A texasi Austinban is nyitva marad klinikája annak ellenére, hogy a helyi önkormányzatok és kormányok nem köthetnek szerződést a szervezettel. Úgyszintén a bezárás fenyegeti Missouri egyetlen PP-abortuszklinikáját, minthogy a missouri kormányzó szerint az intézmény áthágta a törvényeket. 

Az FBI és az Igazságügyi Minisztérium nyomozása még nem zárult le. Donald Trump kormánya pedig nem mondható a Planned Parenthood barátjának. Ha bármiféle törvénytelenség kiderül, várhatóan további nehézségekkel kell szembenéznie a vitatott szervezetnek.

Összesen 206 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. július 09. 16:52
1.) Fogalmam sincs arról, miről(?) állitottam én azt, hogy MŰKÖDIK, amire meg Ön azt állija, hogy nem működik. 2.) Tehát, mivel nem tudom, miről tetszik beszélni, ÁLLÁST SEM TUDOK FOGLALNI. 3.) Viszont tettem egy--FÖLTEVŐ, DE MEG NEM ENGEDŐ föltételezést, jelesül: HA ÚGY ÁLL(NA!)a dolog--és még azt sem föltételeztem, hogy általában "úgy áll"-- hogy 2 ember: egy édesanya és egy pici kisgyerek HOGYLÉTE-JOBBLÉTE felől kellene valamiféle d9ntést hozni: VÁLASZTÓ-ELDÖNTENDŐ-VAGYLAGOSSÁGOS DÖNTÉST, MONDOM "ha", AKKOR SZERINTEM MI A HELYES. 4.) HA JÓL ÉRTEM AZ ÖN, KEDVES "DUZUR" HOZZÁSZÓLÁSÁNAK LÉNYEGÉT, ÖN PUSZTÁN ANNYIT IR, HOGY MEGÁLLAPITJA-VÉLELMEZI AZT, HOGY GYERMEK ÉS ÉDESANYJA VISZONYÁBAN NAGY VALÓSZINŰSÉGGEL NINCS OLYAN HELYZET, MISZERINT AZ EGYIK "SZENVED" ÉS A MÁSIK MEG NEM. Csak az van vagy lehet Ön szerint, hogy vagy mindketten szenvednek vagy mindketten "jól vannak". Ezzel tkp. még EGYET IS ÉRTEK, és nem is tudok hozzáfűzni mindehhez semmit.
nyugalom
2019. július 09. 13:59
Soha ne lehessen gyereke ennek a cseh-némbernek!!!
syphax
2019. július 09. 10:17
DR. CSEH KATALIN GYILKOS!
duzur
2019. július 09. 08:22
Az abortusz elutasítása mindenütt álszent ahol a már megszületett gyerekek megfelelö ellátása nincs biztosítva !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!