Pompeo: Nincs szankciókönnyítés, amíg Phenjan le nem szereli atomfegyvereit

2018. június 14. 07:36

A büntetőintézkedések feloldásának feltétele a teljes leszerelés – mondta az amerikai külügyminiszter.

2018. június 14. 07:36

Addig nem enyhítik az Észak-Korea elleni büntetőintézkedéseket, amíg Phenjan teljesen le nem szereli atomfegyvereit – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön Szöulban, dél-koreai és japán kollégáját tájékoztatva az amerikai elnök és az észak-koreai vezető minapi szingapúri csúcstalálkozójáról.

Pompeo cáfolta az észak-koreai hivatalos média azon állítását, amely szerint Donald Trump és Kim Dzsong Un a két ország közötti megbékélés lépéseinek fokozatos és egyidejű végrehajtásában állapodott meg. Ezt a phenjani állítást úgy értelmezték azóta, hogy Washington engedményt ad minden észak-koreai lépésre, pedig az Egyesült Államok mindig ragaszkodott ahhoz, hogy Észak-Koreának előbb teljesen, ellenőrizhetően és visszafordíthatatlanul le kell szerelnie atomfegyvereit - magyarázta az amerikai külügyminiszter. Trump elnök egyértelműen elmondta ezt Kim Dzsong Unnak – tette hozzá.

Pompeo szerint az amerikai elnök „teljesen komolyan” jelentette azt ki egy Twitter-üzenetében, miután Szingapúrból hazaérkezett, hogy Észak-Korea többé nem jelent nukleáris fenyegetést. „Mindenki sokkal nagyobb biztonságban érezheti magát most, mint amikor átvettem a hivatalomat. Obama elnök azt mondta, hogy Észak-Korea a legnagyobb és legveszélyesebb problémánk. Már nem az, aludjanak jól éjszaka!” – írta Trump akkor.

Pompeo Mun Dzse In dél-koreai elnökkel is találkozott csütörtökön Szöulban, mielőtt hármas találkozóra ült össze Kang Kjung Vha dél-koreai és Kono Taro japán külügyminiszterrel. Mun Dzse In nagy sikerként értékelte a szingapúri csúcstalálkozót, bár hozzátette, hogy „nagyon ellentmondásosan értelmezhetők az eredményei”.

Ezzel feltehetőleg arra utalt, hogy Trump tett egy olyan ígéretet Kim Dzsong Unnak, hogy addig nem lesz amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat, amíg tartanak az amerikai-észak-koreai tárgyalások – írta az AP hírügynökség.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. június 14. 09:08
A megbekeles lepeseinek fokozatos es egyideju vegrehajtasarol van szo, nem a szankciok feloldasarol, tessek ertve olvasni. Az pl egy komoly megbekelesi lepes, hogy mondjuk szunetelnek a hadgyakorlatok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!