Pünkösdkor mint szélvész és tűzvész mutatkozik be a Nemzet lelke – a Tűzláng mindenkire leszáll
Az emberiség mindig az Isten útjain jár. Akkor is, mikor nem azt az utat tapossa, amit az Úr szán neki. Kozma Imre atya írása.
Malcolm Ranjith, Colombo érseke, Srí Lanka bíborosa a terrortámadás felelőseinek „könyörtelen megbüntetését” követeli a kormánytól, szerinte „csak állatok” viselkednek így.
Kemény szavakkal ítélte el Malcolm Ranjith Srí Lanka-i bíboros, Colombo érseke a több mint 200 halottal járó terrortámadás-sorozatot.
Ranjith kifejtette: nyugalomra kéri a lakosságot, és azt kéri, hogy ne vegyék az igazságszolgáltatást a saját kezükbe. A kormánytól részrehajlástól mentes, de szigorú eljárást követel.
„Ez egy nagyon-nagyon szomorú nap mindannyiunk számára. Szeretném kifejezni a legmélyebb szomorúságomat és együttérzésemet mindazon családok felé, akik elvesztettek valakit, és azok felé is, akik megsérültek vagy nyomorba kerültek. Imára hívok mindenkit, hogy azok, akik megsérültek, hamar meggyógyuljanak, és azok a családok, akik elveszítettek valakit, vigaszra leljenek.”
Kifejezte továbbá: „Teljességgel elítélem ezt a tettet, ami annyi halált és szenvedést okozott az embereknek. Arra szeretném kérni a kormányt, hogy részrehajlástól mentes és erős eljárást folytasson le, találják meg, ki a felelős ezért a tettért, és büntessék meg őket kegyetlenül, mert csak az állatok tudnak így viselkedni. A lehető legerősebb jelzőkkel ítélem el ezt a tettet, és arra kérem a Srí Lanka-i embereket, hogy ne kezdjenek önbíráskodásba, tartsák fenn a békét és a harmóniát az országban”.
Az Amerikai Egyesült Államok és India műholdas hírszerzése segítheti majd a Srí Lanka-i terrortámadás elkövetőinek felderítését - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 keddi műsorában, amit az MTI szemlézett.
A szakértő hozzátette, ugyan különböző hírforrások szerint a külföldi titkosszolgálatok jelezték, hogy egy iszlamista szervezet támadásra készül az országban, de a naponta bejövő több ezer jelentésből rendkívül nehéz kiszűrni, hogy mit érdemes továbbadni.
Hangsúlyozta: Srí Lanka kis ország rengeteg problémával. A térségben tíz éve ért végett egy véres polgárháború a szingaléz buddhisták ás a tamil hinduk között, azóta nem voltak merényletek, de a konfliktus megmaradt. Hozzátette: a politikai felsővezetésben is feszültség van.
(MTI)